A férjem és az anyukája (beszélgetés)

Szerencséd van, hogy jól kijöttök. Igazából én sem panaszkodom, mert kedvel az anyós, de ettől még vannak dolgai, amik kellemetlenek, pedig nem gyűlölködésből csinálja.

Azt, hogy mennyire része akar lenni a fia életének jól példázza, hogy egész nap írogat neki, és egyszer felhívott engem telefonon, hogy mi van a fiával, mert nem válaszol. Épp zuhanyozott, ezért nem felelt...

Mint mindig, itt is vannak kivételek. Anyám a bátyámat szerette igazán, engem valamiért nem engedett magához kötődni, nem is alakult ki köztünk olyan igazi bensőséges kapcsolat, bár ez segítette az önállósodásomat, de hiányérzetem maradt. A férjem korán elkerült otthonról, többnyire vakáción volt csak otthon, még gyermekkorában megtörtént a leszakadás. Velem Anyósom sokkal jobban kijött, mint a fiával, nagyon örült nekünk és voltak apró cinkosságaink, jól ráérzett, mire van szükségem és mindig segített ahogy tudott (az első 3 évben együtt laktunk). Biztosan sokat nyelt néha, de nem éreztette. Ő egy angyal volt az életemben, de ezzel egy kis felelősséget is kaptam, hogy majd nekem is így kell folytatnom.

Az önzőségünk elhomályosítja a látásunkat, fiatalabb korban talán még inkább, nagy az akarás a bizonyítási vágy, több a virtus, jobban működnek a hormonok... Azt hiszem, az anyósok és anyák kell egy kicsit több empátiát felmutassanak. Néha olyan apró dolgokon félre tud menni egy kapcsolat :((

Szerintem Te nem is gondolsz arra, hogy amíg együtt élt a gyerekével szinte mindent tudott róla. Amikor összekötöttétek az életeteket a pároddal anyósodnak és Neked is egy új szituáció.

Két emberen múlik, hogy ezt hogy vészelik át.

A legnagyobb baj a kommunikáció hiánya, a türelem, tolerancia és a sérelmek tovább hordozása, ahelyett, hogy kibeszélnék egymással mit, hogyan gondolnak, szeretnének. Mindenki a másik véleményét támadásnak veszi.

Az is biztos, hogy sokkal toleránsabbnak kell lenni egy anyósnak. Eleve ma már másképp élnek a fiatalok, nem követik a "hagyományokat", sokat és sokáig dolgoznak, szeretnek szórakozni. Na egy anyósnak ezt kell elfogadni!

A saját anyánkkal szemben kötetlenek vagyunk és nincsenek vele szemben gátlásaink. Nem gyűlnek fel az át nem beszélt rosszindulatú félmondatok, odamondogatások.

Egy anyósnak adott esetben nehéz dolga lehet elfogadni egy számára ismeretlen, vadidegen nőt, hiszen ő nem a rózsaszín ködön át látja, mint a fia.

Azzal, hogy házasságot kötöttünk a szeretett férfival, még nem jelenti azt, hogy a családja el is fogad bennünket. Azért tenni kell mindkét részről. A probléma abból fakad, ha egyoldalú az alkalmazkodás az elfogadás és ez a gyakoribb.

Az anyós "birtokon belül van" és marad is mindig, s ennek tudatában esetenként visszaél, ha a fia hagyja.

A meny is tud féltékeny lenni az anyósra, ha a férje nem áll ki mellette, mert ez vetélytársként táplálja az ellentétet. Hiszen mindketten egyet szeretnek, csak máshogy.

Jaj, én is nagyon sajnálom őket :)

Amúgy én is azt tapasztalom, hogy úgy akar részt venni a családi életben, hogy beleszól mindenbe.

"Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy az anyósok kényes helyzetben vannak, hiszen a menyük rendszerint szorosan kötődik a saját anyjához, és időről időre részletesen megbeszél vele minden apróságot. Az anyák részt akarnak venni a gyermekük életében. Teljesen normális dolog, hogy egy lány inkább a saját anyjára támaszkodik, mint az anyósára. Ez viszont féltékenységet válthat ki a partnere anyjából. Az anyósoknak folyton azon jár az eszük, hogy mit csinálhat a fiuk, főként ha egyetlen gyerekről van szó, az anyós élete pedig unalmasan csordogál. Vajon rendesen eszik? Vajon olyan tiszta a lakás, amilyennek lennie

kell? És így tovább. A fiúk azonban ritkán beszélgetnek bármiről is az anyjukkal. Következésképpen az anyós nemigen kap információt, ezért úgy érzi, hogy kirekesztették a fia új családjából, és úgy gondolja, másképp nem vehet részt a család életében, csak ha állandó jelenlétével beerőszakolja magát. Az udvarlás időszakában a nő gyakran tori magát, hogy kapcsolatot alakítson ki a barátja anyjával, hiszen jó stratégia anyukát a maga oldalára állítani. Amikor azonban a házasságban állandósulnak a viszonyok, az egész olybá tűnhet, mintha két nő veszekedne egy férfin."

Barbara Pease, Allan Pease:

Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő?

Engem viszont nagyon duhit.

Nem gyerekezem, kisfiazom le a gyerekemet.

Csak negyszemkozt becezem, csak a neven szolitom.

Amúgy a nagy különbség ott van szerintem (már csak mert szó volt róla, hogy a lány anyja is anyós), hogy: Látom, hogy szereti a lányomat a fiú, boldoggá teszi, látom a ragyogást a lányom szemében. Ezért szeretem a fiút.

Fiús anyák nagy részénél pedig: Nyilván ő is látja a boldogságot a fián, de neeem, ő ettől még nem szereti a lányt, mert nem azt nézi, hogy boldog vele a fia, hanem hogy ELVETTE tőle a fiacskáját, na itt az ALAPVETŐ különbség.

És igen, van kivétel mindkét oldalon, de nem mindegy, milyen arányban.

Ez nálunk is így volt,öcsémnek egy zsák szemetet nem kellett levinnie még a szobáját is takarította..úgy elvolt a kis kuckójában,hogy azt hittem sosem fog elköltözni.De csodák csodájára megtette és otthon szorgoskodik elég sokat.

Anyukám olyan viszonyba van anyósával,hogy azt mondta ha ő ilyen lesz ássuk el.Na pont vmelyik nap mondtam neki,hogy hozom az ásót :D szegény lányt látatlanban is vádolja mintha öcsém nem egy önállóan gondolkodni tudó felnőtt ember lenne,felmenti mindig minden alól.

Velem meg hugommal teljesen másképp viselkedik,mi kiszolgálva sem voltunk:)

Azért lássuk be, ebben a férj is ludas valahol. Én megértem, hogy sajnálja az anyját, mert egyedül van, de akkor is határokat kell szabnia.

Megmondani, hogy bocsi, de ez most kiscsaládi program, csak a feleséggel és a gyerekekkel. Anyós sírni fog? Persze. De egy felnőtt embernek tudnia kellene kezelni az anyját és néha keménynek lennie a saját családja érdekében, még mielőtt azok besokallnak.

Az en ferjem is egyke. Sokaig azt hittem birjuk egymast az anyosommal. Aztan egy vita hevében olyan Dolgokat mondott amiket nem fogok elfelejteni soha...hogy minek kellett nekem gyerek...nem tudom, hogy a meglévőre gondolt vagy arra aki epp akkor a pocakomban nőtt...

Azota mar szoba allunk egymassal, mondjuk rendeződött, ,de.ezt sose fogom elfelejteni. En azt hittem örül hogy vigyazhat az unokajara es kiderul azt hiszi lepasszolom hogy ne kelljen vele foglalkozni....agyrem.

A lenyeg hogy mindez az utan tortent hogy meghalt aposom. Azota ránk telepedett. Minden csaladi foton rajta van. En nem, mert en keszitem a kepeket...es ez csak pelda. Nincs nagyon program nelkule.

Na ilyen egy egyke ferj özvegyen maradt anyukaja mint anyos. Legalabbis itt.