Ágyi poloska kiirtása - tapasztalatok (beszélgetés)
A hővel írtás nem hatékony.. kérdeztem én is azt aki nálam volt hogy alkalmazzák-e az amerikai módszert ahol nagy gáztüzelésű hőlégfúvókkal melegítik fel a lakás levegőjét 70-80 fokra, egyeészt itthon kipróbálták es kb 300.000ft a díja másrészt utána is kell vegyszerezni, ő 16 szondával mérte a levegő hőjét különböző helyeken, míg a szoba nagyrészén megvolt a 80 fok addig a bútorok mögött, szegélyeknél eppen hogy 60.. nagy volt a szórás, és így is kellett vegyszerezni.
A felettem lakóról derült ki hogy tele van a lakása, a szaki elmondása szerint kb 4 eve lehetnek már ott, el lehet képzleni mi lehetett ott. 65 ezret kért tőle és kb 20 liter vegyszert permetezett szét.. azt mondta többet nem kell vissza mennie oda az biztos.
sajnálom, hogy így jártál.
Velem nagyon rendes és segítőkész volt és ő irtotta ki a bogarakat.
"Akkor éppen nála bukkantak fel, és mert ő ..."
A közvetlen szomszédomról van szó, csak fél mondat kimaradt- így meg eléggé értelmezhetetlen volt a mondat, bocs!
Tanácsot köszi, az jöhet hegyszámra! És ahogy néztem, te elég rég vagy itt - gondolom, nem is ok nélkül - így biztosn felhalmoztál már jó sok tudást a témában. Saját tapasztalatból is, az olvasottakból leszűrve is. Bízom az értékítéletedben.
A te szakid elérhetőségét megadnád? Hiszen ő már ezek szerint bizonyított. Én pedig ilyesmit keresek, nem reklámarcokat.
Itt a házban - én 4. éve élek itt - először valamikor tavasszal szembesültem azzal, hogy egyáltalán van itt ilyesmi.
Akkor éppen nála bukkantak fel, és mert ő sem igazán mobilis, így nálam kért menedékjogot arra a 2 órára, míg el kellett hagynia irtáskor a lakást. Ő mesélt. Ő már többedszer járt akkor így - és ő szinte biztosan az ő mellette lakó, elég lepuki lakásból/lakóktól kapta - többedszer. Sajnáltam.
Aztán most én is sorra kerültem.
Egyedül az ad némi reményre okot, hogy onnan kihalt előbb - már a tavaszi "szezon" után előbb a(z igénytelen, koszlott) néni, majd nemrégiben az ugyancsak igénytelen, alkesz fia. A maradék egy lakó viszont normális, így annak örömére, hogy végre szűnik ott a káosz, rögtön egy irtással indított. Az most volt nála, múlt héten.
Tehát van remény arra, hogy ha ők voltak a góc, akkor az most megszűnhet.
De hogy közben hova mindenhova jutottak még el a bogarak, vagy az volt-e az egyetlen góc? Ezt inkább nem akarom túlgondolni.
Én beérem azzal, ha nálam szűnik a probléma, remélve, hogy ott is (most már, a normális maradék lakó közreműködésével) amit gócnak gondolunk.
De igazad van: ha egy ilyen szomszéd nem parner, akkor végeláthatatlan lehet a történet.
(Basszus, és ha arra gondolok, hogy ez itt a 21. század?!)
És az nagyjából végleges megoldás volt?
(Már amennyire lehet - hiszen abogy olvasom, fertőzött hàzban visszafertőződés ellen csak a költözés vagy az ima segít)
Megköszönöm, ha küldesz elérhetőséget! És akkor már körülbelüli árat is.
Dehogy, csak tanács nem több. Feleslegesen kidobob a pénzed az ablakon.
Egy normális szaki kell aki megfelelő szerrel dolgozik. Nálam megoldotta, de mesélte hogy pár házzal arrébb az egész tömb fertőzött, van 1-2 lakás ami folyamat fertőzi az egész házat, már kivul a házfalon is látta mászni a bogarakat, volt ott egy csaj akihez kb 1-2 havonta vissza járt. A végén az lett hogy a csaj inkább elköltözött…
Szóval
Ha van egy ilyen nyomorék a házban akit nem érdekel hogy tele a lakàsa bogarakkal akkor csak szélmalomharc . És hidd el sok ilyen ember van, nagyon durva dolgokat mesélt nekem
Nekem 3 vegyszeres irtás sem segített, csak abban, hogy ne szaporodjanak el.
