Anya, ma fejbe csapott a tanárnéni... (beszélgetés)

gondolom a tanár akkor tavaly nem rosszindulatból jegyezte meg, hogy a fiad hagyja magát megverni. gondolom fel akarta hívni a figyelmed rá,hogy bizony ne hagyja magát. ez szerintem nincs összefüggésben azzal, hogy más gyereknek beírást ad verekedésért szünetben. gondolom azért ír be mert megérdemlik.viszont a fiad meg tanulja meg megvédeni magát.ezen nem kell fennakadni.

én nem vagyok a büntiszék mellett, mert az semmire sem jó. a gyerek végigüli a büntit,majd folytatja ahol abbahagyta.

egyébként felmerül a kérdés, a fiad miért hagyja magát?

Ezen ne csodálkozz, mindenki a saját szűrőjén keresztül vizsgálja a világot. Aki még abban a rendszerben volt kisdiák, amikor a tanár megtehette, hogy megcibálja a fülét vagy kap egy körmöst, annak ez természetes.

A pedagógusok szintén egy másik szemüvegen át látják a világot és a nevelési elvek sem egyformák. Engem sem vertek a szüleim, számomra is elfogadhatatlan, hogy egy gyereket megüssek.

Az intővel kapcsolatban jutott eszembe.

Legnagyobb gyerekem elveszített egy iskolai eszközt, ami rá volt bízva (egyébként is mindent elhagy, nem figyel a cuccaira) Egy hétig kereste, itthon, a suliban, megkereste a takarítónéniket, de nem találta.

Nem volt más választásom, megkerestem a tanárnőjét, hogy bocsánat, de elveszett, megtérítjük a kárt.

Akkor már kapott egy tanárit érte.

A tanárnő közölte velem, hogy megvan az eszköz, le volt dobva az udvaron a focipálya mellett, és azért nem adta még eddig vissza, mert a gyerek hát finoman fogalmazva füllentett neki, hogy itthon van, elfelejtette elvinni.

Még jobban szégyenltem magam. Megkértem a tanárnőt, hogy pár napig még ne adja neki vissza, kerestesse vele, esetleg egy osztályfőnökit is adjon már a gyereknek. A tanárnő jót mosolygott ezen, de azért megtette.

Azóta kicsit jobban vigyáz a felszerelésére a kiskamasz.

Minden szóval tökéletesen egyet értek!!

Azok a gyerekek nem tisztelik a tanárt, és megengednek maguknak mindent, akik a szüleiket sem tisztelik, mégpedig azért, mert nincsenek korlátok, mindent lehet nekik otthon és azt hiszik, ezt mindenhol meg lehet csinálni. Azután bekerülnek az iskolába, és csodálkoznak azon, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani. És akkor jön a koki, azután a panaszkodás, azután a majd én megmondom neki, stb, stb.

hát ( tudom, mondatot így nem kezdünk) meglepett amiket írtatok. a többség elfogadja ezt a nevelési elvet....sajnállak titeket, mint írtam csapott és mindkét gyereknek. a témához tartozik, mert valaki írta, már beszéltem a tanító nénivel, aki képes a bolhából elefántot csinálni, nem ez ügyben, más miatt ( a fiam hagyta magát hogy megverjék a társai, nem üt vissza, na ez volt a téma akkor tavaly, hagyjuk magunkat vagy ne)

viszont igen gyakran osztogat beírást a gyerekeknek, hogy xy verekedett a szünetben stb, akkor ez hogy is van?

tényleg nem értelek titeket, szerintem emberi gyengeségre, tehetetlenségre vall, ah valaki megüti a gyereket, mert a tehetetlen kínjába teszi, ahelyett hogy lenne büntiszék vagy hasonló....

Ez egy tökéletes helyzetleírás :)

Talán csak annyival egészíteném ki, hogy továbbra sem értem, miért elfogadható, hogy akár csak meglegyintse a gyereket. Ha - ahogy többen vélekednek - megérdemelte, okot adott rá, akkor az egyébként is viselkedészavaros gyerekkel még tanítsuk meg azt is, hogy erőszakkal szerezzen érvényt a véleményének?

