Egy dajkaanyaság története az életadó szempontjából (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Egy dajkaanyaság története az életadó szempontjából
Én is mondtam ilyet korábban, hogy hozzám nagyon közelállóért megtenném (persze nem így, hogy saját babámat, hanem ténylegesen csakis dajkaanyaság, amikor vérszerint nem az enyém a pici), mert tudom mennyire lehet vágyni egy gyerekre és milyen rossz lehet, ha valakinek nem adatik meg.
Ma már nem mondanám ezt, nem tudnék ilyet tenni. Első babámat várom, két hete már mozogni is érzem őt és ha csak belegondolok egy pillanatra is, hogy elveszíteném őt, rettenetesen fáj. Pedig még nem is láttam, nem fogtam a karomba, nem szoptattam őt. De már így elképzelhetetlen ez számomra.
Igen, pont így gondolom, ezért is írtam, hogy azt hittem hogy ezt olyan helyen tették meg ahol ez valóban a dajkaanyaságról szólt.
Az olyan helyet lehet úgy kellett volna írnom, hogy olyan országban!
A későbbi hozzászóláson ámultam-bámultam, hogy jé ez Magyarországon történt, és ecsetelve van miként lett ez a bűncselekmény megvalósítva.
Én az elején azért szóltam hozzá a tej miatt, mert azt hittem tényleg csak erről van szó, hogy valaki kiadta bérbe a testét és mégis kötődik, szoptatna hasonlók.
De utóbb amit írt a cikk író, fura, hogy hoxa nem tesz semmit, igaz így meg minden itt van bizonyítékként, ha ebből hatósági ügy lesz!
Hát durva!
Hát lehet, hogy igaz a történet, de nekem ez így elég hihetetlen.
Én biztos nem tudnám senkinek odaadni a saját gyermekem (mert ugye a hozzászólásból kiderült, hogy ő a vérszerinti kisfiad volt, a barátnődnek pedig vérszerint ugyanolyan "idegen", mintha simán fogadta volna örökbe). Azt meg pláne elképzelhetetlennek tartom, hogy olyan valakinek adjam oda (ha legjobb barát is), aki tőlem 300km-re lakik. Egyáltalán mennyire lehet valakivel ennyire mély kapcsolatot fenntartani ilyen távolságból? Úgy értem, ha én egyszer "bekattannék" (át sem gondolva belemennék ilyesmibe érzelmi alapon), akkor csakis olyanért tennék ilyet, akivel szinte napi kapcsolatot ápolok és mindenkinél közelebb áll hozzám.
Ahogy az egyik hozzászóló is írta, az is elképzelhetetlen számomra, hogy sem az örökbefogadó anya, sem az igazi apa nem volt jelen a szülésnél. Igen, írtad, hogy 300km, de a cikkben azt is írtad, hogy szóltál nekik, hogy valószínűleg hamarabb jön a baba. (Ha jól emlékszem kb egy héttel jött hamarabb). Ha olyan jómódban élnek, szerintem simán megoldható lett volna, ha az egyikük hozzád költözik az utolsó 1-2 hétre, hogy ha eljön az idő, ott tudjon lenni. Ha mint írtad, sok a pénzük, akár még egy nem túl drága fizetős szállás is szóba jöhetett volna, ha nincs nálad hely. Pláne mivel azt is írtad, hogy anyagilag nem vártál tőlük semmi támogatást a terhesség alatt. Nekem ennyi pénzt biztosan megért volna, hogy a közelben legyek, ha megszületik az a gyermek, akire évekig hiába vártam.
Szóval (ha igaz a történet) akkor nekem mindenképp érthetetlen az örökbefogadók részéről ez a fajta "nemtörődömség", amivel kezelték a szülés tényét, holott ez tőled kívülállóként is felfogható, hogy mekkora áldozat volt.
Én még az elején szóltám hozzá, csak a tejjel kapcsolatban, de most így elolvasva, a cikkíró későbbi hozzászólásait, ez valóban egy bűncselekmény, orvosok, átvágása, megvezetése, ráadásul így a saját gyereked!
Én az elején azt hittem, hogy te olyan helyen tetted ezt meg, vagyis tettétek meg, ahol tényleg az van mint a címben, hogy dajkaanyság!
És nem tudsz mit kezdeni a lelkeddel!
De ez nem az!
Mert itt a te petesejted lett felhasználva, vagyis nem is dajkaanya voltál, hanem anya!
Mert a dajkaanyaság, amikor úgymond bérbe adod a tested az Ő gyerekük kihordásának érdekében.
De ez nagyon nem az és most meglep a hoxa is, hogy itt egy ilyen cikk, amelyben tényleg egy bűncselekmény van részletezve, sőt adatokkal is.
Simán itt bárki feljelenthet, hiszen, megadtad kórház nevét, baba nevét, orvos nevét, védőnőket!
Te jó Isten!
Ezt ha már kiírtad cikkben, hogy megnyugodj, valahogy nagyon máshogy kellett volna, mert így lehet nem fognak kamusnak tartani az igaz, de hogy bemártasz kórházat, orvost, hát ezt nagyon nem kellett volna szerintem.