Nálam a szárazgőzös irtás oldotta meg, az a petéket is kinyírja és nem jár annyi felfordulással.
Privátban meg tudom adni a számát, annak aki nálam volt. Őt tudom ajánlani.
Ha ez nekem szólt, köszi!
Bár inkább tanácsot várnék, mint kioktatást - ez annak tűnt. Igaz, nem ismerem a stílusodat. Ha nem annak szántad, én kérek elnezést!
Ismétlem: nekem teljesen új (és eléggé sokkoló) ez a téma. Hirtelenjeben összeolvastam ami elém került.
A fórumokon sokszor egymásnak teljesen ellentmondó infók és tanácsok vannak.
A cégekre keresve pedig mindegyik a legjobb, legbiztosabb, leglegebb.
Az értékeléseiket nézni?
Ott, ahol ezek szinte kilóra kaphatók?
Ettől nem leszek okosabb.
Hivatalos út?
Hosszú, macerás. Utánaolvastam annak is végszükség esetére.
De onnantól kezdve, hogy amíg az esetleg zajlik - és az úgy sacc/kb hónapok - addig a bogarak köszönik, jól vannak, odáig, hogy míg nem tudom, honnan és hogyan keveredtek hozzám ezek a dögök - addig pusztán vádaskodás lenne. Vagy rosszul gondolom?
Úgyhogy most vakrepülök.
Kipróbáltam egy ceget, nem nyert.
Kipróbáltam a sprayt -az sem, bár lehet, az a mi bénázásunk miatt volt.
Most némileg tapasztaltabban adok neki még egy esélyt.
És aztán?
Aztán - ha ez sem jön be - akkor mit csináljak?
Ezért is kértem tanácsot, és/vagy olyan céghez vagy szakihoz elérési útvonalat, aki nem csak reklámból profi.
A boltban kapható írtószerek gyengék. Kár pénzt kidobni érte.
Ha meg valakinek olyan igénytelen csövesbánat szomszédja van hogy ő fertözi folyamat a többi lakást akkor a jegyzőnél kell birtokvédelmi eljárást kezdeményezni, és a járványügyi osztályra is bejelenteni.
Sziasztok!
Itt is, és a témában is új vagyok.
És természetesen tanulni, segítséget, tanácsot, bármi használhatót kérek.
Nálam augusztus legvégén jelentkezett a probléma - nagy bután azt sem tudtam, mi van. (Én ilyet csak nagyanyám meséiből ismertem eddig)
Amint tudatosodott, hogy mi ez, azonnal hívtam egy céget.
Előtte persze átrágtam ezeregy cég ismertetőjét - próbáltam normálisat, hatékonyt találni. Az eredmény:
jöttek, permeteztek - korrektek voltak, amennyiben a honlapjukon is szerepel: egy irtás valszeg nem elég.
És nem is volt elég.
Jöttek mégegyszer 10 nap múlva - majd harmadszor is - akkor már grátisz.
Eredmény: vagy 1 hét szünet, aztán újra csípések.
Bogarat, petét, levedlett izémit nem találok sehol - de csípések vannak. Lehet, kikeltek azok akiket nem pusztított el a permet.
Erre kitaláltam, hogy vettem Protectet, azzal fújkáltuk le a kanapét, mögötte a falburkolatot.
Eddig úgy tűnik, nem nagyon eredményesen.
(Igaz, akit megkértem, hogy segítsen, elég fogalmatlan volt - nem okvetlenül úgy csinálta ahogy kértem. Nem biztos, hogy mindenhova jutott permet. Segítő pedig sajnos kell - hajolgatni nem tudok, mozogni is nehézkesen. Fizikai erőm nulla, és a nap zömét oxigénnel az ormányomban töltöm - tehát mondhatni: meglehetősen kripli vagyok. Nem a legjobb opció, ha ilyesmivel szembesül az ember)
Most vettem új sparayt, és hét végén készülök megint - ezúttal brutálisan - befújkásztatni mindent. Azt is, ami múltkor esetleg kimaradt.
És itt kb vége az eszközkészletemnek.
Tehát tanácsot, esetleg megbízható - valóban hatékony - cég vagy szaki elérhetőségét, bármit, ami működik, köszönettel várok.
(Tudom, hosszú volt, bocs!)
Tudna valaki segíteni, a szobában lévő kis fadobozban olyat találtam, mintha apróra darált barna, fekete őrölt kávé lenne,szaga az nincs, száraz, de bizto nem kávé. Mást nem találtam benne mármint vedlett páncélt. Ettől függetlenül lehet poloska ürülék?
Köszönöm