Angyalok, égiek kísérik az életemet (beszélgetős fórum)

Zolcsika! Figyeled ezeket, mind Neked szól, Rólad szól és szeretettel. Jelenleg itt az vesz körül, de ezt Te is érzed Igaz?

Mindenki azt látja, amit Te láttatni akarsz, ha az igazat mondod akkor úgy ismernek meg, amilyen vagy, ha mást akkor azt a konzekvenciát vonják le amit láttatni akarsz, de akkor viszont csalódsz, mert önmagadat akarod megmutatni, és nem hamis képet festeni.

Okosan cselekedtél, hogy leírtad milyen vagy. Kérlek szólj hozzá máskor is aktivan, ha van időd.

Lehet több mondat, és sok is. Jó amit mondasz és érdekel is.

Szervusz Cel!

Először is az álmod csodálatos, és teljesen megfelel a valóságnak, mert én sok ilyet átéltem,noha nem mindíg megsélek róla, mert az embereknek ez meg kell érteni és fel kell fogni, ami nem könnyű valjuk meg. Az a csodálatos, hogy ezt megosztottad velünk gondolván arra, hogy mindenki megérti, és ezen a fórumon gondolom így is van, de majd a továbbiakban meglátom. Tudnotok kell, hogy Jézus és a Szüz Anya megjelnése bizonyos helyeken mindíg valami "csodát" jelent, vagy valamilyen fontos égiek által megtörténő fontos eseményt. Melynek ott minden körülmények között szükséges megtörténnie. No mi az az mindíg az eseménytől függ.

Ilyen én a nyáron is átéltem és meg is történt, úgy mint a Tiéd. A helyszín lett kivetítve előre. Nem ez az egy ilyen eset, de az ember ebben óvatos. Nagyon nagy megtisztetésnek érzem, azt hogy Te ezt meg merted osztani velünk, mert ehhez is bátorság kell. Bár ez a fórum pont nem olyan, aki ezeket nem értené meg csak egy kicsit meghökken. Gondolom szóltatok hozzá, és nem is éretettékek, de ez nem rendkívüli dolog. Égi üzenet, melyet olyan lát akinek szól, és tudja tolmácsolni a kérést. Ők ketten mindíg nagyon fontos dolgokat hoznak hírül.

Szerintem mindannyian többet tudunk mint amennyit itt el mondunk, vagy el merünk mondani. Köszönet Neked ezért, hogy megtetted és így még érdekesebbé tette a beszélgetéseinket. Meg kell gondolom emészeni. Nekem nem mivel a mindennapjaim részesei az események. De talán itt mindenkinek kell egy kis idő, de majd meglátom a hozzászólásokból.

A kérésem azt, hogy ne veszítsd el a bátorságodat, és ha van ilyen írjál. Nekem főleg tanulság, de a többiek is előbb - utóbb megszokják, hogy dolgokról nem csak beszélni kell hanem átélni.

Mesélni viszont csak arról lehet amit átéltél. Tanítani meg csak azt, amit már Te is tapasztalatból tudsz. Gondolom ezzel egyetértetetek.

Köazönöm Neked. Az biztos csodálatos eredményeket hoz majd. Valami javulás elindult, de halvány ezt tegnap tudtam meg a párjától. Állítólag tegnap már sétált egy Kicsit. A gyermek viszont nem láthatják ez az Ő kérése, hogy ne ijedjenek meg. Nos ezzel egyetértek.

Tegnap viszont sokat foglalkoztam Velük, olyan aranyosan bújtak hozzám. És az Apuka kiválóan helytáll. Most válik igazi apává, és felnőtté. Ez sem kis dolog.

Köszönöm Tennis! Harcolsz is keményen szegény. Igen tiszteletre méltó harca van. Remélem, hogy Ő kerül ki győztesen.

Valóban nagyon akar győzni, de ha sikerül, az egész életvitelét meg kell változtatnia.

