Vallomások

Fuldoklok már az idei év végétől! Karácsonykor cirkusz, veszekedés. A szülinapom nyűg a családnak, tortám sem lehet, mert karácsonykor telezabálta magát mindenki. Legyünk már túl rajta, legyen vége! Újév napja csendes és nyugodt. Akkor fellélegzek.

Megcsókolt egy nős férfi és úgy éreztem másra se vágyom jobban, hiába tabu természetesen...

Kezd elegem lenni abból hogy mindenki a kajával cseszeget. Nem vagyok "girnyó". Annyit eszek amennyi jól esik. Hadd döntsem már el, nekem mennyi elég!

Eszembe jutott, hogy azóta sem csináltam terhességi tesztet, mióta felmerült, hogy nem ártana ellenőrizni. Mondjuk kevés az esély ebben a klimax környéki állapotban, de láttam én már karón varjút.

Erőmön felül harcoltam életem egyik álmáért. Többször elmentem a falig és azon túl. Nem sikerült. Jobb lett volna rögtön feladni.

Egy dologban irigylem a (programozott) császáros mamákat: tudják mikor és hogyan fognak szülni.

Kettő évig csalt a férjem, de nem baj, ma kiteszem Facebookra mennyire szép család vagyunk!

Én a facebookon a cikkek alatti hozzászólásokat szeretem, vagy a városi csoportokban íródott dolgokat. Nagyon jól szoktam szórakozni! Mindig a hsz-ok a legjobbak! 😂👍

Miért nem képesek magukkal foglalkozni az emberek? Tényleg az okoz boldogságot, ha más életén csámcsognak? Ha tehetném egy erdőbe költöznék az emberektől.

Ismét pofára esés volt. Megint csalódtam pár emberben. Undorító, hogy az ember szemébe mosolyognak és mikor nincs ott kibeszélik, hazudnak róla!

Inkább nézem Facebookon a sok boldog embert és a karácsonyi családi képeket, mint olvassam itt a sok megkeseredett depressziós embert. 😜

Nem értem az arab barátaimat, de nem baj. Majd ezután ők se fognak engem érteni. Teszek róla.

Nem értem miért zavar pár embert az, hogy valaki sok képet kitesz közösségi portálokra. Nem kötelező megnézni, akkor ne nézze, ha zavarja, hogy valaki boldog. Csak azért is kiteszek mindent, ami nekem pozitív.

Olyan visszataszítónak tartom, hogy valaki közel 60 évesen az adventi naptárat nyitogatja és minden nap posztolja a közösségi oldalon "mit is rejt a mai zsák?". Nevetséges...ez egy óvodásnak jól áll, de nem egy öreg asszonynak!

Mióta nincs az élők sorában tatám, nem várom annyira a Karácsonyt. Olykor olyan jó lenne megállni az időben. Meghitt vacsora volt náluk mindig szerettem ott lenni és ez már múlt. Ilyenkor sűrűn elmerengek azokon akiket szerettem és már nem élnek.

Úgy szeretnék még egy cicát, de sajnos nem tudom eltartani a kevéske nyugdíjamból, meg egy kutyus is jó lenne.

A pénz lehet, hogy nem boldogít. Na de a tudat, hogy van az már inkább.

Kedves ismeretlenek! Szeretlek titeket!

A pénz nem boldogít. Nagyon is igaz a mondás. Anyagi téren mindenem megvan, amit csak ember kívánhat, mégis szegényebbnek érzem magam, mint egy koldus.

Szinte mindent meg tudok venni magamnak és a családomnak, mégsem vagyok boldog. :(

Én sem posztolok, pedig lenne mit! Rengeteget járunk a világban. De nincs szükségem bizonygatni posztokkal, hogy én mennyire boldog vagyok!

Soha többé nem szeretnék kutyát. Ezt a fájdalmat nem tudom többször elviselni. Túl sok volt!

Ma sem tudtam leülni reggelizni, maradt a kávé...

Megbocsátás terén elbuktam. Sokáig azt hittem, hogy ez nem így van, de sajnos be kellett ismernem. Még mindig sok a harag bennem sajnos...

Én karácsonyra csak jó egészséget,alacsony vérnyomást és szédülés mentes napokat kérek.

Több mint 10 évig minden évben karácsony előtt, ugyanazon az úton mentem. Az érzés is mindig ugyanaz volt. Idén sem lettem a felesége. Azota más felesége vagyok mar,de ha azon az úton megyek, azért ez eszembe jut.

Nekem sincs Facebookom, nem vagyok kíváncsi mások "tökéletesnek" látszó életére. Persze mi is járunk pl. moziba, nyaralni, stb. csak nem pakoljuk ki a virtuális kirakatba. Szépen, csendben, boldogan élünk és nem hiányzik az állandó posztolgatás.

Borzasztóan hiányzik! Szeretem ő is engem. Ha újra látom, az kész karácsony!

Szép karácsonyra vágynék, de minden évben elrontják. Régen a nagymamám, mostanában az anyám. Nem bírja a dekorációt, karácsonyfát sem. Segítség nem kell neki, de őrjöng, hogy sok neki a főzés. Szikrázik a levegő. Egyedül maradni még sincs kedvem.

Sokszor eszembe jut a kis szurikáta. A felgyújtott süni, nemrég a szerencsétlen kutya... És a sok ártatlan állat, akiknek az emberi kegyetlenség miatt kellett megalniuk.