Depresszió, magány, gyász, félelem és egyéb démonok… (beszélgetős fórum)

Az jó! :)

Én meg felkelek reggel, nem vagyok kiváncsi senkire és semmire olyankor ,mert hajnalban tudnék a legjobban aludni. Hazajövet meg nincs minek örülni, mert senkim nincs.

Neked jó, mert Téged éltet valami, de engem semmi.

Manul, nagyon meghatott az írásod, visszavitt néhány év távlatába. Sajnos akkor én is azon az oldalon álltam, aki elmenni készül.

Megan O'Conell, annyira jól megfogalmaztad az érzéseidet, én sem tudnám jobban.

Amikor én ezt a mélypontot éltem, már elötte sokszor felálltam, de már egyre nehezebben ment. És a kisbabánk elvesztése volt az utolsó csepp, amibe belerokkantam. Csak a párom volt mellettem, akinek minden dühömet és fájdalmamat kiönthettem. És valóban, kívülről úgy látszik már jobb. Könnyebb. És egy idő után már az ember nem beszél róla, csak tervezget magában, mit kell még elrendeznie.....Én is így tettem. Senki nem vette észre, hogy búcsúzni készülök, mert már nem ment, semmi nem akart összejönni, semmi nem működött, egyre jobban omlott össze az egész világ. De a párom szeretete erős volt, erősebb mindennél. Máig vannak hullámvölgyek, de életben tartanak akik itt vannak velem. Egyedül már feladtam volna.

Éva nagyon jó az a kép!Ézt még nem is láttam!

Tudod hányan irigylik a hajdat?Úgy nézel ki,mint egy boldog gondtalan kedves fiatal lány!Tessék az lenni,hogy ne csak a képen látszódj annak!Előtted az egész élet,használd ki és élj!A múlton pedig kár rágódni,mert már túl vagy rajta és megváltoztatni úgysem tudod!

Nincs mit,mert szép vagy és úgy gondolom rád talál még a herceg fehér lovon!

Rendes csajszinak tűnsz és aki az állatokat szereti rossz ember nem lehet!

Ez így igaz! Teljesen egyetértek Bettike2007 mind két hozzászólásával. Te helyes lány vagy,csak talán színt kéne vinni az öltözékedbe, (nekem is volt fekete ruhás korszakom)a cicá(i)d (Mintha kettő lenne. Vagy tévedek?) pedig nagyon aranyos(ak).

A szépség valóban relatív, és egész biztos, hogy valakinek te is fontos vagy, és leszel is. :)

Röviden, tömören:

Nem kaptam olyan nevelést, mint kellene, soha nem volt nagy "pofám". Mindig csúfoltak egy látható, születési testi hibám miatt. Na meg, anyám elég rondán öltöztetett és mindig kifésülte, felcopfozta a göndör hajam. Otthoni majdnem mindennapos veszekedések is alakítottak idegi állapotomon.

Később összeköltöztem 18 évesen valakivel, egyéb okokból, amiről én tehetek és egy ép elméjű nem csinál ilyeneket, elköltöztem tőle. Azóta laktam már jó pár albérletben és most is abban vagyok. Munkahelyemen egyre rosszabbak a követelések, idegileg elfáradok.

Nem látom semminek sem az értelmét. Dolgozom, hogy eszek, tudok hol aludni. De minek? Nincs semmi hasznom. Nem vagyok se intelligens, se szép.

Az ördögi kör apróságokkal kezdődik, s aztán "öngerjeszti" magát. Az ember szomorú lesz, de ez által kaput nyit a többi negatívumnak, s azok jönnek is egymás után. Aki pesszimista - mint én voltam - igazolva látja az egész hiába valóságot.

Ilyenkor kell valaki, aki időnként akkor is megkérdezi, hogy mesélj magadról, hogy vagy? minden rendben? ha nem látszik rajtad a búval béleltség.

Talán tőlem gyakrabban megkérdeznék, mivel az arcom normál esetben is "bánatos" az átélt dolgok miatt, de azért már dolgoztam rajta. :)

Sőt egy időben kérdezgették, hogy fáj-e a fejem... aztán mikor sokadszorra is el kellett magyaráznom, hogy nem, csak így nézek ki, rájöttem: egyszerűbb, ha azt mondom: igen. :)

Ez igaz, hazugság, de kegyes csalás.