Mert amit tettetek az Magyaroszágon illegális!
Akárhogy van ez szépítve!
Remélem nem lesz bajotok ebből, de ezt így nyilvánosságra hozni :o komolyan meglepő!
Persze-persze....
Fel a fejjel,az elet szep! Hidd el majd te is megtalalod az igazit(igaz,csiszolj a stiluson) es meg gyerekeid is lehetnek! Ne legy ilyen borulato! :-)
Miert nem mesz mar el egy kicsit olvasgatni masfele? Csak sajnalni tudlak. Borzaszto lehet ilyen lelekkel elni mint a tied. Mindenben csak a rosszat latod, semmi jo nincs benned.
Szegeny csaladod mar ha van ilyen...
Soha eletemben nem talaljoztam olyan emberrel aki a faj szot ly-val ir, azt hiszem ez is sokat elarul rolad.
Kerlek ne faraszd magad a valaszokkall,mert nem hiszem,hogy barki kivancsi lenne az utalatodra. Kivanom,hogy a megkeseredes helyett,elore nezz!
Nem olvastam a tobbi hozzászólást, de bennem rögtön felmerült, hogy ilyet az ember nem tesz szívességből, amikor egyedül neveli a gyerekét és hitele is van.
Annyira jó barát nem létezik.Egyáltalán nem lenne szégyen, ha kaptál volna ezért anyagi honoráriumot, mert ilyet ingyen senki a világon nem fogadhat el senkitől.
Még saját testvértől se.
Ha pénzt kaptál érte az nemhogy nem szégyen, teljesen természetes. Mondjuk, nekem nincs az az összeg, amiért ezt vállalnám, de aki képes rá, azt nem ítélem el, hiszen így is nagyon nagy segítség a gyerektelen párnak.
De hatalmas rizikó érzelmileg, és mi van, ha a gyerek betegnek született volna?
Nem én vagyok a téma.
A sok sablonos mondat, amit már annyian leírtak előtted, semmi pluszt nem adott a fórumhoz, azért kár volt a billentyűzetet koptatni. Olvasni meg nem tudsz, mert pl. ami szerinted már visszafordíthatatlan, az örökbeadás még nem zajlott le. Helyettem koncentrálhattál volna a mesemondóra.
Sziasztok!
Kedves cikkiro: nekem az a velemenyem, hogy mielobb terj vissza dolgozni es keress fel egy pszihologust, hogy mielobb tultedd magadat a tortenteken. Mar megtetted, hogy orokbeadtad a babadat, visszaforditani az esemenyeket mar nem lehet, ezert neked a jovobe kell tekintened, amiben a sajat gyerekedre (akit nevelsz) es magadra kell osszpontositanod, hogy ti boldogok legyetek. A lelkedet pedig nyugtassa meg az a tudat, hogy jo helyen van a babad. Nem lesz konnyu ez persze, ezert is kellene szakember segitseget kerned.
En szemely szerint nem tenem ezt meg a legjobb baratnomert, de meg a testveremert sem. Talan onzes, de en nem birnam ki lelkileg.
Agostina: nem volt jo teged olvasni. Finoman ennyi.
Maximálisan egyet értek veled :) Ha nem lesz több, akkor is én vagyok a legboldogabb ember a földön! :)
Kívánok neked mielőbbi boldog babázást!!!!
Kedves Holdfényhercegnő, nagyon szép dolgot tettél, effelől ne legyen kétséged. Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz lehetett. Vigasztaljon a tudat, hogy legalább a vérszerinti apukájával van és a barátnőddel van. Ha ugy gondoltad, hogy érdemes nekik segítened, hogy legyen babájuk, akkor biztosan rendes emberek, aki mellett a kisfiad boldogan fog felnőni.
Láttam dokumentumfilmeket dajkaanyákról, akik közül az egyik a saját petesejtjét használta, és gyermeküket örökbeadó anyákról és nagyon hasonló érzésekről számoltak be, mint te. Volt, aki valamilyen szinten kapcsolatban maradt a gyerekkel és a családdal és ez sokat segített. Szerintem Ti is jobban járnátok így.
Juuuuj, nekem az FAJ, hogy ilyen szar a helyesirasod. Lehet kekecedes es utalkozas helyett egy szotart vehetnel a kezedbe es kicsit gyakorolnad a helyesirast,mert abbol is megbuktal.
Atyaeg...
Latom, idecsodult Agostino es csapata is, akikbol hianyzik az emberi erzes...
Borzaszto nagy dolgot tettel. En biztos nem tudnam megcsinalni. Mar akkor imadtam a kisfiam mikor par mm-es volt. Az o neve is Adam.
Kitartast es sok erot kivanok!
Szerintem a legnagyszerűbb ajándékot adtad barátnődnek és férjének, amit csak adni lehet! Boldogok lehetnek, hogy ilyen barátnőjük van!
Elhiszem, hogy most nagyon kemény Neked!