Egy anya miért bántja a gyermekét, miközben az semmi rosszat nem tett neki? (beszélgetés)

De ameddig gyűlölöd, addig mindig is függsz tőle.

Nem vagyunk egyformák. Az öcsémmel ugyanabban a családban nőttünk fel, mégis másként ítéljük meg. Ő haragszik anyánkra, mivel ki akart lépni a bántalmazó házasságából, persze apánkra is, én meg anyánk múltját is látom, nem tudom hibáztatni. Igazából apámat sem, mivel beteg ember, szerinte az ő értékrendje a normális, mi lettünk felnőtt korunkban furcsák.

Ez nála erősen jelen van, állandóan a nőket figyeli, folyton pocskondiázza őket, legyen az fiatal, vagy öreg. Rám is többször tett már sértő megjegyzést.

Pedig szerintem ő csinos, de sajnos képtelen méltósággal öregedni.

Ez.

Vagy folytathatjátok idők végezetéig.

Te igényled a társaságát, ő meg gonosz.

Ez lenne a megoldás?

Volt már rá példa, mindketten rosszul éreztük magunkat tőle.

Azért, mert a lánya hagyja, és belemegy az anyja játszmáiba.

Valakinek ezt abba kell hagyni, be kell fejezni a kommunikációt. Jó hosszú időre. :(

Pont az nem megy szakemberhez, akinek a legnagyobb szüksége van rá.

A bántalmazó és a bántalmazott is kell menjen. Hány és hány eset volt már itt is, akiket egy életre megmérgezett a rossz szülő-gyerek viszony. Ez síron túl is hat, ha a felnőtt gyerek nem tesz pontot a múlt végére.

Én nem pazarolnék rá több energiát. Energiavámpíroskodni próbál, feltehetőleg a figyelmet is próbálja felkelteni. De ettől egy szakember véleménye fontos lenne.

Itt van egy kis olvasnivaló: [link]

Ha húszszor teszed fel ugyanazt a kérdést, akkor ugyanannyiszor fogod ugyanazt a választ kapni.

Minden ember a saját problémáját kell megoldja, nem az anyjáét és nem a szomszédjáét!

Miért nem azzal foglalkozol, hogy te miért nem tudsz leválni a beteg anyukádról? Sajnos ez oda-vissza hat. Te őt akarod megváltoztatni, ő téged. Ő pont azt kérdezi, hogy te miért vagy olyan amilyen és ugyanúgy nem találja a választ. Neked van esélyed kilépni ebből a körforgásból (ha akarsz), neki nincs. Te döntesz! Az is döntés, ha 20 év múlva is keresed a választ.

Nem kifogás ez, hanem neki ez a természetes. Nem tud másképp viselkedni, mert azt hiszi, ez a normális és mindenki ilyen.

Áldom az eszemet és a jó szerencsémet, hogy más városban jártam egyetemre, kollégista voltam. Ott tapasztaltam meg igazán először, hogy nem mindenkinek olyan a családja, mint az enyém...sőt... Nekem az 50 éves nővérem a tökéletes "kontrollcsoport", bár ő is élt egy darabig más városban, hazaköltözött. Most anyámék nyakán élősködik. És ha lehet, még rosszabb, mint az anyám, undorító, ahogy velük bánik/beszél. Ők meg hagyják. Ha meg rászólok, hogy ezt mégis hogy képzeli, akkor az anyám nekem esik, mert hogy én balhézok mindig - ha nem említettem volna, semmi nem jó, amit én csinálok. :P

Én csak a szegény unokaöcsémet sajnálom, aki sírva követelte az anyjától (tesómtól), hogy igenis írja le neki egy papírra, hogy szereti...Annak a gyereknek se lesz egyszerű élete...

Nordic. Az nem számít, hogy ő az egyetlen rokonod. Döntened kell. Vagy normális életed lesz, vagy szenvedsz az anyád miatt. Rajtad áll.

Sajnos én ragaszkodnék hozzá.

Rajta kívül nincs egy családtagom sem.

De pár hete újra belémrúgott, és úgy érzem nem tudok többet lenyelni.

Tökéletesen értelek.

Nem véletlen, hogy gyakran mondom a gyerekeimnek, mennyire szeretem őket, és milyen büszke vagyok rájuk. Elmúltam 30, mire rájöttem: én a szüleimtől sosem hallottam egyiket sem! De már beletörődtem, hogy nem is fogom, így letettem erről a vágyról.

Más körülmények között nőttek fel, biztos így nevelték őket - meg anyámnak volt egy külön érzelmi nehezítettség is -, de ezt inkább kifogásnak tekintem, nem mentségnek.

Azt hiszem, ezeket az érzelmi zsákutca-kapcsolatokat jobb a minimálisra redukálni. (És ezzel nem azt mondom, hogy megszakítani.) Saját magunkat óvjuk vele.

Tévedsz.

Régebben ezt csináltam, ki akartam deríteni mi baja van, kerestem orvost, menjünk el együtt, rengeteg időt elvett az életemből az, hogy feleslegesen lelkiztem vele.

Sok év alatt meguntam, főleg, hogy emellett csak rosszat kaptam tőle.

Enézést, nem tudtam, hogy csak megerősítő kommenteket vársz.

Olvass néhány szakcikket (is), szélesebb spektrumban fogsz rálátni a helyzetre.

Inkább magában tenne kárt, többször fenyegetőzött.

A férje alig van otthon, ha mégis, akkor bevonul a hálóba, elfoglalja magát. A veszekedéseket faarccal tűri, vagy elmegy otthonról. Semmiképp sem partner benne.

Akkor legyek én is antiszociális az elcseszett gyerekkorom miatt?

Szerintem ciki még 50 évesen is ezzel takarózni.