Utána csodálkozunk, hogy szétveri a szomszédot, megrugdossa a kutyát? És miért ne gondolná, hogy így a jó, hiszen a felnőttektől tanulja.

igen, sok okra visszavezethető ez a tisztelet-kérdés. pl az elején amikor eleve a két szülő sem tiszteli egymást. a gyerek már ebbe nő fel, hogy anya-apa lehülyézi egymást.ez a minta, és még akkor is ha újszülött vagy kisbaba, érti,tudja ezt.

aztán a megszokott dolog, hogy anya milyen mintát követ a gyerekénél.van az egyik, hogy mindent ráhagy, nem szól, mert kicsi, vagy ő is ordít vele otthon, csak mert türelmetlen, és nem tud miatta tv-zni, vagy épp bármit csinálni.

ez meg kiütközik a közösségben, bölcsiben, oviban, majd suliban.

tehát szerintem már eleve a szülőknek egymás felé is jó példával kéne elöljárni, és így tovább..

Nem, ne is gondolj bele:

Tisztelet ott van, ahol megkövetelik. Sokan ennek ellenére tévesen azt mondják, a tiszteletet ki kell érdemelni. Hatalmas tévedés. Egy felnőttnek, de egyáltalán, egyetlen embernek sem kell kiérdemelnie a tiszteletet, a tisztelet jár neki pusztán azért, mert ember. Ezen belül a gyerektől azért, mert felnőtt, a diáktól azért, mert tanár, de ez egyébként fordítva is igaz. Presztízskérdés, hogy mindig tisztelettel szóljunk a gyerekhez.

És a tapasztalat az, hogy tanárként, szülőként, kollégaként egyaránt azt nem tisztelik, aki nem követeli meg magának a tisztelet, nem parancsol megálljt azonnal annál a viselkedésnél, amit nem akar eltűrni, hanem hagyja, hogy azt tegyék vele, amit akarnak. Még azt is jobban tisztelik, aki emberi hibái miatt esetleg nem lenne tiszteletreméltó, mint azt, aki eltűri, hogy tiszteletlenek legyenek vele.

És sok szülő eltűri. Inkább ott sírnak, aho senki sem látja őket. Pedig a szemtelen, tiszteletlen bezséd nem kamaszkorban kezdődik, akor csak tetőzik, és nyilvánvalóvá válik. Azt a viselkedést hosszú éveken át alapozza mega szülő, amikor pl. hagyja, hogy a kétéves ne fogadjon szót és lehülyézze, még mosolyog is rajta, hogy ezt vajon hol tanulhatta....

pont erre tértem ki az egik hozzászólásomban is, hogy a szülő ott követi el a legnagyobb hibát, ha együtt fujjog a tanárra, csak mert az pl rászólt.

de sokszor alapvető probléma az hogy a gyerek otthon a saját szüleit sem tiszteli. így aztán el sem lehet várni azt tőle, hogy tisztelje a tanárt.

sokan szidják a régi nevelési elveket, azokat amikben én is felnőttem, de bárhogy is, akkor legalább nevelve voltunk. voltak nevelési célzatú korlátok, tisztelet, és figyelem.ez ma sajnos nem mindenkiben van meg.

sokszor elkeseredek azon amikor arra gondolok, hogy ez a gyerek generáció felnő,és ha felnő, ők vajon milyen módszert alkalmaznak majd az ő gyerekükkel szemben?bele sem gondolok..

Azt gondolom, egy ilyen szituációban sosem egy "bűnös" van!

A tanár, a gyerek, a szülő "összeadva" jelenik meg ilyenkor.

A gyereknek nem elég a feladattudata (ezt nem a tanító tanítja meg neki!)

A tanítónak 30 gyerek figyelmét kell lekötnie egy témával, az akárhányadik órában, s a 30-ból néhány biztosan éppen vakarózik, dumál, ceruzát hegyez, orrot fúj, a madarakat lesi és nem tartja tudatosan a figyelmét a tanáron. Lehetetlen mind a 30 gyerek figyelmét birtokolni.

A pofonnal/legyintéssel nem értek egyet semmilyen körülmények között.

A szülők viszont nem direkt módon, csak egyszerűen a felnőttek, tanító szerepben lévők (nevelők, óvónők, stb) munkájának, státuszának, szerepének elismerésével, méltatásával és a gyerek felé ennek a pozitív irányultságnak a közvetítésével a gyerek egész életére megalapozhatják azt, hogy a gyerek az első perctől fogva tiszteletben tartja a tanerő munkáját, feladatait, céljait. Magára mind követelményeket, mind jogokat érvényesnek tart.

A tapasztalataim azt mutatják, hogy a szülők valamiféle alantas dolognak, valami nevetséges kapálózásnak tartják a tanárok munkáját, lenézik, jelentős a presztízsvesztése a szakmának.

A szülők kevés (egészséges) elvárást támasztanak a gyermekeik felé manapság. Aki viszont igen, annak jól is funkcionál a gyermeke: tudja a helyét a világban, tisztességesen kommunikál mind felnőttel, mind a társaival, normális kapcsolatokat épít, stb.

