Barátok közt - így látjuk mi (beszélgetős fórum)
"Vendég"? Erik a szeretője, aki már igencsak türelmetlen-tegyük hozzá, érthetően..
Miért kellene őt kikisérni? Tudja az utat, nem?
vagy később újságolja az eriknek:
- képzeld, meglett a fülbevalóm.
- hol volt?
- az ágyban. biztos akkor esett ki, amikor a palikával szexeltem...
- :-(
én meg azt, hogy a tilda miért úgy kezdi keresni a hálószobában a fülbevalót, hogy az erik még ott van...?
meg az erik miből jött rá, hogy a palika is az ágyban volt...?
Nem, semmi.
Gézu őrjöngött a pénz miatt egy sort, Zsolt nem is tagadta, hogy ő vette el, illetve a saját nézőpontja szerint vissza.
Erik szakított Tildával, mert az a férjével hált.
Nóra sodródik érzelmileg Miki felé.
Kristófot kidobták az albérletéből, így ideiglenesen (?) Emmáékhoz cuccolt.
Jól látható, hogy a külső helyszíneket lehetőleg mellőzik, mert költségesek, ezért úgyszólván minden cselekmény-szálat bevisznek a pletykaházba, mert ez "olcsó és nem ráz". /Ennek okát nem egészen értem. Az Rtl Klub profitja évről évre dinamikusan emelkedik, sikeresen uralják a kereskedelmi tévék piacát, azaz többet is lehetne költeni a Bk-ra./
Az erőltetett belterjesség miatt viszont meglehetősen színtelenné, unalmassá válik a-több ágon csörgedező-történet és kevés az új arc.
Szerintem itt van a kutyuska elásva.
A sorozat tele van szánalmasan bárgyú ötletekkel, kiszámítható fordulatokkal..
Ilyen ez a gyémántbiznisz-pénz, de ilyen Miki sündörgése is Nóra körül, hiszen egy pillanatig nem vitás, hogy előbb-utóbb a nő visszafogadja-hogy aztán ismét nagyot csalódjon benne. /Ez már akkor eldőlt, mikor visszaköltözött a pletykaházba./
Ők nem most fognak összekerülni, hanem sok idő múltán-mondjuk, mire a 4-es metrót üzembe helyezik Pesten..
Csak legyen türelmünk kivárni.
1.De kiderült, 80-as. Palikának eszébe jutott, hogy vagyonjogi szerződést köt a házassága előtt bevitt pénztőke tekintetében, mely gondolatot Clau is támogatta. Mindezt Tilda háta mögött kívánta lebonyolítani, kész tények elé állítva őt.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban, amely a tönk szélére vitte a házasságukat.
2. A nagy eszű f.írók váratlanul elővették a gyémántbizniszt, ill. az ebből származó pénzt-ami megint minden, csak nem életszerű, hiszen évekkel ezelőtt történt a dolog, Bauer, a főnök eltűnt-és most kiderül, hogy 5 milliót azóta is-az ágy alatt dugdos Géza.
Az összeg feltehetően Baueré, aki lehet, hogy egyszer csak előkerül.
Teljesen érthetetlen, miért nem fektette be Géza a pénzt, 10-12%-ot már évekkel ezelőtt is fiadzott volna, ha tartósan leköti.
Az is valószínűtlen, miért csak most jut Zsolt eszébe, hogy annak idején kihagyták őt az osztozkodásból, sőt, egy álbetörés ürügyén börtönbe juttatták. Eddig nem hiányzott neki a dohány?!
Ismét csak nem tudom díjazni a készítőket, erősen izzadság szaga van az egésznek..
Na ez is érdekes:
Erik látványosan kifejezi dühét és frusztrációját.
Gézának sikerül kölcsönt szereznie taxis karrierje beindításához.
Vajon hogyan reagál Noémi Kristóf jelenlétére a házban?
a palit én nem ítélem el azért, hogy ügyvéd előtt akarta rendezni a sorokat. már a házasságkötés előtt meg kellett volna lépnie. inkább az időzítés nem volt részéről megfelelő...
mindenesetre ez még önmagában nem válóok! mindössze tildának jött kapóra, hogy végre erikkel lehet, mert ugye pali milyen "szemét" volt vele!
ebben a háromszögben egy jellemtelen ember van és az tilda.
Ezt nem kívánom vitatni, de nem lett volna semmi baj, ha Tilda rá nem jön arra, hogy Palika munka helyett ügyvédhez megy. Ez is egy hülye BK-s megoldás, mert nem tudom a józan eszemmel azt elképzelni, hogy én is kinyomozzam azt, hogy a feleségem tényleg azt csinál-e napközben, amit otthon mond. Hol érdekel az engem?
Tehát kiderült, hogy Palika munkaidejében máshova ment (Nem nőhöz!), ezen Tilda megsértődött, Erik meg amúgy is tetszett neki, ebből lettek aztán az ostoba, erőltetett bonyodalmak. Ha nagyon akarom, megértem Erik szenvedéseit, de azt neki is tudomásul kellene venni, hogy amíg Tilda el nem válik a férjétől, addig van esély arra is, hogy esetleg Tildáék házassága helyreáll. Az meg egyenesen röhejes vagy dühítő, vagy mittudoménmi volt, hogy Erik így vonja kérdőre Tildát, hogy hogy mert a férjével lefeküdni, mintha már ő lenne a férje. Kíváncsi vagyok, vajon lesz-e Eriknek ereje végleg leszállni Tldáról!
De Tilda tényleg elég bonyolult egy eset, alkalmi partnernek jó lenne, de feleségnek...???