Vallomások

Hogy én mennyire buta vagyok!!! Ismét be dőltem Neki😭

Én (is) büszke vagyok a kertemre. Nincs unatkozás a gép előtt.

Bízom benne, hogy nem vagyok terhes, állandóan kívánok valamit.

Azt hiszem bele fogok halni.

Én is Szeretlek még mindig❣️❣️❣️💕

Végre anyósmentes lett a házunk, hála a maradj otthon szitunak! Nem bánnám, ha így maradna decemberig. :)

Bevallom, kezdem utálni az embereket. Még ekkora bajban is mindenki, csak magát nézi, önző módon, tele haraggal, gyűlölettel, kapzsisággal. Rosszindulat csak úgy fröcsög, senki nem tanul semmiből!

Egyszer talán rájön mit veszített, de akkor már késő.

Ma hajnali 3 kor még javában röhögtünk a férjemmel. Így összezárva, is azt mondom, hogy jól választottam 12 éve. A cinkostársam, a barátom, a szerelmem, és a férjem.

Nagyon megbántott, de megesküdtem, hogy vissza fogja kapni.

Unom már az internetet.

Az aranykor előhírnöke ez a járvány.

Hiányzik a barátnőm, nem válaszol!

Irigylem azt, aki a szerelmével tud lenni.

Aki megbánt, arról nem veszek tudomást, - számomra nem létezik többé!

A Szerelmemmel babgulyást ettünk, és telepukiztuk a szobát. 😷😱

Én sem maradok itthon, de nem egészségügy. A gyerek viszont itthon távtanul, munka után tudok neki segíteni. Kezdek kimerülni és a szabadságot nagyon várom.

Nagyon félek ettől a járványtól. Nem a gazdasági helyzet meg a pénz miatt, hanem a sajátom és a családom egészsége miatt. Nagyon féltem a családomat és én sem szeretnék megbetegedni. Remélem, hogy ha vége lesz ennek, akkor mind átölelhetjük egymást.

Utálom a Barbie babákat!

Nagyon hiányzik minden vele❣️💕😿

Ma kitettem piros szívecskét az ablakomba. Ugye így köszönjük meg az egészségügyi dolgozóknak...

Van egy kolléganőm és állandóan nyalizik a főnöknek, nagyon-nagyon idegesítő. Ma már azt beszéltük, hogy szólunk neki.

Bulimiás vagyok és már nem látom, merre van a kiút. Nagyon sokszor hánytatom magam és már a családom cseszeget, hogy nem pont most kéne "pazarolni" a kaját, meg nem vesznek nekem kb. ételt, mert úgyis csak kihánynám :(.

Sehogy máshogy nem akarok gondolni erre az egészre, csak úgy, hogy ha vége lesz, akkor jó lesz! Vissza fogunk építeni mindent!

Nagyon hiányzik az összebújás vele.

Annyira eltörpül most minden ami eddig fontosnak tűnt, hány kiló plusz van rajtam, vagy milyen ruhát vegyek fel. Hogy hordjam a hajam stb. A szeretteimmel akarok lenni, és egészségesen kimenni a szabadba, örülni a napfénynek.

Dühít, hogy a férjem otthagyta a munkáját jobb reményében januárban, és onnét kirúgták a gazdasági helyzetre való tekintettel.

Iszonyatosan rosszul esik hogy engem édesanyám nem félt egyáltalán, csak vállrándítással nyugtázza hogy a "front vonalban" dolgozom nap mint nap, csak egyetlen "vigyázz magadra" üzenet jól esne! :(

Én is egyedül élek. Nem panaszkodom senkinek, mert minek? Azzal nem lesz jobb semmi.

Szeretlek akkor is❣️