Szívből szeretném, hogy így legyen.

Morgana elviekben tökéletesen egyet értek ezzel. Viszont nem erről szólt az életem, hogy kinek mi az útja, hanem hogy segítsek. Ha tudok valamit jelezzem,hogy esetleg lehessen meg nem történté tenni a lehetőséget. Nem kell minden gödörbe belugrani, ha ki is lehet kerülni.

Én nem véletlenül mondtam neki, és nem véletlenül kapott kb. 6 szor ilyen irányú tanácsot Tőlem. Azt, hogy nem fogadta meg sajnálom, de még emlékszem, amikor könnyedén legyintett és nevetett. A lényeg a következő, és ebben semmi misztikum nincs.

A hölgy akiről szó van, a fiam barátjának a felesége, tehát egészen zsenge, ifjú kora óta - 19 - év ismerem, és úgy gondolom ebben az esetben már kiérdemeltem, hogy elmondjak neki egy-két dolgot.

Na most mindent megtett annak érdekében, hogy babájuk lehessen, mert nagyon nem akart összejönni. Megszületett két iker fiú. Értelmesek és okosak. Meglepően önállóak és elfogadnak kicsi koruk ellenére minden helyzetet. Talán az édesanyjuk ösztönösen úgy neveltek őket, hogy ha bármi baj lesz, ne ijedjenek meg, hanem tovább tudjanak lépni.

Egyik alkalommal beszélgettem Vele, amikor is szóba jött a magas vérnoymás. Ekkor elájultam, hogy gyógyszer nélkül, milyen magas vérnyomással kújtorog és nem tesz ellene semmit.

200 -as volt. No az már nem tréfa dolog igaz? Aztán kiderült, hogy a cukor is rossz volt, már a terhesség alatt, de szerinte elmúlt. Nem mult a terhességi cukor csak átmenetileg múlik el, ha egyáltalán van átmenet. Mindíg ellenőriztetni kell, mert veszélyes lovas. Aztán sokat evett és a súlye már nagyon sok volt, és keveset mozgott. Kb. huszor figelmeztettem a veszélyekre.

Morgana ez nem égi figyelmeztetés. Normális emberi reakció, mert láttam a bajt, és tedd hozzá, hogy az egészségügy nem idegen Tőlem. Kértem, hogy csináltasson vérképet. Közölte, hogy egyszer élünk minek.

Hát egyszer, de nem mindegy hogy hogyan. Ha lehet előzzük meg a bajt. Azt hiszem erre is van figyelmeztetés.

Nos ha akkor komolyan vesz és odafigyel, akkor most nem lett volna ekkora a baj.

A másik. Természetes, hogy segítek és nem hagyom a sorsára. A döntés végül is a kezében van, volt, de én legalább figyelmeztettem, hogy nagy baj lesz. Csak nem vette komolyan. Sajnos. De ha nem figyelmeztettem volna, akkor az bántana most. Tegnap a párja is mondta, hogy Ő is szólt Neki többször hogy figyeljen oda. A nagy baj előtt pár nappal már volt figyelmeztetés, de nem vette komolyan. Sajnos, akkor még egyszerűbb lett volna. Most még nem tudni mi lesz a vége a dolognak, most úgy tűnik Ő kerül ki gyúztesen, csak a vérnyomását nem tudják levinni 190 v 180 alá és az baj. A cukor meg évek óta 20 körül van, tehát komoly károkat okozott az erekben.

Sajnos ez a kép,és ott van a két kicsi legényke.

Szia Morgana!

Ha erre még nem válaszoltam, akkor most megteszem. EGyetértek Veled mindenben. Nagy szó mi????!!

Jó reggelt mindenkinek! Üvözöllek Benneteket. Na most átnézem, hogy ki mire vár választ, vagy miről beszélgettetek.

TEgnap olyan későn értem haza, hogy már elámosodtam, azaz ma értem haza.

