A férjem és az anyukája (beszélgetés)

Én lekopogom, nagyszerű anyósom van. Szeretem-tisztelem és ez visszafele is működik, DE(!) ennek az az alapja, hogy ő egy intelligens nő, aki elfogadja, hogy mi a fiával már egy külön család vagyunk és nem próbál meg semmibe beleszólni, tolakodni vagy okoskodni. Tartja a határokat és ránk bízza, hogy éljük az életünket, viszont tudjuk, hogy bármikor számíthatunk rá. Nyilván nem tökéletes, ahogy én sem, de toleráljuk egymás hibáit, mert megvan köztünk a szeretet. Ő hagy minket élni, mi meg cserébe ebben-abban kikérjük a véleményét, kérdezés nélkül is megosztunk vele dolgokat.

De egy ilyen anyós-meny kapcsolathoz két normális félre van szükség. Látok, hallok, olvasok cifra dolgokat... és igen, az esetek 80%-ban az anyós a ludas, mert egyszerűen nem bírja elviselni, hogy felnőtt a fia.

Ha megfigyelitek, ez a fiú-mánia sok helyen már gyerekként elkezdődik, a fiútól nem várják el, hogy besegítsen, csak a lánytól, a fiútól nem várnak el olyan eredményeket az iskolában és így tovább... sokkal problémásabb az anya-fiú leválás, mint az apa-lánya leválás.

En is nagyon boldogtalan voltam,sokszor csak ültem a parkban egyedül.Hosszú idő volt mire döntöttem de addigra csak a rossz maradt a kapcsolatunkban.Mindig en voltam a rossz ment az áskálódás..

Most azt nem tudom hogy egy 30éves ember képes e kimaszni a szülőcsatornabol vagy meg kell szokni hogy anyuka is értesül mindenről plusz vannak a titkok amikről csak anya és fia pusmoghat.

De lehet ez is egy lecke lesz:(

Önzőségnek tartom.Ez esetben is úgy volt hogy apukája nem is akarta őt.Sok évig nem is foglalkozott vele igazán. Kinek volt rossz? A gyereknek.

És akkor azokra a nőkre mondják hogy önző akik nem szülnek. Én pl magam nem tartom annak amiért nincs gyerekem kivel szemben lenne ez önzőség..? Az ilyen anyukák azok saját gyerekük életét teszik tönkre,nevelik az életképtelen emberkét.

Lehet, hogy mar en is; a franc tudja; anyos-anyos-meny-meny tema.

Mindig mas anyja a rossz.

Igazad van, jó meglátás.

Szerintem fontos, hogy a pár lakása abban is közös legyen, hogy mindketten ugyanúgy viszonyuljanak hozzá.

Itt megoldás lehet, hogy anyuka kiadja a lakást, és ha támogatni akarja a fiatalokat, akkor a bérleti díjból ad nekik. De hangsúlyozom: HA támogatni akarja.

Es meg mennyi ilyen egyedulallo anyuka gyermeke lesz!!

Gondokjunk csak a sok egyedulallo, panikolos, utolso percben barmi aron szulo anyukakra, akik kepesek akar a sprmbankba is emenni, csakhogy legyen gyerekuk kapcsolat nelkul.

Itt is olvastam mar forumot hasonlo temaban valamelyik nap.

Nekem volt egy 4éves kapcsolatom ahol drága párom egyke volt plusz anyukája egyedülálló,magányos.

Legnagyobb hiba volt osszekoltozni még azt is szóvá tette ha én kaptam viragot ő meg nem és általában letojta hogy szeretnénk kettesben is lenni ő egyedül van az volt a lényeg.Sajnos ő olyan aki azért szült gyereket hogy ne legyen magányos és nem is akarja elengedni inkább mindent a szájába rak csak ne akarjon elköltözni.

De már azt is megtanultam hogy az ha külön élnek még nem jelent sokat mert van az az eset is mikor anyunak mindenrol be kell szamolni es nelkule nem lehet döntést hozni de még azt is megmondja mikor vállaljatok gyereket.

Szóval én feladtam ezt a dolgot tisztes távolságból jóban vagyunk és ennyi.

Azert egyvalamit nem artana figyelembe venni.

Ennek a fiatalembernek ez a lakas volt evekig valoszinuleg az otthona.

Ha anyuka kiadja a lakast berletbe, a fiatalok meg mehetnek oda lakni, ahova tudnak, akarnak, akkor meg az lenne a baj.

Mert igy IS lehet lehet magyarazni a helyzetet.

Azt hiszem, a feleseg nem szeret ebben a lakasban, mert ez nem az o otthona, nem az o kozosen megteremtett otthonuk.

A keretlen latogatas mar csak raadas.

Valaki írta,hogy nem csak azt lehet ide leírni,amivel mindenki egyetért.

Ha az én szememben az,akkor nekem az.Attól neked lehet más a véleményed.Nálunk nem szokás a családtagokba szerelmes lenni,sem egyebek.

Poénból sem..nem is hallottam még a környezetünkben,kisgyerekektől sem.

A szexualitásról nem is írnék semmit.Elég nagy a világ,hogy megtalálja az ember azt,akihez vonzódhat,ne már hogy ez pont a saját anyja/apja legyen.

Én rászólnék a gyerekemre,ha ilyet mondana,hogy én apuci felesége leszek ...például.

