Vége a nyárnak, irány a munka, kezdődik az iskola (beszélgetés)
Gyöngyikém! Mind igaz ami történt. Látom nemrég vagy itt, nem tudhatod hogy a volt férjemmel régen megromlott a kapcsolatom. Most már véglegesen. Eleinte vissza akartam szerezni, de nem tudtam. Most már nincs miért. Más férfi kell a házhoz.
Most már nem fogok beszámolni mindenről, sem pedig a magánéletemről. Hamarosan elmegyek amúgy is. Napok kérdése.
A harcnak vége lett, de sikert értünk el. Nehezen, de visszatért minden a rendes kerékvágásba.
Feltették Zsuzsikám legutóbbi műsorát amiben Csák József művészúr a vendég. Kötelező darab.
Ez lehetne akár az indulótok. :))
Novák Péter két mondatát kicsit megváltoztatva én így énekelném a helyetekben, hogy Aranka néni hősiességéről is megemlékezzetek.
Aranka néni tüzes virágszál, csatában férfi, ha védi otthonát.
Aranka némi legyőzhetetlen, sohasem adja meg magát.
Miután véget értek a harcok, össze kellett pakolni. Szerencsére komolyabb károk nem keletkeztek, de zárat kellett cserélni. Szerencsére itt keszin épp volt egy. Nem jelentettem fel az exem és a lányom, de volt egy kijelentésem. Ha zaklatni mernek akkor legközelebb már feljelentés lesz. Sajnos a Dózsa Györgyi úti lakásba sem térhetek már vissza. Aranka néni szerint annak a fele engem illet. Akkor majd kálmán fizetni fogja a részem.
Mikim most eléggé kifáradt és a Kommandót nézi. Erzsébetke telefonált és az anyja megengedi neki hogy hetente eljöhessen. Ennek annyira örültem. :)
Az hogy valaki rúzst ken az arcára még nem transzfesztita.
Rettenetesen zárult a mai összecsapás. Győzelem azonban született. Pista későn érkezett a barátaival. Kálmán és Kata, illetve pár ex barátom végül behatoltak a házamba. Felelősségre akartak vonni. Kálmán megütött, Kata rám ordított és közölte hogy gyűlöl. Erre én ütöttem meg. A baráti régi körömből sokan erre nekem estek, Miki is beszállt a harcba. Aranka néni a konyhából elővette a palacsintasütőt és fejbevágta Kálmánt, aki képes volt levénasszonyozni és megütni! Rendes szomszédaim vannak. Összefogtak és a segítségemre siettek. A küzdelmek kb. félóráig tartottak, de álltuk a sarat! Mikivel remek csapatot alkottunk és ebben Aranka néni is besegített. Etelka néni kihívta a rendőrséget és Kálmánékat letartóztatták. Vallomást tettem és számos tanú állt mellém. Pista és a barátai is, aki a harcok közepette toppantak be. Mikim azt kiabálta hogy "megvédem anyut!" Annyira büszke vagyok az én Mikimre. Emi persze rég lelépett más országba. Nem mer előjönni. Sebaj! Soha többé nem akarom látni azt a ______-át!
Miki biztosan nem transzfesztita.
Esetleg transzvesztita lehetne, de eddig még nem öltözött nőnek a történetben.
Dörömbölnek!!!! Ne!!!!! Nem tudok mit tenni. A fiam a lényeg nyugodtan elvan. Az ablakokat is be kellett zárni. Most várjuk Pistát! Remélem hamarosan megérkezik!
Játék kell nekünk! Katikámnak igaza van! Most is ő tud segíteni a dallamaival! Pista gyere gyorsan!!!!!
A TEKnek semmi köze ehhez. Mikim nem transzfesztita. Látszik mennyire buták vagytok. A kommandósok általában színezik magukat, de most csak rúzs volt itthon.
Aggódunk, mert Kálmán és Kata most már a vejem is értesítette, valamint a baráti társaságom akiket itt kibeszéltem. Csak idő kérdése és ide fognak jönni mind. Aranka néni segítségével az egyik szekretert az ajtóhoz vittük, nehogy behatoljon az ellenség. Mikim lemosta az arcát, megértettem vele hogy mindez csak egy játék. Azt hiszi hogy háborúsdit játszunk. Szerencsére odáig nem fajultak a dolgok hogy erőszakkal törjenek rám. Aranka néni felhívta a fiát, aki Szexárdról jön ide. Pista úton van, arra kért minket hogy tartsunk ki. Szerencsére nagy erőben vagyunk, viszont a fiam miatt nagyon aggódok. Pista a barátaival fog jönni, egy nagy teherautóval. Csak senki se sérüljön meg! :(
További ajánlott fórumok:
- Minden jöhet ami "sz"-szel kezdődik
- Írjatok bármilyen mondatot ami H-val kezdődik!!
- Szólánc- Írjunk zöldségeket +gyümölcsöket! Az előző szó utolsó 2 betűjének valamelyikével kezdődik a következő.
- Kezdődik az iskola
- Ki ismeri azt a "ballagási dalt", ami így kezdődik: Most búcsúzunk és elmegyünk, a mi időnk lejárt, itthagyjuk kedves iskolánk, indulunk mes
- Általános iskolás gyermekek anyukái! Idén mikor kezdődik a téli szünet?