A tanárok nagy része igazából a gyerek szociális-kommunikációs-neveltségi szintjének/felkészültségének hiányosságai miatt kapkod és ötlettelen, mert a tantárgyi ötletanyaga meglenne, de az erő és idő a gyerek szellemi jelenlétének az odaédesgetésére megy el, mert a legtöbb kisiskolás már első osztályban röhög a markába és szándékosan zavarja az órát és a többi figyelmét.

A szülők alapozásán nagyon sok múlna -konkrétan a gyerek jóléte az iskolában. Mert a tantárgypedagógiai tudása megvan a tanároknak, a tanárképzés, módszertani képzés nem rossz Magyarországon.

A gyerekek hozzáállása változott döbbenetes módon az utóbbi jópár évben. Olyan dolgokat engednek meg maguknak, amiknek még a fejükben sem szabadna megfordulni normális neveltségi szint esetén.

Ezt csak összefoglalóan írtam, s nem konkrétan a kérdés feltevőjének a problémáját elemeztem.

Nem akarok politizálni, de tény, hogy ezek a szülők voltak az első generáció, akik a fiatal felnőttéveiket már a rendszerváltozás után élték meg. A hosszú időn át bebetonozott szabályokat ők már felrúghatták, sok mindent, ha nem mindent egészen másképp csinálhattak, mint a szüleik. A változások jelentős része jó irányú, és csak mostanában derül ki, hogy mik voltak a hátiuklütők. Adja magát, hogy gyereket is egészen másképp kívánnak nevelni, mint haog yőket nevelték. Ellentmondás ugyan, de ennek ellenére sokan maguk sírják vissza a gyerekkori rendet.

De mégis: anyukám még 3 óránként szoptatott? Én igény szerint fogok. Külön kiságyam volt, a szüleimnek pedig magánélete? A mi gyerekünk velünk fog aludni. Azt ehettem, amit anyukám elém rakott? Az én gyerekem kiszolgálja magát a hűtőből, a pereces szekrényből. Kólát csak szülinapi zsúrokon ittunk? Nálunk mindig lesz itthon. Nekem tilos volt 18 éves koromig kimaradni éjszakára? Én jófej leszek, a gyerekem már hetedike skorábn a barátaival szilveszterezhet.

És így tovább. Sok a sarkítás abban, amit írtam, de azért van benne igazság. A túlzott szigor után szükségképpen jön a túlzott engedékenység, míg aztán helyre nem billen a mérleg nyelve. Lassan itt lesz az az idő is, én legalábbis remélem.

Mert a mai gyerekeknek mindent szabad, mind otthon, mind az iskolában. Ez egyfajta nevelési elv a szülőknél: hadd fedezze fel a világot, ne korlátozzuk, ne bántsuk, ne utasítgassuk, aztán csak arra eszmél fel az iskolában, hogy fejbe lett koppintva, mert az azt megelőző években sosem hallotta azt, hogy ne beszélgess, maradj nyugton, figyelj oda, ne csináld ezt, mert minden úgy volt, ahogy a gyerek akarta.

Én vigyáztam kisgyerekre nem olyan régen, az anyuka kihangsúlyozta, hogy mindent csinálhat, rámolhat a szekrényben, ne mondjam neki, hogy nem szabad. Ettől függetlenül anyukámék voltak náluk látogatóban, és meséli nekem, hogy nagyon aranyos kisgyerek, de akaratos, és elkényeztetett, minden rá van engedve. Talán van összefüggés a két dolog között.

nálunk is lakik a házban egy hölgy, akinek van egy 5 év körüli kisfia. mindig beszáll a liftbe, és elkezd ugrálni, és ordítva élvezi. az anyuka sosem szól rá, mondván hogy még kicsi,hadd játsszon. egyszer megelégeltem, és rászóltam a gyerekre. még én lettem letolva, hogy miért szólok rá.és ez csak egy. mikor ovisok voltak a gyerekek, rengetegszer szembesültem azzal, amikor a gyerek azt csinál amit akar, és a szülő tehetetlen, vagy oda sem figyel.csak azt nem értem, hogy mi változott ekkorát a két generáció szülei között? a maiak miért nem nevelik a gyereket?

mondjuk igaz, a mi időnkben nem volt net, nem volt ennyi tv adó.lehet ez is a baj.

