"Attól még, hogy ráütsz a fenekére, nem törik csontja!" Egyetértesz? (beszélgetős fórum)

Ahogy így leírod rém egyszerűnek tűnik, de ha az lenne irgum-burgum nem lenne így maga alatt tőle.

Mi van ha nem lehet megnyugtatni? Mi van ha anyuka idegrendszere már cafatokban lóg? Mi van ha minden próbálkozás kudarcot vall?

(Elméletben kérdezem és nem kukacoskodásból... esetleg valamilyen konkrét ötlet? Például ölbe venni és ringatni? )

Ilyen egyszerű, de te már elrontottad. Bocs!

Akármilyen nehezedre is esik meg kell nevelned a gyereket. Persze ha nem zavar, akkor nem kell.

Ha zavar, akkor viszont tenned kell valamit.

Jaja, de milyen dolog, hogy egy 6 éves gyerek hisztizik és dühöng? Mitől lett ilyen? Felnőtt korában mit fog csinálni, ha valami nem jön neki össze? Majd dühöng akkor is? De, hogyan?

Azt, hogy egy gyerek a feszültségét, hogy vezesse le a szülőknek kell megtanítani. Nem rá kell hagyni, hanem meg kell nyugtatni és meg kell vele beszélni. Nincs olyan, hogy nincs rá időm és más dolgom is van. Ha egy szülő nem akarja, hogy gyereke bohócnak nézze, akkor neki is úgy kell viselkednie. Egy gyereknek az életének pedig nem csupa tiltásból kell állnia.

Sokszor egész nap olyanokat tud kitalálni.

Kell neki a kalapács,apja szerszámjai,szóval minden olyan,amit nem adok oda,és még olyanokat kér,amit épp akkor rögtön nem tudok teljesíteni.Pl.este 8-kor süssek neki palacsintát,amikor rengeteg a dolgom,pont akkor menjünk biciklizni.

Olyanokkal is kiborít,este adok neki vacsit,nem eszi meg,20 perc múlva jön,hogy éhes.Ha meg azt mondom,nincs mert akkor ott volt előtte és nem ette meg,jön a hiszti.És ez nem egy alkalom,hanem rendszeres.Hiába mondom előtte,úgy egyél,hogy nem fogok neked ugrálni egyfolytában,mivel nem csak körülötte forog a világ.Tudom,keményen hangzik,de így van.

Ha ilyen egyszerű lenne a dolog...

Iszonyatosan keményfejű,szinte lehetetlen olyankor másfele terelni a figyelmét.

A másik pedig nem tudok mindig ugrani,hogy gyere játszunk,mivel más egyéb teendőim is vannak.

Nem mindig van így,sokszor megérti azt is ha nem kap meg valamit,nem minden tiltásnál van hiszti,csak gondolom,ha bal lábbal kel.Meg én úgy gondolom hagyni kell dühöngje ki magát,azzal nem ártok neki.

Nekem nem szabad ilyen témához szólni, mert rögtön megkapom, hogy irigy vagyok a fiatalokra és a kisgyerekesekre és az nem úgy van, mert más világot élünk, stb.

Igen, a lényeg a következetesség. Ha akaratoskodik, akkor el kell foglalni mással. Egy közös játék pl.

Következetes csak úgy tud lenni az ember, ha olyan feltételeket szab, amit valóban be tud tartani. A gyerek csak ebből fogja megtanulni, hogy hol vannak a határok. Nem üvölteni, dühöngeni kell hagyni, hanem elfoglalni mással. Ha mindig megkapja, amiért hisztizik, akkor a fejére nő a szüleinek.

:-)kösz

valahogy úgyis megtalálom a módját

Bizonyos kereteken belül nem árt...Szerintem egy családi kapcsolat krízise nagyon is „normális” velejárója a kapcsolat fejlődésének.

Inkább a probléma megoldásának az iránya fogja hosszú távon megszabni az apa, anya - gyerek kapcsolat minőségét.

Egy konfliktuskerülő családban, ahol soha nincs vita, és pici fenyítés sem, a gyerek kikerülve később a nagybetűs életbe, sokkal védtelenebbé, sérülékenyebbé, és kiszolgáltatottabbá válik, mivel tapasztalata ezen a téren silány marad. ..Mert mint tudjuk, a szocializálódás a családban kezdődik.

A pofont csak a "téma" miatt írtam bele...

Ne keserítsen el szerintem ez az állapot nagyon. Nincs tökéletes ember, Neked is lehetnek jobb-rosszabb periódusaid, és attól még a gyereket ugyanúgy szereted....

Elképzelni sem tudom, milyen kemény dió lehet ez.

Emlékszem én életemben egy pofont kaptam apukámtól.... fél óráig azzal szórakoztam, hogy a háta mögé lopakodtam és a gatyamadzagját kihúztam, majd elengedtem és jól visszacsapott neki.... (pedig nem voltam rossz gyerek, inkább huncutka), szegény fél óráig rimánkodott nekem (közben anyuval beszélt), aztán elszakadt a cérna és kaptam egyet... én néztem megszeppenve, ő meg sírva fakadt... emlékszem utána soha nem csináltam ilyet.....