Vagy anya a a szerelmem.Nem férne bele az értékrendembe,talán így számára is világos,hogy helytelen.A gyerek a szülőtől tanul,szóval ennyi.Ki mit hagy .

Miből gondolod, hogy magamra vettem?

Tudom, hogy nem személyeskedsz.

De a személyeskedés se szokott meghatni, miért venném magamra egy hoxás nick idiótaságát?

Ez érdekes kérdés. De szerintem az egész folyamatot vissza lehet vezetni az olyan dolgokra, hogy feltesz egy anyuka a kicsi fia képét a f.-ra és odaírja: szerelmem!Vagy amikor arra szoktatja, hogy szájra puszit ad és kap.

Ebből és még sok egyéb is van, kialakul(hat) az anyában egy olyan kisajátítósdi, hogy a kicsi szerelme csak az övé. Főleg ha egyke.

Na de a kicsiszerelme felnő és ezt nem hajlandó tudomásul venni. Pláne, ha egyszem kicsiszerelme egyszercsak másnak az ölelésére vágyik! Na akkor lesz belőle igazi féltékeny hárpia! Megindul a harc a fiú kegyeiért és ilyenkor semmi sem szent. Nem született a földre olyan tökéletes lány aki őszerinte megfelelően tudná pótolni őt!

Ilyenkor bármiáron el akarja szakítani egymástól a kér fiatalt, mert betegesen hiszi, hogy ha a lány nem lesz képben, minden úgy lesz mint mikor a gyereke pici volt.

Szóval kedves fiús anyukák! A gyerekünkért lehet rajongani, lehet nagyon szeretni, tiszta szívből, őszintén, de attól még nem lesz a szerelmünk! Ne is nevezzétek annak. Puszit adni kézre, karra, arcra stb lehet, de a száj és a nemi szervek maradjanak ki. Teljességgel egészségtelen.

Kialakulhat egy teljesen torz kötődés. Ha az anya megmarad anyának és a gyerek gyereknek, egymást tisztelve-szeretve, megtartva a másik méltóságát és hagyva kibontakozni az egyéniségét, akkor az anya örülni fog annak, hogy a fia a felőtt életében is boldog, mert megtalálta a párját.

Még valami! Sajnos ez a jelenség akkor is jelen lehet, ha lánya is van az anyukának. A lányával szemben pedig az irigység és a rivalizálás jelenhet meg. Ez megmutatkozhat abban, hogy nem engedi társaságba, tiltja a fiúkat mellőle, ő divatos holmikban feszít, de a lánya csak kiárusításkor kaphat újat amikor már kiment a divatból. De a gyakori kritizálás, nemcsak négyszemközt, vagy az ő saját szépségének felnagyítása a lányában célzottan önbizalomromboló hatású. Ugyanez a műsor a fia barátnőivel is, amíg le nem szakadnak a kicsiszerelméről.

De ha mégis elveszi a lányt, ez a helyzet nem fog megszűnni. Sőt!

Mondják, hogy megváltozik a helyzet, ha unoka születik. Igen, megváltozik. Annyiban, hogy az eddigi kifogásolt meny átlép egy másik szerepbe.

Már nem a fia, hanem az unoka kegyeiéert száll harcba immár nagymamasorba lépett anyós.De gondoljatok csak bele! Amíg az anyós és a meny vívja a csatáit, a fiú, a férj, aki mindkét felet ugyanúgy szereti, melyik ujját harapja meg, hogy ne fájjon?!

Szóval elértem a lényeghez!

Amikor a meny észre veszi, hogy az anyós átment direkt piszálódásba és rivalizálásba, szól a férjének. Aztán szépen mind a hárman, esetleg négyen az apóssal tiszta vizet öntenek a pohárba! Nyiltan és őszintén, komolyan.

Senki ne vállaljon fel közvetítői szerepet.

Ha másképp nem megy, íni kell a történéseket. Amikor pedig leültök és megbeszélitek, hát szépen elő kell venni a jegyzeteket. Pontról pontra át kell beszélni.

Ha eleve a férj nem akar konfrontálódni az anyja előtt a te védelmedben, akkor két lehetőség va. Vagy belenyugszol és hagyod csendben, hogy az anyós átvegye az irányítást az életed felett vagy kiszállsz ebből a hintából. Az éretlen személyiségű férj nem fog melléd állni, évek múlva sem. Érdemes időben elgondolkodni.

Igen, szerintem ezek a folyamatok az agyban zajlanak.

Egyébként már vártam az "ítélkezés"-t.

Véleményt írok, ennyi. Vagy csak azt lehet leírni amivel mindenki egyetért?

De a legnagyobb butaság, mikor valaki pár fórumhozzászólás alapján teljes diagnózist állít fel valakiről. Ez még egy gyakorlott pszichológusnak sem menne, de a hoxán általános.

Nem jelentéktelen, ezt szerintem senki nem mondta.

De keveset tudunk még arról, hogy az egyik gyerekre miért hat ugyanaz a dolog másképp, mint a másikra

Tippelni lehet, meg is teszik sokan, de ezt beállítani úgy, mint az Igazságot elég nagy butaság.

Bocs fórumindító, hogy eltértünk a témádtól.

Szerinted mondjuk egy gyermekkori szexuális erőszak, folyamatos fizikai bántalmazás, vagy ha a gyermek egyszer sem nyilváníthat véleményt teljesen jelentéktelen az ember életében?