Angliai élet - milyenek az angolok? (beszélgetés)
Pontosan! Az is siránkozik, akinek nem kellene.
Hogy vagy?:)
Kétségtelen, eltörölgették az edényt. Amit meg én nem teszek meg, de én öblítek. Így már érthető:)
De mivel nem tudunk egymással kommunikálni...
Nagyon köszönöm a válaszokat, ám eléggé eltértetek a témától, mondhatnám azt is, hogy majdnem egymás nyakának estetek, de higgyétek el, nem éri meg, nem éri meg egymást 'döfködni', ahelyett inkább beszéljétek meg békésen és normálisan a dolgokat!
Nem, nem akarok Angliába menni, bár lehet, elgondolkozom rajta, én személy szerint itthon egy jómódú családban élek, nekem úgy mondd, nincs szükségem rá, de csak mint környezetváltozás, tanulás, más élet kialakítása érdekében mennék ki! És persze szeretném megismerni milyen az intelligensebb, jobb mentalitású emberrel együtt élni, mert eddig csak turista voltam Európán belül..
De hogy én is beszálljak a vitába, mert ez inkább vita, ha jól meggondolom, én is támogatom Bella kijelentését, amennyiben a jól élőnek nincs fogalma milyen egy kilátástalan problémával küzdeni, ám igazat adok a mosoly-pártiaknak is, mert ekkor egy mosoly igazi felüdülés, főleg annak aki kínlódik..
Ítélkezni pedig könnyű a másik felett, mindaddig, amíg bele nem kerülünk hasonló szituációba, és meg nem tapasztaljuk, milyen is óriási pofonok után egy kis gondokkal teli életet élő kritikáit hallgatni.. erről ez a személyes véleményem!
Ám ekkor az a legkézenfekvőbb, ha az illető megpróbálja elfogadni a sorsát, és abból kihozni a legjobbat.. és végérvényesen mosolyogni! :-) Nemde?
És milyen szokásaik vannak az angoloknak? Hogy vélekednek a magyarokról?
Ez annyira vicces bír lenni. Mindenki sorolja a maga igazát, de abba senki nem gondol bele, hogy akinek van bátorsága az esetleg változtathat az életén? Persze, barátok meg család, meg minden marhaság, meg magyar vagyok, ott születtem (azaz erdélyi, az sokak számára már román). Kifogásokat az ember mindig talál, hogy miért ne változtasson azon amint lehet. Mint kiderült nem lapos a föld és senki sem pottyan le róla, ha odébb megy pár országgal.
Nekem nem tudott eleget nyújtani az otthonom, untam az állandó siránkozást, hogy jajj így a múlt, meg úgy a múlt, tudtam, hogy nem tudok ott felnevelni majd egy gyereket, úgy hogy mindent meg adjak ami kell neki, így eljöttem. Nem bánom, és nem is fogom. Tagadni nem fogom, hogy honnan jöttem, de ha lesz gyerekem, örülni fogok, hogy nem tudom milyen kevés pénzből eltartani, nem fogom tudni milyen azt mondani neki, hogy nincs rá pénz.
Jól körül írjuk a témát. Igaz én csak Bécsben jártam kb 20 éve, és Nyitrán tavaly, meg az idén..
Nem is tudom Nyitrán savanyú képeket láttam - e? Nem figyeltem..
Írbe a tesóm lánya van, azt a keveset tőle tudom..
Igen a mosolynak van hatalma..
Ahhoz hogy válasszak, rendesen körül kell nézni, neem? Mellesleg nem vagyok női szabó, amatőr módon varrok. tudok dolgokat. Meg akart győzni a dua jó edényfogónak..
Ahogy nekem ajánlotta úgy tuti nem jó.. a 200 °sütőbe elolvad. Amit én csináltam az igazi vatelinből, az bírja..
Végülis persze. Ne szóljon inkább semmit. Úgyis észreveszi az a gyerek, ha korgó gyomorral megy iskolába, nem?
Nem a népről kéne itt a szegénységi bizonyítvánít kiállítani szerintem. Hogy kikről, azt mindenki tudja, így le se írom.