Sajnos jó ötletem nincsen, de minden okos azt mondja, hogy "majd elmúlik"... szóval kitartás! :D

(A férjem bika... szerintem nagyon jó jegy... )

:-)

szoktam nézzni:D

amúgy meg vettem egy könyvet is,amit ki is olvastam,Fegyelmezzünk a címe,de sokra nem jutottam vele előre:-(

Vannak benne jó tanácsok,de nem vállt be.Az én fiam bika,olyan is...

de jó lenne,ha ilyen könnyű lenne.Nem csak a csokival van így,ezt csak példának hoztam fel.Ha valamit a fejébe vesz,nem tudom eltántorítani.Képes valamit órákon át,vagy egész nap is valamit kérni.Legyen az akármi,pl kalapács.És mivel a türelmem véges,ő szokott nyerni.De ugye ezt mindig megelőzi a nagy hiszti.Katasztrófa,és ez még rosszabb lesz.Átlagában jó gyerek,heti szinten szokott lenni nálunk csata.Ráadásul már vissza is felesel,és mindig azt hiszi okosabb nálam.Picinek olyan kis aranyos volt...

Azért vagyok ez miatt szomorú,mert ezek a viták úgy érzem távol sodor a gyerekemtől.Mindig olyat akar,amit nem szabad,és örökösen csak azt hajtogatom,hogy nem-nem.Egyre többször érzem magam szar anyának,sokszor már játszani nincs kedvem vele:-(ez nagyon elszomorít

Hú,nem bírok a gyerekemmel.Eddigi nevelési praktikáim befucsoltak.6 éves lesz,de olyan akaratos.Valamelyik nap bementünk a boltba,és mondta szeretne csokit.Azt mondtam nem kap,mert van otthon puding,vagy csoki vagy puding.Erre azt mondta csoki,nem kell neki a puding.Megvettem a csokit,és még haza se értünk,de megkérdezte meg eheti e a pudingot.Mondtam,hogy nem,mert ő választotta a csokit,majd másnap megeheti,de akkor nincs csoki.Erre ő éktelen hisztibe kezdett,pár perc után megnyugtattam,hogy nem eszi meg senki,majd holnap ő.10 perc múlva újra jött,hogy megeheti e,persze nemet mondtam.Agresszív hisztibe kezdett,beraktam a szobába,kitombolja magát,30 percen át üvöltöt és rombolt,közben utálta az egész világot.10 percenként jött,hogy megakarja enni,és egyfolytában hisztizett.Végül,mivel a kicsi is már sírt,odaadtam neki,hogy abbamaradjon a hiszti.Nem lett volna szabad tudom,de annyira akaratos tud lenni.Persze,mondtam neki másnap nem kap semmit,nem is kért,mert tudta nincs semmi.

Ha valaki tudna valami okosat mondani,hogy kezeljem ezeket az agresszív dühkitöréseket,jó lenne.Jutalmazás,büntetés módszer befuccsolt,nem motíválja már az sem.

Mert mi a baj a waldorfos gyermekekkel?

Egyáltalán mi az, hogy waldorf gyerek? Nekem a gyerek, az gyerek, akármilyen oviba/suliba jár. Sima ovikban is vannak jó és "rossz" gyermekek, waldorf ovikban is ugyanez a helyzet. Nem értelek.

Szerintem mindenki érti már a véleményedet arról, hogy én/mi hogyan élünk, mit látunk jónak és mit nem :) szakadjunk le a témáról, vagy nyissunk egy külön topikot arról, hogy vajon ki mit gondol arról, hogy trapiti miket ír... komolyan elég volt.

EGY fenékreverés gondolom nem "végzetes" bár ez is attól függ, kinek mi a végzetes. Szerintem elég nagy baj az is, ha csak egyszer ütünk meg bárkit és ebben nincs különbség abban, hogy a gyereket vagy a szomszédot vagy bárki mást. Sőt...

A baj ott van, hogy megüti egyszer. Aztán másodszor már könnyebben, mert rájött, nem is akkora baj ez. Harmadszor esetleg már bele sem gondol mit okoz. Aztán jön, elolvassa a topikot, és mit lát? Hogy mások szerint nemhogy nem baj, még jót is tesz. Sőt ahogyan a te ismerősöd, nemcsak ütni lehet, még csípni is, és arra is van mentség... elég egyértelmű hogy hová vezet ez.

Szóval nyilván egy nromális családban ha ne adj Isten elszakad a cérna, gondolom nem lesz hosszútávon nagy baj belőle - ha a szülő képes femérni mi miért történt, képes magába nézni és képes arra hogy visszaforduljon erről az útról és más eszközöket keressen. CSAK a szülőn múlik. És azt is gonodolom, hogy azoknál, akik elvben nem tarják bajnak ha néha kap a gyerek egyet, sokkal nagyobb valószínűséggel fog elszakadni az a bizonyos cérna. Tök jó, hogy Nálad ez 15 hónap alatt nem történt meg, de meghatározó szerintem hogy ki milyen elvek szerint él.

