Dalszöveg - lánc (fórumjáték)
Budapesten hagytam én a szivem,
elrabolta tőlem 1 lány.
Igen, igen, igen, mert élni kell!
Igen, igen, igen, kiálts most fel!
Igen, igen, igen, aki hallja adja tovább!
Lemegyek a, lemegyek a, pince fenekére,
felülök a, felülök a hordó tetejére,
Addig iszom még egy csöpp lesz,
azután meg kisangyalom a szódavíz is jó lesz,
egyszer voltam el a Ligetbe sétálni.
Addig iszom még egy csöpp lesz,
azután meg kisangyalom de úgy is jó lesz,
egyszer voltam el a Ligetbe sétálni.
..... gondolj néha rám
Ha este kisszobámba feljöttél
Igazi szenvedéllyel öleltél
És mégis elhagytál
Mindig vártalak, mikor elmentél
Hittem azt, hogy te is szerettél
És mégis elhagytál....
Ezennel eljött az az óra,
Mely a búcsút hozza szelíden,
De emberemlékezet óta
Búcsúval nem ér véget még a szerelem.
Engem nem lehet elfelejteni,
Értem könnyeket illik ejteni,
Lehet így, lehet úgy,
De az álmok mezején,
Találkozunk még,
Te meg én…
Kicsi, fehér, meszelt szoba falon függő Mária kép,
A sarokban az asztalon halvány fényű gyertya ég.
Mellette egy lány és legény a szemükben vágy és remény,
A szívükben szerelem,
Tulipános ládán ülnek, tervezgetnek csendesen.
A kemence szögletében vén anyóka kuporog,
Olvasó van a kezében, de az ajka nem mozog.
Az ifjakat nézi, nézi a múltakat felidézi,
Könny szökik a szemébe,
Csak az a jó Isten tudja, mi jutott az eszébe.
Nincs szerencsém...
Mert soha-soha nem szerettem, csak olyat, aki tönkretett.
Menj, ne sajnálj!
Az én bajom, ha már meguntál,
S a te bajod, ha majd utólag
Az ideálod én leszek.
Engem nem lehet elfelejteni,
Értem könnyeket illik ejteni,
Lehet így, lehet úgy,
De az álmok mezején,
Találkozunk még,
Te meg én…
Jegenyefán fészket rak a csóka,
Barna kislány tanított a csókra.
Tüzes csókját jaj, de sokat vissza-vissza kérte,
A szívemet, a lelkemet adtam neki oda érte.
Mi fáj, gyere, mesélj
Mondj el mindent, tőlem ne félj
Bennem bíznod kell
Úgy, ahogy sorsom bíztam rád
Bújj ide hát, s mondd el, hogy mi fáj
Rövid az élet, futnak az évek,
nem tudjuk melyik, mit ígér.
Melyik hoz könnyet, melyik lesz könnyebb,
hogy jó, vagy rossz, ha véget ér.
Rövid az élet, de amíg élek,
gyűjtöm a szépet veled én.
Megbecsült percek, évekké lesznek,
emberhez méltó sors az enyém.
Napfény a jégen
Ragyogj fel nékem
Szeretnék tündökölni
Még egyszer, úgy mint régen
Napfény a jégen
Pár boldog évem
Talán még visszajönnek
Egyszer újra értem
Most zúgva jön a szél a jégvilágból
Súg egy szép mesét a régi nyárról
Bolond a szív, hogy néha mit ki nem talál
Elhinni képtelen, hogy nem jön vissza már
Mért szakad fel minden újra élesen?
Mért remélem úgy, hogy újra látlak?
Otthon újra zajlik a folyó,
s a várra ezüst dér szitál majd.
Léptünk nyomát rég belepte már a hó,
vissza hozzád hogyan találjak?
Szívet cseréljen, aki hazát cserél!
Mert bárhogy él, s bárhol, csak félig él.
És bármerre jár, bárkit is talál,
más ott a csók, más a táj.
Otthon újra zajlik a folyó,
s a várra ezüst dér szitál majd.
Léptünk nyomát rég belepte már a hó,
vissza hozzád hogyan találjak?
Hull a hó a kéklő hegyeken........
Gyöngyvirágos kiskertedben mosolyog a napsugár is,
Gyöngyvirágos kiskertedhez hasonlít a mennyország is.
Temelletted úgy érzem én, gyönyörű szép álom ez az élet,
A neveddel az ajkamon meg is tudnék halni érted.
Gyöngyvirágok, kék ibolyák nyiladoztak a határban,
Minden nyíló kis virágban a te fehér lelked láttam.
Kis ibolyák, gyöngyvirágok, vigyétek el az én sóhajtásom:
Hogy a neved, a te neved a legszentebb imádságom.