:o))

Így van, a lényeg, hogy győztesen került ki abból a helyzetből! Gondolom ez az egész sokkal közelebb vitt benneteket egymáshoz, és megerősítette a kapcsolatotokat. Minden elismerésem! :o))

Szó nincs megbántásról!

Igazad van, amikor kételyemet leírtam, nem voltam teljesen nyílt, nem utaltam személyes érintettségemre. És igen talán ott volt a páromban valahol mélyen a változni akarás, de ereje az már nem volt hozzá. A lényeg, megvívtuk a harcot és győztesen került ki:)

Nézd Cel! Általánosságban írtál először, én általánosságban reagáltam. :o))

Kivételek mindig vannak, és én nem kérdőjeleztem meg a szeretetedet, és most sem teszem. Az írásodból én arra következtetek, hogy Te ott álltál a párod mellett, mikor segítségre volt szüksége, segítettél neki, hogy tisztán lássa a helyzetét, és támogattad a változásban, a gyógyulásban, kitartottál mellette, hittél benne, és ezért nagyon becsüllek, mert gondolom nagyon nehéz időszakot éltetek át együtt. De azt is gondolom, hogy a párod is belátta, hogy muszáj változnia, változtatnia, különben nem sikerült volna talpraállnia. Azt szokták mondani, hogy akarata ellenére senkit sem lehet megmenteni.

Ha megbántottalak, elnézést kérek, bár szerintem semmi bántót nem írtam. :o))

Amiért lejegyeztem a gondolatot, valós, személyes. Az az ember aki még ma is a párom, már nem lenne mellettem, ha akkor nem akarom megváltoztatni, hisz pont a betegsége nem tette lehetővé számára, hogy felismerje, hogy beteg, hogy gyógyulni kell, változnia kell, mert ha nem teszi, más kiút nincs, csak a vég. Elfogadom, lehet, hogy ezek szerint nem szeretem a férjem és nem szeretetből csináltuk végig a hosszú gyógyulási időszakot, de ha nem a szeretet vezényelt akkor mi? Engednem kellett volna meghalni, elveszteni a férjem és a gyerekeim apját, csupán szeretetből és nem kirángatni a gödörből?

Nos én erre az estre gondoltam amikor azt írtam, hogy nem egészen értek egyet.

"... A szeretet elfogadja a másikat, ahogy a másik van. Nem akarja megváltoztatni..."

A fenti mondatot olvastam valahol, amivel nem egészen értek egyet, mert van amikor pontosan a másik fél iránti szeretet kényszerít rá bennünket, hogy megváltoztassuk az illetőt.

Azért írtam, hogy nem egészen értek egyet, mert úgy is értelmezhetjük a gondolatot, hogy mi tulajdonképpen csak hozzá segítjük a szeretett személyt, hogy Ő maga változzon meg. De még is mi vagyunk azok, akik nem fogadjuk el Őt olyannak amilyen, önmaga rombolását, tönkretételét, tehát igyekszünk megváltoztatni, holott nagyon, feltétel nélkül szeretjük.

Számomra ez egy paradoxon.

Köszi Zolcsika84!

Ez az igazi arcod ezt vártam. Köszi, hogy elmondtad, este többet, most csak 1 percem volt, és Te voltál az első. Órási ajándék volt, amit írtál. Légy jó!

Este többet A barátamiért ......... Ez a KOS.Egész életedben ilyen leszel és ez nagyon jó!

Az ismeretlen beteg hölgynek mielőbbi teljes felgyógyulást kívánok!

Nos, ha rabolhatom az időtöket akkor elmesélem két álmomat.

