A férjem és az anyukája (beszélgetős fórum)
Mondjuk valahol meg kell találni az aranyközéputat, mégsem lehet minden helyzetre felütni a nagy könyvet. :)
Az is igaz, hogy még olyan keveset tudunk az agyról, meg a lélek dolgáról.
Főleg ha két orvostól két különböző szakvéleményt kapsz. :) Ők is emberek, másként láthatják a dolgokat.
S miért nem pont úgy, ahogy mi döntenénk kívülállóként a helyzetében. :D Időközben rájöttem, hogy meggyőződések ellen hiába hozok fel észérveket. Nem segít. :)
Mondjuk nem is kell egyformán gondolkodnunk, milyen unalmas lenne saját magunkkal társalogni....
Vagy úgy gondolja, hogy az agy működését épp, hogy elkezdtük kutatni, a megismeréstől még fényévekre vagyunk.
Addig jó a pszichológia, bármit meg lehet vele magyarázni, de az ellenkezőjét is akár.Főleg a "konyhapszichológia" ilyen :)
A megszokásnak és a kényelemérzetnek pont az a lényege, hogy azt a dolgot, ami rutinossá válik, a tudatalatti veszi át. Ezért kényelmes, mert automatikusan működik, nem kell tudatosan foglalkoznunk vele. Ezt a videót ajánlom figyelmedbe:
De nem egészen a kényelem miatt választunk a szüleinkéhez hasonló életet. Hanem azért, mert azt a játszmát akarjuk játszani, amit ismerünk, amit megszoktunk gyerekkorunkban, mert bizonyos rossz szokásokkal pótoljuk a hiányzó intimitást. Ezekhez a játszmákhoz pedig megfelelő partnert kell találnunk. Az alkoholista című játékot nem lehet csak alkoholistával játszani.
Ez így túl kényelmes. Nem látja ... persze.
Ha valaki, felnőtt emberként, annyira nem tartja kézben a saját életét, hogy annyit nem vesz észre: nem maga irányítja a döntéseit, az egy döntés. Döntés arról, hogy kényelmesebb dolog nem felnőni. Lustaságból, hanyagságból, nemtörődömségből.
Épp ezért nem kellene ilyen férfi soha.
Semmi köze a tudatalattihoz ennek. Az emberek legnagyobb része pont úgy él, ahogy a környezete meg a szülei, ugyanolyan ritmusban, olyan lakásban, ugyanolyan döntésekkel.
Azért választanak (és újra meg újra) ugyanolyat, mert az ismerős, abban szocializálódtak, még ha rossz is, de nem idegen közeg. Plusz arra nem veszik a fáradtságot, hogy magukat megismerjék, nemhogy a másikat ... meg lehet nézni, milyen minőségű kapcsolatok vannak tipikusan. Nem tudatalatti ez ...
Egy függő mellett szocializálódó meg azért választ függőt, mert ismerős lesz számára, az az otthon-érzés. Ezért van nagy felelőssége az anyáknak abban, hogy egy alkoholista mellett nevelik a gyereküket, mert az is ugyanolyan, defektes kapcsolatban fog élni. Természetesen, ez alól kivételek a tudatos döntéseket hozni tudók, mert az, hogy az ember nem ösztönlény, az nem jelenti azt, hogy az átlag gondolkodna.
Egy anyuka ezt ugy fogalmazta meg, hogy egy ferfit szeretunk, csak maskeppen. Az egyik mar 30 eve, a masik meg csak ketto eve.
Majd ha a kedves menyek is felneveltek a sajat gyerekuket, kb. 25-30 eves korukra, akkor majd rajonnek, hogy mennyi mindent tett az anyjuk, az anyosuk. (Optimalis esetekre gondolok.)
További ajánlott fórumok:
- Mi a véleményetek arról, ha a baba az anyukájával alszik éjjelente?
- Mit tegyek, hogy a skype beszélgetésnél ne legyen ott a párom anyukája?
- 10 hónapos csak az anyukája kezében hajlandó elaludni, kiságyába téve ordít. Mit lehet tenni?
- 4 eves gyermekek anyukaja
- A világ legrosszabb anyukája
- Okulásul minden pelenkás kislány anyukájának!