Kereslek ott, hol nem vagy, nem vagy.
A messze távol kék egén,
A szépségben, és a semmiben:
És nem talállak senkiben.
Egy villanásra itt és ott
Feltűnsz, és elmész messzire,
És nem hasonlítsz senkire.
Kereslek ott hol nem vagy, nem vagy.
Nem a tavasz hozott, hanem a hideg tél.
Itt maradsz már nálam, s tavasz elmúltával,
Teleszórom az utadat, pünkösdirózsával.
Piros pünkösd napján imádkoztam érted,
Piros pünkösd napján vártam visszatérted.
Tele volt a határ nyíló vadvirággal,
Vártalak a keresztútnál pünkösdi rózsával.
Mindhiába vártam, ősz is lett azóta,
Elhervadt már régen a pünkösdi rózsa.
kacagó kis párom többé sosem hívlak,
Hisz a késő, fagyos télben jégvirágok nyílnak.
Téged nem felejtlek el, míg élek.
Ahhoz túlontúl kevés egy élet.
Amíg a földön virágok nyílnak,
Terólad mért mondjak le én?
Míg egy fénysugár fut át az égen,
Mindig lesz egy lázadó reményem.
Mert bízva bízom, és várva várok
Kimondhatatlanul, míg élek én.
Távolodom, de egy könnycsepp a kezemre hull,
Oly nagyon fáj most a búcsúzás.
Távolodom, és a könnyeim felszárítom,
Elmegyek, többé nem is látsz..
Egy más fiút, egy más embert szerettél,
Nem kellettem, hát elmentem tőled én.
De jól tudom, hogy visszatérsz még egyszer,
Te rossz voltál, becsaptál engemet..
..cica,két cica,
száz cica haj!
Megfogta az ici-pici
egeret!
A harcban nincs határ!
Micsoda nő ez a férfi!
Neked csak játék a szerelem!
Könnyű lehet, ha sétálsz a szívemen.
Álruhában, mondd, mit akarsz?
Ha harc, hát legyen harc!
Kinek szárnya van, de ereje nincsen.
Hogy egy kicsikét legalább megverne,
vagy lassan utánad engedne.
Mert hirtelen kinyílt a föld alattam,
te eltűntél én meg itt maradtam.
Hát evezz a part felé még párat,
ha a világ fordít Neked hátat.
S ha utad egyszer a végéhez ér
Ne felejtsd el hogy honnan jöttél!
Na na na na na na na na...
Túl az Óperencián boldogok leszünk,
Túl az Óperencián csókra éhezünk,
Túl az Óperencián lesz mesés tanyánk,
Túl az Óperencián fészek vár reánk!
Túl a Tiszán faragnak az ácsok,
Ide hallik a kopácsolások.
Gyerünk lányom, kérdezd meg az ácsot,
Ád-e csókért egy kötény forgácsot.
Édesanyám huncutok az ácsok,
Méreg drágán mérik a forgácsot,
Kilenc csókért meg valami másért,
Maradj lányom én megyek forgácsért.
:)))
Loca, loca, loca,
A szívem Neked súgja.
Szeretlek mind halálig, csak a Tiéd leszek.
Loca, loca, loca,
A szívem csak azt súgja.
Legyél az Én kis párom egy életen át.
Azt gondoltam, hogy egy róka meg egy nyúl
Se nem róka, se nem nyúl, komámasszony meg egy úr
Ugrott ki a zöldleveles csipkebokorbul
Tele van a város akácfa virággal,
Akácfa virágnak édes illatával.
Bolyongok alattuk ébren álmodozva,
Mintha minden egy akácfa nekem virágozna.
Repülj madár, ha lehet, vidd el ezt a levelet,
Mondd meg az én galambomnak, ne sirasson engemet.
Patyolatos jegykendővel, kicsi szíved szerelmével,
Légy az enyém kisbabám!
Sárgul már a kukoricaszár, az én szívem kis galambom téged vár.
Sárgul már a kukoricaszár, párosával költözik a kismadár.
Árva fészek a ház ereszén, hét falunak legszebb lánya az enyém.
Hét falunak legszebb lánya, lelkem dalos csalogánya,
Fészket raknék véled én.
Sárgul már a kukoricaszár, ugye babám mi egymásé leszünk már.
Deres már a határ, őszül a vén betyár,
Rá sem néz már sohasem a fehérnép.
Nem is vár több nyarat, senkije se maradt,
Egyetlenegy hű társa:a szegénység...
Más se kell az egész világból,
Csak egy pipa, meg egy pohár bor!
Deres már a határ, őszül a vén betyár,
Rá sem néz már sohasem a fehérnép...