Én is sokszor tapasztalom itthon a savanyú arcokat, és én is mindig abba gondolok bele, hogy 70ezerért lehet nekem se lenne kedvem mosolyogni egész nap. Persze a 8 óra ígyi-úgyis eltelik, igazából magával szúr ki mégjobban, ha közben dúl-fúl.
És ha fancsali képet vág, akkor be tudja fizetni másnap a csekkeket?
Attól, hogy undok valakivel, neki még nem lesz jobb.
És neked lenne kedved mosolyogni, ha közben azon kéne gondolkodnod, hogy melyik csekket fizesd be és hogy mondjad meg a gyerekednek, hogy másnap már nem futja reggelire???
Mert itthon az emberek 70%-a így él...
Szerintem senki ne csodálkozzon azon, hogy a magyarok búskomorak, mosoly nélküliek, és elkeseredettek.
Érdemes lenne megkérdezni a komor boltost, hogy mennyi a fizetése és emellett mennyi kölcsön van a nyakában.....
A jólétből könnyű ítélkezni mások felett!
Nekem a legjobb barátnőm és a párom összes gyereke családostul évek óta kint él. Tudom, milyen ott az életszínvonal. Fogalmuk sincs, milyen megélni nettó 70.000-ből.......
Boltok nálunk? Igazad van.
Én vadászaton voltam. Méterárút, és zipzárt akartam venni. Segítőkészség abból állt : Adhatok valamit?
Hozzá tartozik elég nagy volt a kínálat, kicsit megnéztem volna az anyagokat. Nem sok sikerrel. Nem kívánatos vásárló voltam. És legalább 3 üzletbe voltam.
Mi az mindenki csallánra pisilt? Úgy húztam a csíkot mindenhonnan mint a szél..
Bementem egy fonalashoz. " Fonott kosaras fiók " a polcokon. Kicsi rés, hogy meg lehessen fogni.
bizonyos dolgokat rohadt hamar észreveszek.
Láttam van olyan méterbe kapható cipzár, amit kerestem. Fel volt háborodva, miért kell nekem az, nem tudja lemérni, foszlik.. Mindenféle HÜLYE kifogás.
Megköszöntem a segítséget, távoztam.
Egy olyan boltba tévedtem be ami 30 éve is ott volt már, a kínálatuk se változott. bőrdíszmű és cipőkellékek, táskák, és nem beszélve rövidárú ami kell hozzá. Műbőr, bőr hulladék, gyöngyvászon, utazótáskák készülnek általában abból.
És amiért mentem ZIPZÁR MÉTERBE! Sokféle színben.
Végre egy olyan KREATÍV eladó aki egy szavamból megértette mit akarok. Van ám kocsi is hozzá! Fém színű.
Mire én : az nagyon jóóó bármelyik zpzárba beleillik!
Sőt a polc mélyén megbúvó szineket is elővarázsolta, nem hisztizett!
Tudod ( tudjátok ) nekem ez tök furcsa. Eddig mindig az volt, beléptem ( más is mondta ) a boltba és rámtelepszenek..
Hát én is így jártam.
( Pécsieknek ha kérdik privátban, megírom hol volt )
Bocs eltértem egy kicsit.
Ezzel egyetértek..utálom ha általánosítanak!Hiszen ők is/ ti is magyarok vagytok!Magyarok vagyunk!
Ugyanakkor azzal is egyetértek, hogy a magyar emberek többségének a mentalitása rettenetes...ezért tart ott az ország ahol..
És igen, nekem is elegem van az emberekből!
További ajánlott fórumok:
- Dolgozik valaki a Forever Living Products-nál? / aloe vera / Milyenek a tapasztalatok? Megéri elkezdeni?
- 35.héten megszületett magzatnak milyenek az életesélyei?
- Halak fériak milyenek?
- Jó lenne, ha több funkció lenne az oldalon. Szerinted milyenek?
- Milyenek az angolok?
- Anglia - milyen au pairként egy családnál dolgozni? Kinek mi a tapasztalata? Milyenek az angolok?