Zaklatás az autóbuszon (beszélgetés)
Á semmi nyoma jól röhögök:)Tipikusan az a nő vagyok aki bedöl minden süket dumának:)gyerek korom óta kifogom a kéjenceket.
Egyszer két hónapig nem volt munkám teljesen ki voltam,ajánlották végső sorra a kinai piacot,el is mentem a megadott apró szeműhöz:)Az tört beszéddel elkalimpálta nála nincs meló de egy ismerősénél aki épp otthon tartózkodik van felvétel,ha nagyon sürgős menjek el vele párutcára lakik és beszéljem meg a felvételt.Én persze mentem,taxiba be fene tudja hol kötöttünk ki már az gyanus volt hogy a lépcsőházba pillangó nénik jöttek le bácsikkal a lépcsőn,kérdem a jómadarat bíztos itt lakik az ismerősöd,az meg szegény kinai csak ilyen helyen kap albérletet,bemegyün a lakásba egy mádám fogadott hogy fáradjunk be a belső szobába,na ott jómadaram bezárta az ajtót rám mászott és elmondta ha jó vagyok nagy fizetést kapok,erre átfordítottam a hátára,ráültem a két kezére,egyik kezemmel kivettem a telefonját a zsebéből másik kezemmel megfogtam a törékeny részét s elmagyaráztam ha most azonnal nem visz ki innen oda ahova indultunk a t..kei a kezembe maradnak.Szerencsémre javamra nem egy sulycsoportba voltunk igy vinnyogva taxit hívott s vissza vitt,a piacnál egy tizest a kezembe nyomott hogy elnézést mire az arcába vágtam hogy tegye a hátsó felibe...
Szerintem megtetted, amit lehetett.
Mindig a kommunikációval van a gond... nálam is, ha olyanom van. Vagy későn kapcsolok. Meg nem is lehetünk mndig toppon.
Közömbös vagy félős... Mert szerintem nőknél megbocsátható, ha nem lép közbe, mert mondjuk, ő is betojt, bár, ki tudja, épp azért, mert 2 nővel 1 részeg pasi... Meg ha talán egy nő (még ha remeg is a lába), de elindul segíteni, talán elindulnak a többiek is (csordaszellem megint).
Bevallom, hogy volt már példa rá, hogy én nem segítettem. Most pl. egy olyan példa jut eszembe, hogy Pesten voltam és egy vak úr ment át a zebrán bottal. Nem szóltam hozzá, nem kérdeztem, hogy segítsek-e, mert nem akartam zaklatni... - nem vicc..., de azért a közelében maradtam ugrásra készen, hátha mégis kellek. De úgy láttam, boldogul. Hát, nem tudom... Hülye vagyok, talán meg kellett volna kérdeznem, hogy segíthetek-e... :S
Ja és ettől még hiszem, hogy mindenki őszintén beszél, arról viszont nem tehet senki, ha ő éppen nem egy hős... főleg ott, éppen abban a helyzetben. Más helyzetekben ettől még ezek az emberek is lehetnek valódi hősök.
Ilyen sokrétű a világunk. Egyszerre lehetünk bármi és annak az ellenkezője is.
Ja!
A hősök arról híresek, hogy félnek és képesek leküzdeni a sorsdöntő pillanatban. Nem mindenki hős. A mentőangyalok meg... ki tudja hol vannak ilyenkor.
Valahol igazad van, de ezt én valahogy nem így éltem meg. Tán, mert megszoktam, hogy általában nem álltak ki mellettem, mindent nekem kell megoldanom gyerekkorom óta.
Lehet, hogy ez segít, erősített fel ennyire.
Szóval, valahogy nem is szoktam számítani segítségre. Mindig meglepődöm, ha kapok.
Jesszusom...:((
Az a szörnyű, hogy nem tudhatjuk, hogy mi hogy viselkednénk ilyen helyzetekben. Mert elméletben az emberek 99%-a azt mondja, hogy ő közbelépne, segítene, stb., de mikor élesben megy a dolog, hova tűnik ez a 99%? Én nagyon szeretném azt hinni, hogy nekem tényleg lenne bátorságom és nem maradnék közömbös, de ki tudja...
Az egyik régi barátnőm férje is így járt. Huszon éves kora óta műfogsora van, mert senki nem segített neki az egyik fővárosi csomópont leg forgaémasabb részén, amikor az első epilepsziás rohama alatt ott vergődött a járdán.
Nem is tudom, hogy megbocsátható-e az ilyen mértékű "kollektív" közöny?
Nagyon talpraesett voltál!:)
Működik ám a csordaszellem, mikor azt látják, hogy te kerekedsz felül és lerendezed a dolgokat, akkor már csatlakoznak, de addig...
Nekem egy rokonom epilepsziás, többször összeesett és elájul már utcán, és fényes nappal, fővárosban simán átléptek rajta. Szegény azóta is attól retteg, hogy utcán jön rá a roham és nem fog neki segíteni senki.
Hát, hogy mik és kik vannak???
A fene a jó dolgát az ilyennek.
Hát, így látatlanban meg kellett volna ütnöd "egy kicsit", de amúgy én is felvettem volna a zergemódszert a helyedben.
Nálatok volt ezeknek valami lelki folyománya vagy ereménye... vagy hogy fejezzem ki magam...?
Biztosan sokunknak van ilyen v. ehhez hasonló történetünk.
Én még alig múltam 18 és csak pár hónapos házas, az első munkahelyemre busszal jártam jó messzire. Nyár volt, tömeg rendszeresen. Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy egy kopaszodó vörös hjú-bőrű ötvenhez közeli férfi erősen bámul az arcomba. Először nagyon rosszul éreztem magam. Elfordultam, ahogy tudtam szorult helyzetemben, de ő egyre közelebb nyomult és folytatta. Engem akkor öntött el először a pulykaméreg amikor egészen a nyakamba lihegett.
Gondolom, a jelenet könnyen szemlélhető volt a többiek számára is.
Összeszorítottam a szemem-szám és majdnem kiabálva, de rohadtul tárgyilagosan elkezdtem beszélni hozzá.
- mire a pasi szeme kikerekedett. Már rögtön nem vágott olyan szatírféle pofát. Nem válaszolt. A kínos csendben újból megkérdeztem tőle ugyanolyan hangosan, hogy mindenki hallja a buszon:
- Mondja uram, honnan ismer maga engem, hogy ilyen gusztustalanul bele mer bámulni a képembe?
A pasi egyre inkább ment össze, majd kicsit összeszedte magát az első meglepetése után és válaszolt:
- Már egy hete figyellek.
- Aztán ez már feljogosítja, hogy a nyálát is csorgassa?
Körülöttünk kezdett derültség támadni. A pasi a következőnél leszállt. Többen elismerően pillogtak felém és amikor szálltam le, egy jól szituált férfi hangosan ezt mondta: - Jól van kislány!
Tökk' jó érzés még ma is erre emlékezni.
Hogy hol van??Ez jó kérdés...vagy segit vagy nem.
Én tuti leosztottam volna és elküldtem volna a p..ba.mit képzel az ilyen ember?neki mindent lehet mert pasi és részeg is?undoritó.bár itt nem az a lényeg hogy pasi vagy nő,mert láttam én már pofátlan nőt is.
Nekem megvan a nagy pofám ahhoz megvédjem magam vagy egy ilyen esetben mást ha ugy látom egyedül nem megy semmire szegény.