Égből pottyant lakás (beszélgetés)

sziasztok!

én annak idején a páromhoz költöztem, most még anyósék lakásába, de ő egyke, így hát vehetjük úgy, hogy idővel csak az övé lesz...tetőtérben lakunk, de mindenből van saját (fürdő, konyha és 2 szoba+nappali)

akkor még rózsaszín ködben nem tiltakoztam...kár volt.nekem kevés dologba van beleszólásom nem annyira a párom, mint anyósom miatt, de 1 dolog tuti!Ami az ÖVÉ, az sosem lesz a tiéd, és ha ebbe most belemész, nem lesz kifarolás, mert mindig az lesz az indok, hogy ő ebbe mennyit beleölt, meg a gyerekkora..stb...stb...a lentebb említett "pakolhatsz és mehetsz" beszólást nem is említve, nekem anyósom már mondta párszor...

én most, hogy már gyerekünk is van, szeretnék saját lakást, de a párom nem megy bele.mindig van valami kifogás...

ha egy picit is bizonytalan vagy, beszéld meg vele még most az elején, mert később több, és nagyobb problémákat fog szülni köztetek!sok sikert!

Pont ezt írtam: Ha nem tetszik, lehet pakolni...

de ha valaki egy lakásban lakik: annak van rezsije ráfordítási költsége.. akkor ő mintha albérlő lenne ott....

májusban leszünk 4 évesek.

már egy éve tervezgetjük a költözést. Gyerekről még szó sincs. Egyenlőre még nem érzem hogy itt van az idő. Csupán szeretnék önállósodni. Idén diplomázom, s szeretnék önállóan élni egy olyan emberrel akit szeretek.

ezt szépen leírtad! :) Igen, félek én is hogy ezt a dolgot vágja a fejemhez ha veszekednénk. Szeretnék várni és bárcsak már ott tartanánk hogy elkezdhetem a mondókámat. Jövőhéten vagy már a hétvégén elkezdjük a kipakolást.

Jajjj...túl korán van ez még...

Tök jó hogy Te rá tudtad venni a barátod! Szerencsés vagy. A kapcsolatot nem fogom egy nyavajás lakásért feláldozni. Akkor inkább nem költözöm be. Maradok a szüleimnél. Csak hát már egy éve tervezgetem...

Egyébként marhára bosszant! Mikor a nagyi agyvérzést kapott és bevitték a kórházba a család teljesen magába zuhant. Akkor volt az, hogy megnézzük az általam kinézett lakást. Erre a barátom édesanyja megmodta, hogy amíg a nagyival nem történik valami addig napoljuk az ügyet. Sokszor sírtam ez miatt, sőt szegény nagyit okoltam mindenért, pedig köze sincs az egészhez.(szegény) Szóval maradtunk a seggünkön. Az anyja annyira nem akarja hogy a pici fia elmenjen tőle, mert a lánya már elköltözött. Amúgy a lánya a mami lakásával szemben lakik. Annyira összetartó ez a család, hogy már bosszantó! Mindegy...

S most gondolom kapva-kap az alkalmon, és felajánla a lakást, ami 150 m-rel arrébb van. Ennyire...áhh....

Én meg persze...

Már megint önzőnek érzem magam......

Én a helyedben megkérném a párom hogy adja ki a lakást albérlőknek.Persze nehéz lehet elfogadni hogy egy idegen lakik benne, de ha megéri a kapcsolatotokért akkor tegye meg.Az albérleti díjat meg fordítsa a maga részére a közös lakásotok törlesztésében vagy albérleti díjában.És akkor mégiscsak közösen fifty-fifty alapon indultok.

Páromnak is van egy lakása, én is vele élel,de ő hagy beleszólást a dolgokba,bár felújításra még nem került sor.Én egy dolog miatt nem szeretem ezt a helyzetet: Minden egyes összeveszés alkalmával a fejemhez vágja hogy "ha nem tetszik lehet pakolni és menni" mert h ez az ő lakása.Persze hogy az övé én ezt soha nem is kérdőjeleztem meg, nekem nem is kell belöle még egy sarok se...de azért ezek a beszólások rosszúl esnek, mert olyan kiszolgáltatottnak érzem magam miatta.Mi éppen ezért fogunk szeptemberben elköltözni,megkértem hogy adja ki a lakást és béreljünk közösen egy garzont.

A másik hogy szoktam neki mondani,hogy lassan elkezdek rakni egy fundamentát,hogyha végzek az egyetemen,legyen alapom lakást venni...ő ezt nem igazán érti,nem érti minek nekem egy saját lakás...hát pont amiatt,hogy ha arra kerül a sor legyen hova mennem :)

Nem is a beleszólás vagy a falakra vigyázás miatt rossz ez,hiszen nem ingyenélsz, a rezsibe beleszálsz,de ahogy mondod az akkor is az ő lakása lesz,és te valamilyen szinten ki leszel szolgáltatva.