Szerintem nem lesz baja :) Én is kaptam anno, egyetlen egyszer még pofont is, bár nem beszélgetésért, és nem bánom. Szüleim még körmöst kaptak, és "jóság injekciót". Szóval mondd meg a gyereknek, ne beszélgessen, nem azért van ott :)

Viszont ha eldurvul a helyzet, akkor lépj mindenképpen.

Őszintén, hányszor láttál már a játszótéren a többi gyerekkel nem megfelelően viselkedő vagy a boltban hisztiző gyerekre rászólni egy anyukát? vannak persze sokan, de még többen, akik talán sosem mondják azt a gyereknek, hogy NEM, vagy azt, hogy EZT NEM SZABAD, vagy akár csak annyit, hogy NEM MOST. Akkor hiába van valakmi otthon akár egész életében a gyerekekkel, ha nem neveli őket, csak enni-inni ad nekik, és ruházza őket. a Csak idézőjelben értendő, mert ez nem kevés munka, de a lényeg a nevelés lenne.

Míg az igány szerinti szoptatás lehet jó, addig egy hetedikes gyereknél az ő igénye szeirnt való nevelés tragikus. A legnagyobb hiba, ha csecsemőkor után a szülő még mindig mindenben a gyerekhez alkalmazkodik. Ennek ellenére ezt látom nap mint nap.

nekem meggyözödésem, bár sokan biztos nem értenek egyet, hogy az a sok hülyeség, amit a gyerekek szüretlenül a tv-ben látnak, az is ok erre.

a szüretlenen azt értem, hogy be van kapcsolva éjjel nappal.

valamint, ha egy társadalomban a sok síkból (érzelmi, gazdasági stb) csak egy sík lesz fontos, akkor az a társadalom tönkremegy. márpedig manapság csak a gazdasági sík a fontos, európai szinten..

Igen, egyértelműen.

Csak itt többekben az a kérdé merült fel, hogy 100%-ig biztos-e, hogy fejbecsapás volt, nem pedig kobakkocogtatás. Már csak ezért is okosabb - sokadszor ismétlem magam - ha egyáltalán nem érünk agyerekhez. a fokozatokat már nem lehet később kimagyarázni.

Óóóó, a gyerekek pontosan tudják, melyik tanárral mit lehet megtenni, és mit nem. Ez nem mentség, de tény. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, belátjuk, hoyg még családon belül is nagyon jól tudja, hogy mivel melyik szülőhöz vagy nagyszülőhöz kell fordulni, mert abban a témában ki az engedékenyebb. És az teljesen rendszeres, és szerintem így is fog maradni, bár ne legyen igazam, hogy az egyik tanár véleménye szerint ugyanaz a gyermek egy mintadiák, a másik szeirnt kis ördögfióka:). Jó, egyrészt a tanárok ingerküszöbe is különböző, ami az egyiknek már fegyelmezetlenség, az lehet, hogy a másikat még nem zavarja. De bizony a gyerekek személyválogatók is. ez tény, amíg nem komoly a probléma, addig ezt el kell tudni viselni.

Én pl. kezdőként sokat sírtam, mert votl egy osztály, ahol szinte sosem volt teljes csend, amikor kellett vcolna. Úgy éreztem, ezt csak velem merik megtenni, bezzeg másnál. Azt hiszem, ebben igazam is volt:) Viszont volt több más osztály, akiknéél vizsont akár suttgova is tarthattam volna órát, míg más kollégák a hajukat tépték tőlük. Nem mindenkire tudunk egyformán ráhanolódni, ez az igazság:)

De azért a deviáns viselkedés szeirntem objektív fogalom kéne, hoyg legyen, egy határon túl már problémává válnak ezek a dolgok. ütni, csapni, krétával megdobni, naplóval a fejére vágni tilos és nem is méltó sem gyerekhez, sem tanárhoz. Akkor már inkább egy jól megemelt hang, bár az sem dicsőség, én legalábbis nem szeretem, ha sor kerül rá. De kerül.

nekem két gyerkőcöm van. a lányom könnyen alkalmazkodott az iskolai élethez. a fiam már nehezebben. de nála hogy úgy mondjam furcsak mert két tanárnál két különböző viselkedési formát produkál.remélem ez majd javulni fog nála.még ezt betudom neki az első heteknek.

nálunk a tanárokkal rendszeres beszélgetések vannak. a lányom részéről, és a fiaméról is. mindegyik tanár pl fent van a facebookon, bármikor írhatok ha problémám van, vagy ha neki van közlendője a gyerekről, akkor elmondja miben kell fejlődni.tehát nem csak hivatali időben tanít egyik sem, hanem bármikor tudunk beszélni, így képben vagyok mindkét gyerekről.