Tudnotok kell, hogy általános iskola első osztályáig nem kaptam semmiféle vallási nevelést. Templomot is akkor láttam belülről, amikor esküvőre voltunk hivatalosak. Bár apai nagymamám minden vasárnap ment misére, egyszer sem kérte, hogy kísérjem el. Utólag belegondolva nagyon bölcsen tette, mert valószínűleg egyszer, kíváncsiságból elmentem volna, de többet sem. Akinek nincs ilyen irányú ismerete, annak unalmas egy nagy mise. Szóval, abban az időben, első osztályban heti egy alakalommal, utolsó óraként a tantervbe be volt építve a hittanóra. Valószínűleg nem volt kötelező, mert volt olyan iskolatársam, aki nem maradt ott. Akkor még nem értettem én ezeket a dolgokat. Jézust és a szenteket a templomban - mondom - csak esküvők alkalmával láthattam, odahaza nem függtek a falakon vallási témájú vagy szentképek.

Mindezt azért kellett elöljáróban elmondanom, hogy megértsétek, miért volt számomra érdekes egy gyermekkori álmom.

Talán 5-6 éves lehettem (tehát még nem iskolás, hittanóráról még csak hallani sem hallottam) és mint a gyermekek álmai, nagyon intenzív volt. A történethez tudnotok kell, hogy egy este történt, miközben szüleimmel sétáltunk haza a nagyszüleimtől. Az út egy darabon a település legszélső utcáján vezetett. Az út egyik oldalán beépített telkek, házak sorakoztak, az út túloldalán szántóföld és a vásártér terült el. Apukám karban vitt haza, fejemet a vállára hajtottam és földek felé néztem. Valószínűleg elaludhattam, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy a szántóföld és a vásártér mezsgyéje fölött Jézust és Máriát látom. Nem a földön álltak, hanem magasabban, talán egy háztető magasságából tekintettek rám. Olyanok voltak - most már tudom - mint a holografikus kép. Nem szóltak hozzám, csak mosolyogtak és talán intettek, de erre nem emlékszem pontosan, az ámulattól nem tértem magamhoz. Nem ijedtem meg Tőlük, nem féltem és valamiért tudtam, hogy nem kell szólnom a szüleimnek.

Ennyi volt a jelenés, talán egy laposat pillanthattam, mert amikor ismét felnéztem, már nem láttam senkit sem. Minden bizonnyal álom volt, de nekem nagyon valósnak tűnt.

Utólag visszagondolva az volt furcsa, hogy egyébként, a szokásos viseletben - Máriát kék és piros színű, Jézust pedig tört-fehér színű ruhában- láttam. Úgy ahogyan abban a bizonyos nagy könyvben megvagyon írva.

Gyermek koromban még egy alkalommal megjelent álmomban a mennyei páros, úgy 12-13 éves lehettem. Ehhez az álombéli találkozáshoz némi előzmény szükséges. Mint azt korábban már lejegyeztem valahol, szüleim nem voltak iskolázottak, anyukám felnőtt fejjel érettségizett le. Nagyszüleim úgy vélték, hogy egy lánynak nem kell tanulnia, menjen dolgozni, majd menjen férjhez, szüljön gyerekeket és vezesse a háztartást. Anyukámék hajlottak is volna erre, de amikor eljött a pályaválasztás ideje, úgy gondolták, hogy még is csak kellene egy szakma a kezembe, ezért varrónőnek szántak. Nekem nem fűlött a fogam a dologhoz, mert én világéletemben pedagógus vagy orvos szerettem volna lenni, ergó, tanulni akartam. Nos a varró szakmát a szomszédos városban tudtam volna kitanulni, ami bizony azzal járt, hogy utaznom kellett volna, vonatozni akár sötét, késő este is. Ezt meg a szüleim nem szerették volna. Történt ekkor, hogy a helyi gimnázium igazgatónője tájékoztatót tartott az általános iskola végzőseinek a gimnázium nyújtotta lehetőségekről. Mondanom sem kellett nagyon vonzott a dolog. Szüleim, főleg nagyszüleim ódzkodtak ettől, de mint hogy helyben volt az iskola, nem kellett utaznom, a szüleim a nagyszülők ellenkezését félretéve engedtek kérésemnek és beírattak a gimnáziumba. Nos, én jóval előbb megálmodtam a gimnázium igazgatónőjének tájékoztatóját, pont úgy, pont ott ahogyan az később megtörtént, álmomban az iskola udvaron, az épület sarkán tűnt fel Jézus és Mária. Ez esetben sem szóltak hozzám, csak, mint egy jó ismerőst, fejbólintással és mosollyal üdvözöltek. Ha akkor valaki látja alvó arcom, minden bizonnyal egy békés, mosolygós arcot látott volna, amire azt szokás mondani, látja az Angyalát.