Oké. Tényleg te tudod, - ha tudod - hogy mit csinálsz. Annak, amiket leírsz, elképzelhető, hogy hosszú évek múlva is nyoma lesz. Én egész biztosan nem örültem volna 10-15 évesen, ha az anyukám ilyen, vagy hasonló infókat megosztott volna idegenekkel. (Nekem is voltak "buktatók" a gyerekkoromban családi téren is, és egészségileg is.) Az írod (ha jól emlékszem), hogy nem akarod a kislány bizalmát elveszíteni. Mi lesz, ha azzal veszíted el a bizalmát, hogy elmondtál róla olyan dolgokat ismeretleneknek, amik csakis rátok tartoznak családon belül? Elképzelhetetlen, hogy rosszul fog neki esni? Most még nem, de később...(??) Nem hiszem azt sem, hogy egy gyerek nagyon örülne annak, ha mindig hangsúlyt kapna az, hogy őt örökbe fogadták. Nyilván tudnia kell NEKI, de nem kell MINDENKINEK tudni. Szerintem. Neki te vagy az anyukája és kész.

Én nagyon érzékeny lelkű gyerek voltam, valószínűleg magamból indulok ki, és azért gondolom ezeket a dolgokat így.

Lehet, hogy én látom rosszul, de nem győztél meg az előző kommenteddel sem.

Egyébként ha megnyugtat: én még életemben nem ütöttem meg senkit, pláne nem gyereket. Mivel az én kisfiam még pici, így csak remélhetem, hogy nem is fog erre sor kerülni. Viszont azt nem gondolom továbbra sem, hogy egy fenékre veréssel olyan végzetes hibát követ el a szülő.

A "kislány érdekét" szem előtt tartom ne izgulj.

A megalázásról pedig a következőket gondolom:

valóban ha olyan téma vetődik fel, amelyben érintettek vagyunk, őszintén és nyíltan szoktam írni (úgy gondolom semmitmondó, üres kommentekre kár pazarolni az időt). Mivel alázom meg? Hogy leírom, örökbefogadtuk? Hoigy leírom hiperaktív? Leírom hogyan éljük meg, milyen akadályokba ütközünk, hogyan oldjuk meg. Talán valakinek segít - és szerencsére az elmúlt évek tapasztalata sokkal inkább ezt igazolja, sokan örülnek hogy olvashatnak a dolgainkról, sokakat megerősít abban, hogy nem kell feladni és barátokra is találtunk akik örömmel követik a sorsunkat. Azt gondolom, Ők lennének az elsők akik figyelmeztetnének ha bármi a lányom érdekei ellen történne.

Még annyit szeretnék erről elmondani, hogy mások bántása, megalázása legtöbbször tudatlanságból származik? Hogy tartok-e attól, hogy jön valaki és bántani fogja Őt azzal, hogy pl. innen értesült az örökbefogadottságáról? Nem. A bántások legtöbbször az ismeretlentől való idegenkedésből fakadnak. Aki pedig bántani, megalázni akarja a másikat, az mindenféle háttérinformáció nélkül is megteszi. (Csak egy példa: volt csúfolódás az oviban, de soha egy percig eszébe nem jutott egyetlen gyereknek sem, hogy a lányomat az örökbefogadottságával csúfolja. A csúfolódó, gonoszkodó gyerekek szerint buta és nincs szép ruhája. Semmi köze a dolognak ahhoz, hogy örökbefogadott-e vagy hiperaktív-e vagy bármihez amiről itt is és a valós életben is nyíltan beszélünk.)

Az egyetlen dolog amivel a gyerekemet megvédhetem, felkészíthetem az ostoba, irigy, és gonosz emberek megnyilvánulásaira, az az őszinteség és a nyíltság.

Hidd el, pontosan tudom miről és mennyit írok nyilvánosan, mennyit a naplóban és mi az amiről ott sem. Nem kell aggódnod, köszönöm szépen.

A fenékreverésről pedig - hogy a témáról is szó legyen - nincs szükségünk rá, az elmúlt négy év még soha egyetlen helyzetet nem produkált, amikor meg kellett volna ütnöm a lányomat. Nyilván nem mondhatom, hogy soha nem is lesz olyan helyzet amikor nálam is elszakad a cérna, de nagyon sajnálom azokata szülőket és még inkább azokat a gyerekeket ahol ez megtörténik.

Anyukám a mai napig emlegeti, hogy egyetlen egyszer húzott rá a fenekemre, de akkor olyasmit látott meg a tekintetemben, ahogy hozzá bújtam vígasztalásért ami egész életére visszatartotta attól hogy ez megismétlődjön. Ő nem keresett mentségeket, nem próbálta mindenféle kifacsart indokokkal alátámasztani, mennyire jót tett akkor, hanem talált más eszközöket a gyereknevelésben ahhoz hogy békében, nyugalomban normális emberré neveljen minket. Aki pedig azt gondolja, hogy egy gyereket vagy ütni kell, vagy lelkileg terrorizálni ahhoz hogy neveljük, annak nagyon szegényes a fantáziája...