Viszont, ha felteszed a szokásos: "hogy vagy?" "mi van veled?" kérdéseket egy depressziósnak, akkor figyelned kell, mert ha azt érzik, az érdeklődésed nem őszinte, a dolog a visszájára sülhet el. Azt pedig a problémás emberek nagyon figyelik, hogy milyenek a feléjük irányuló reakciók. Ezeket az egyszerű kérdéseket annak is fel lehet tenni, akiken nem látszanak meg az érzelmei úgy, mint rajtam.

Szia!

Köszönöm,hogy megosztottad velem a gondolataidataz érzéseidet és az életed egy töredékét!

Éppen erre keresem a választ,hogy hogyan!

Hogyan tudnám megérteni min mentél keresztül,hogyan tudnálak rávenni,hogy NE kerülj bele ebbe az ördögi körbe.

A barátom halála óta kísért a bűntudat,vajon segíthettem volna vagy kizárt volna az életéből?Ennek mindenképpen meg kellett történnie?

Szia Manul!

Először is:

Mélyen megérintett a cikked. Én amúgy is kissé "extraszenz" személyiség vagyok.

Utalsz rá, hogy aki véget vetne az életének, azok saját, belső démonjaikkal küzdenek.

Ez így van. Amikor elhatalmasodnak az emberen a negatív érzései...- például:

én semmire se vagyok jó, értéktelen vagyok, mindenki ellenem van, nem szeretnek -

beindul egy ördögi kör, amit ha nem szakít meg senki, és semmi jó történése, akkor

akár végzetes is lehet. Bizony, az elmének ez egy más állapota.

Itt nincs józanság, hiába is keresnénk a logikát.

Mindenkiben van jó és rossz. Az egyik nincs meg a másik nélkül. Csak a mértékben

különbözünk: még a legeslegjobb emberben is van egy csöppnyi gonosz.

DE tudni kell féken tartani a lelkünk sötét oldalát. S a lánc mindig oly erős,

mint a leggyengébb láncszem. Ha valaki ezzel tisztában van, jó úton jár.

Nekem is voltak hullámvölgyeim az életem során - kinek nem? - de valahogy megtudtam

őrizni a logikus-elemző oldalam. Tudom miről beszélek.

Megjártam a másik oldalt is: még ha csak karcoltam is a mélység felszínét,

s nem úgy jártam mint egyesek.

S erre visszatekintve a mai eszemmel, csak csodálkozni tudok:

hisz oly egyszerű lett volna a kiút. De aki a gödörben van, ezt nem látja.

A félelem, a harag, a düh, a kétségbeesés csak is minket rombol és mérgez.

A negatív érzelmek, a negatívumokat vonzzák be.

Meg lehet változni, és meg is kell. Csak elhatározás kérdése.

Bár az út nem egyszerű, sőt: rögös, de nem szabad meghátrálni.

Én már másképp gondolkodom, tudom, hogy a pozitív gondolkodás, érzelmek, és

visszacsatolás nagyon fontosak. Ezt egyedül végig vinni nagyon nehéz.

Leginkább baráti közösségek gyorsíthatják fel a javulást.

Emlékszem. Volt, hogy egyedül akartam lenni, de mégse.

Ezért beültem egy Mekibe. Ott nem zavartak. Írhattam akár levelet is, s bár társaságban

voltam, mégis magamban. Ennél a fordítottja rosszabb: mikor egy közösségben vagy,

de észre sem vesznek. Nem kívánom senkinek ezt a gyötrő érzést.

Ilyenkor magadnak kell megtalálnod a megoldást. Mert a megoldás létezik.

S bár már megváltoztam, sose feledem milyen volt a "másik" oldalon.

"Extraszenz"-nek nem mindig jó lenni, de ez az egyik előnye.

Halljuk meg a néma segítség kéréseket, s vegyük észre az apró jeleket.

Hogyan? Gondolkozz! A válasz mindenkiben egyedi, és ott van.

Szebb napokat kívánok mindenkinek!