Absztrakt valóság... (beszélgetés)
Jah, persze .... tuti égtünk már egy máglyán ..... :oDDDDDDDDDDDDDDDD
Hát, talán a föld forgásiránya megmaradna .... :o)))))))))
De egyébként így van ..... de tudod, ha mindenki merne szabadon gondolkodni, az "veszélyes" lenne ..... valahol innen indult az egész ..... tudatlanságban tartani, kiölni az egyéniséget, normákat szabni ...... stb. stb.
Ne nekem mondd!:)))
Ha sokan...mindenki nyitottabb,elfogadóbb lenne,ha nem kellene áldozat,dráma,misztikum ahhoz,hogy megértessék az emberekkel,hogy nincs ETALON,nincs biztos pont,nincs örök érvényű valóság,akkor talán másképp forogna a föld.
Szerintem sokan,csak a körülmények ,az emberek,nem értik őket.
Persze nem új keletű dolog ez.
Mindig is voltak "nemmegértettlelkek",akik a kereszten,vagy a máglyán,vagy modernkor vívmányaként begyógyszerezve ,elmegyógyintézetekben elkárhozva dicsőség és megértés nélkül haltak meg.
Én életekről beszélek,egyedüli életekről.
Ahol a kezdet onnan indul,hogy alap a szeretetenergia,az vajon milyen folyamatot indít el,mi a vége?Hol a következő lépcső?
A Totális halál?:))
Dehogy is nem zártátok ki:))
Igazából azt bizonyítottátok,hogy ez csak egy folyamat lehet,ami után eljut valaki arra a szintre,amikor is már nem lesz szüksége emberi forrásokra.
Akkor lesz egy megtisztult és felemelkedett valaki....de én a következő lépcsőfokról beszélek.:)
"ez bekövetkezhet "szimpla halandónál", akit egyszerűen más földi dolog tesz boldoggá, teljessé, meg olyannál is, akinek az energiaszint megemelkedése jár ezzel a "mellékhatással" . . . . . :o))"
Igen ,pontosan ,ti erről beszéltek ,én meg a következő lépcsőről,amikor már így születik...
:))
Szerintem olvassátok el újra amit ti írtatok,és utána azt is amit én.
Szerintem nem ugyanaz.
Ez tetszeni fog:
"Tíz vak ember kel át egy folyón. Az ár nagyon erős, úgyhogy fogják egymás kezét.
Amikor átérnek a túlpartra, az egyikük így szól:
- Meg kellene számolnunk magunkat. Az ár nagyon erős, mi pedig nem látunk, lehet hogy valakit elsodort a víz.
Úgyhogy számolni kezdenek. Mit ad Isten, a számolás mindig befejeződik kilencnél.
Mindegyikük tesz egy próbát, és mind kilencig jut.
Egy férfi aki a folyóparton ül, elkezd hahotázni – hát ez nagyon vicces.
A vakok pedig leülnek és sírva fakadnak amiért elveszítették az egyik barátjukat.
A férfi ekkor fogja magát és odamegy hozzájuk:
- Mi a baj?
A vakok elmagyarázzák neki, mi történt. Mire ő azt mondja:
- Álljatok fel sorban. Ahogy megérintem az első embert, mondja azt hogy: „EGY.”
Ahogy megérintem a másodikat, mondja azt hogy: „KETTŐ”, mert kétszer fogom megérinteni.
A harmadikat háromszor érintem meg, úgyhogy neki azt kell mondania: „HÁROM.”
Nagy meglepetésükre ő megtalálja a tizedik embert, akit elveszettnek hittek.
Nem győznek hálálkodni neki, a lábát csókolgatják, és azt mondják:
- Maga a mi istenünk. Azt hittük elveszítettük a barátunkat. De kérjük, elmondaná nekünk…hiszen mi is számoltunk, mindannyian megpróbáltuk, és a tizedik nem volt sehol. Hogy lett meg hirtelen?
Az ember azt feleli:
- Ez egy ősi titok, amit úgysem értenétek meg. Menjetek csak utatokra.
Hogy mi az az ősi titok? Az, hogy az ember hajlamos megfeledkezni saját magáról.
Igazság szerint az egész életét úgy éli, hogy nem emlékszik magára. Mindenki mást lát, mindenki mást ismer, magáról viszont megfeledkezik."
/OSHO/
Ohh...értem. :))))
Engem most épp az "foglalkoztat", hogy kinek mi volt a legrosszabb álma életében.
Nekem ugyanis már kétszer is ugyanaz volt, de még egyszer sem tudtam szavakkal leírni, de még elmagyarázni sem. Ráadásul az a vicces az egészben, hogy ami eszembe jut az álom kapcsán, az a számok és a végtelen...Talán túl sok volt a matek? :DDDDDDDD