Ha igazán szeretitek egymást, várj amíg kicsit megnyugszik a lelke a nagyi miatt és hozd fel a témát..de a kapcsolatot lehet nem éri meg feláldozni,ha nem megy bele nyelj egyet....

Nagyi kórházban halt meg. Hál' Isten.

Lehet annak érzi, sőt biztos. Csak én nem.

ha a nagyi ott a lakásban halt meg, akkor azt is felhozhatod, hogy emiatt nem szeretnél ott élni.

De ha nem így volt, és a lakás príma adottságokkal rendelkezik, akkor nehéz dolgod lesz.

Nálam pont fordítva volt a dolog: én kaptam anyuéktól a lakásom, és a párommal összeköltöztem benne. Azóta lecseréltük egy nagyobb értékűre, ez is az én nevemen van csak, de még sose jutott eszembe az, hogy nem közös. Valahogy annak érzem.

Lehet, hogy a Te párod is közösnek érezné, akkor is, ha csak az ő nevén lesz.

Lehet,hogy emlékek kötik oda.

De mindenképp beszélj vele erről amit leirtál

igen, ez az! Attól félek én is, hogy most beleadok abba ami soha nem lesz az enyém...-ez is benne van. Azért gondolkodtam közösben, hogy mind a ketten a nulláról induljunk. Szerintem így lenne a korrekt.

Csak félek, hogy mesértődik, hogy nem vagyok hajlandó élni ezzel a nagyszerű alkalommal...

szerintem a kapcsolatotok nem elég stabil.

nem a lakással van itt a gond, hanem az ő szüleivel! Velük nem jössz ki jól és bizonytalannak érzed a helyzeted.

Inkább ezt tisztázd magadban és beszélj vele mindenképp!

Én inkább a lakás eladását javasolnám a helyedben, meg hozzátenni a spórolt pénzt és egy szebbet-jobbat-modernebbet venni.

Mi márciusban fogunk beköltözni az Anyósomék lakásába. 6 év alatt 3,6 M ft ment el albérletre ez nagyon sok! Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy végre megállapodhatunk:) És annak is, hogy a gyermekünk sem lesz ideges,hogy már megint költözni kell...

Szerintem beszéld meg vele a félelmeidet! Lehet, hogy egyből megnyugtat majd!

Szia!

Ahhoz képest elég hamar tervezget...

Na de nem bántásból irtam.

Amugy szerintem próbálj meg majd vele erről beszélni,mert szerintem igazad van.

még egyenlőre nem. tegnap halt meg a nagyija, elég érzelmi dömpingen ment át, hát hogy még én is elkezdek hisztizni neki...

ja, azt meg sem említettem, hogy mindez 2 nap leforgása alatt zajlott le.

Helyzet a következő:

A barátom nagyija meghalt. A szülők kitalálták, hogy a fiúk költözzön be a lakásba, ill. rendelkezzen felette. Ő megkérte hogy költözzünk össze. 2 hét alatt át akarja rendezni, alakítani a lakást. Annyit mondott hogy segítsek neki kitalálni a falak színét. Mondtam okés kitalálom. Ezen kívül semmi beleszólásom a dologba. Még annyit kértem, hogy a függönyt én válasszam ki, mást már nem igazán mertem. Kikötötte hogy ami a gyerekkorához fűzi az marad. Könyvek, jelvények, az a műanyag homokórás szék, meg hasonlók.

Ennek annyira kéne örülnöm, mint majom a farkának, hisz az ölünkbe pottyant egy lakás! De nem tudok! Ez nem a mi lakásunk, ez az övé! Én így nem tudok ott úgy lakni! Mi van ha egy kora reggeli napon megbotlom kávéval a kezemben és leöntöm a falat? Az apja beperel! Vagy kinyír a barátom, mert leöntöttem a FALÁT!

Már találtam 2 hónapja egy nagyon jó pici lakást. Ami közös lett volna. Mind a ketten nulláról kezdtük volna. Volna, volna, volna...

Sírás kerülget. Nem akarom így elveszíteni...

Hülyén érzem magam, mert hülye vagyok, hogy nem örülök.-ezt elég jól megfogalmaztam.

Nem vagyok irigy, és nem sajnálok a barátomtól semmit. Sőt... mindenem az övé!

De az ő szülei 200 m-el arrébb laknak a lakástól. Az én szüleim 100 km-el arrébb. És még ő nyafog, hogy minden meg fog változni. Francokat fog! Én csak annyit szeretnék hogy ha már úgy döntünk, összeköltözünk, akkor fifty-fifty alapon menjen az egész. Közös lakás, ugyanannyi távolság, ugyanannyi rezsi. Ha mindenből kimaradok, és mindig én adom be a derekam, nem tudom közösnek érzeni, és sztem pont ez az egész lényege! Vagy tévedek?

Szerintetek mitévő legyek? Vagy majd kialakul ez? 14 éves korom óta egyedül élek, tudom mivel jár egy költözés, habár nem is ez itt a lényeg...