Képzelhetitek, hogy amikor a valós életben történt a tájékoztató milyen izgatott voltam, állandóan azt a helyet figyeltem ahol korábban, álmomban láttam Őket. És az az érzés, amit akkor és ott éreztem, hogy tudom mi fog következni, az nem feledhető.

Azon felül, hogy érdekesnek véltem az álmot, mert korábban senkitől nem hallottam arról, hogy Jézussal álmodott volna, nem okozott fejtörést vagy bármilyen lelki történést. De amikor a valóságban is megtörtént az iskolában a tájékoztató, akkor már sejtettem, hogy ősztől gimnazista leszek.

Nos az álmaimról ritkán szoktam mesélni, mert inkább van hangulatuk mint érthető történetük, de erről a két álmomról még annyit sem szóltam, féltem, hogy buggyantnak tartanak.

Ugyanezt akartam Én is írni...

(Ma este az oltár előtt mondok egy imát érte)

"A fiam barátjának a felesége, aki 38 éves pár napja agyvérzést kapott, és sajnos a kórházban még 5-ször. Teljes a káoszt, mert két pici gyereket van akik még csak 5 évesek. Most összejövünk egy családi partira és Ők is ott lesznek, hogy egy kicsit feledjék a dolgokat, sajnos a mama állapota, noha harcol, nagyon kétesélyes. Sajnos. Hát ez is egy hir és ilyen is van, csak az a baj, hogy annyiszor figyelmeztettem, hogy menjen orvos, de csak mosolygott rajta. Kiderült, hogy sokszor volt 200 -as vérnyomása, de nem akart gyógyszert szedni. Higgyétek el, hogy sokszor mondtam, hogy nagy baj lesz, de nem vette komolyan. Most igazam lett. Nem örülök Neki, de ez van. És olyan fiatal."

Az égiek szerint harcolnia kell az életért mert itt még dolga van.

Szerintem az Ő útja az övé,a tiéd a tiéd.

nem mondhatod meg ,hogy számára mi lenne a helyes.

Lualaj!

Nagyon szép ez a történet! Igyekszem boldoggá tenni a körülöttem levő embereket. :)

De ismerős sorok ezek:)))

Igaz nem M péter ,hanem a saját sugallataim által álltam harcban az emberek és a világ ellen,mert azt hittem tudom a tuttit.

Holott csak félre értettem ,és szó szerint vettem a belső üzenetet.Tettekkel ,szavakkal kívántam úton útfélen szembe menni az árral,pedig azt sem tudtam kiért ,miért teszek dolgokat....és valamikor egyszer csak megértettem ,hogy önmagam ellen harcolok,és azt is,hogy a kard és a harc,csak szimbólum,a bátorság szimbóluma ,nem az agresszióé.

Aztán rájöttem ,hogy a bátorság csak a félelmekkel együtt létezhet,és levetettem mindent ,amivel felvérteztem magam ,hogy ne kelljen szembe néznem velük.

És jött a háború,kard és vértezet nélkül,és földbe döngöltek ezerszer ,mígnem egyszer már nem tudtam beazonosítani magam ,ki vagyok,mi vagyok .

Nem tudtam megfogalmazni kiért harcolok,nem tudtam ,ki az az ÉN.

És akkor találtam meg önmagam.

Egy cseppként egy hatalmas tengerben,mégis a tenger minden erejével.