Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Szerinted egy gyereket terelgetni kell-e afelé a tevékenység (hobby) felé, amiben tehetségesnek látod, vagy hagyni kell azt csinálni, amihez fórum

Szerinted egy gyereket terelgetni kell-e afelé a tevékenység (hobby) felé, amiben tehetségesnek látod, vagy hagyni kell azt csinálni, amihez (tudásbázis kérdés)


2010. okt. 29. 20:27
amihez :D
27. gabima
2010. ápr. 12. 10:46
Sajnos, van olyan gyerek, akit hiába terelgetnek,mégsem érdekli az, amiben tehetséges. Az én fiam előbb énekelt, mint beszélt, olyan zenei memőriája van, hogy ha hall valamilyen zenét, évekkel később hall belőle egy kis részletet, megmondja, hogy mi a mú címe, mikor és hol hallotta. Abszolút hallása van. Természetesen beírattuk zeneiskolába, ő választota a zongorát és a tanárt is. Már az elején kiderült, hogy átlagon felül tehetséges. Neki elég, ha napi nagyed órát gyakorol, akkor is néhány eljátszás után már szinte kívülről tudja a darabot. Azért írtam le ennyi mindent rőla, hogy lássátok, hiába a tehetség, akkor sem biztos, hogy a gyerek szeretni fogja. A zongorát tüzifának hívja. Hangversenyeken mindig sikere van (máshol, pl. iskolában nem), mégis most félévkor abbahagyta, 4 év után, és azóta a zongora közelébe sem megy.
26. 5e48d37001 (válaszként erre: 7. - Dzsetta)
2009. dec. 27. 20:15
Engem is átszoktattak a balról jobbra ,és Én kétbalkezes lettem:-)
2009. dec. 27. 16:52
A szülők mindig magukat szeretnék látni a gyerekükben.
24. 81002da781 (válaszként erre: 23. - 99279bb06f)
2009. szept. 17. 09:00

Én is így gondoltam. :)

Csak Anyám az, aki a jó múltkor látta a Polgár Nagypapát nyilatkozni.

Az unokák napi 16 órát sakkoznak, hajnali 1-ig, már picinek eldobták a játékaikat, és a sakkfigurák érdekelték stb.

Szoval jó le@szott, hogy a gyerekemet nem nyomatom már 1000-el valamilyen irányba....

23. 99279bb06f (válaszként erre: 22. - 81002da781)
2009. szept. 16. 14:27

Ő még pici ahhoz, hogy már most el tudjátok dönteni, hogy mihez van kedve, mit szeret csinálni.

Ő most tanulja az Életet, még ismerkedik. Mire iskolás lesz, millió dolog fogja érdekelni. Most még csak azzal tud foglalkozik, amit anyu/apu mutat neki. Az alapokat kell először még megtanulnia. Iskolás kora körül már önállóbb lesz, akkor érdemesebb szerintem figyelni, hogy a sok tudás közül, amit addig szerzett, magába foglalt, abból melyik irányba is indul, mi az, ami egy fokkal jobban érdekli, mint más játék.

Várj még szerintem.

22. 81002da781 (válaszként erre: 21. - 99279bb06f)
2009. szept. 16. 13:19

Az én gyerkőcöm 2 éves 4 hónapos fiú.

Imádja a Thomast, bolondulásig nézi néha, most megpróbálom Micimackó felé is irányítani.

Amit észrevettem, hogy nagyon szeret a kezével markolózni (Thomasból), imádja az autókat-vonatokat.

kifejezetten nem rajzol még, de ha ceruza van a kezébe és firkál, rögtön módja, hogy virágot-vonatot-autót rajzolt.

Emellett imádja a vizet.


No most melyik irányba induljunk, és induljunk-e már komolyabban vagy hagyjam 3 éves koráig?

21. 99279bb06f (válaszként erre: 20. - 81002da781)
2009. szept. 16. 11:09

Ezt így szerintem nem lehet megmondani. De ott a barátnőm, aki pici lányka kora óta szeretett énekelni, táncolni, aztán iskolában már külön énektanárhoz járt, zongoraórákra, balettre...Ma előadóművész. Őt a szülei kezdetektől készítették a pályára - ha így lehet mondani.

Persze erre mondhatod, hogy minden gyerek szeret táncolni és énekelni.

A szülőknek kell figyelnie a gyereket, hogy mi az, ami érdekli, amiben nagyon ügyes, és ha pld. szeret rajzolni, akkor sok kifestőt venni, ceruzákat...és ami még szerintem fontos, hogy ezeket a rajzokat (vagy a barátnőm esetében a hangfelvételeket) el kell tenni. Ha egy picit csüggedne a gyerek, akkor előszedni, megmutatni neki, hogy: Nézd csak kicsifiam/kicsilányom amikor elkezdted, akkor még csak ilyen keveset tudtál, hogy azóta mennyit javultál, milyen művész lett belőled...szóval az önbizalmát kell növelni.

Bocs, nem vagyok szakember, de talán lehet kihámozni, hogy miként lehet ösztönözni, irányítani.

2009. szept. 16. 09:38
Nekem az lenne a kérdésem mennyi idős kortól kell terelgetni a "helyes" irányba a gyereket?
19. 81002da781 (válaszként erre: 8. - Krisztinke)
2009. szept. 16. 09:37

Szia Krisztine,

De igen így volt!

Régebben hallottam az egerszegivel egy riportot, és elmondta mennyire utálta, hogy hajnalban már az uszodában rónia kellett a köröket.

Az Apja és az Edzője "rugdosta" Őt.

18. Fiatal nő (válaszként erre: 17. - A9e1c02a7b)
2009. szept. 16. 08:15
Először szerintem azt kell elmagyarázni neki, hogy mások is így vannak ezzel, és ha van hozzá kedve, kitartása és ereje, akkor fejlessze magát, járjon tovább, hogy minél jobb legyen. De ha elmegy a kedve teljesen az egésztől, szerintem nem kell erőltetni. Attól csak rosszabb lesz. Kialakulhat nála egy csomó frusztráció.
2009. szept. 15. 21:44
Köszi mindenkinek, hogy válaszoltatok! Igazság szerint először csak úgy elméletben kérdeztem, mert érdekel, ki mit gondol erről. Viszont azóta elvittem az ötéves fiamat focira (itt nálunk nincs túl sok sportolási lehetőség), mert szeretném, hogy sportoljon valamit. Nem azért, mert tehetségesnek gondolom, hanem csak a mozgás és a játék kedvéért. Először tetszett is neki, de később látta, hogy nem mindig nála van a labda, és nem mindig ő rúgja a gólt, így elkezdett sírni... És mondta, hogy nem akar menni, mert ő csak nyerni akar. Én szeretném, ha menne, talán megedződne a lelke is ilyen téren.
16. 99279bb06f (válaszként erre: 8. - Krisztinke)
2009. szept. 15. 00:15

Azt mondtam, hogy ha a gyereknek kedve van valamihez, akkor igenis mellette kell állni, és irányítani. Nem erőszakkal, mert abból nem lesz semmi. De ezt egy szülő úgyis tudja, hogy meddig mehet el a gyerekénél.

Egerszegit meg azért hoztam fel példaként, mert ő azt nyilatkozta többször is, hogy ő akart úszni, mert szeretett úszni, de az, hogy belőle versenyző legyen, ez már a családján múlott. Ha hagyták volna, hogy abbahagyja, mert bizony terhes dolog a naponta több órás edzés és egy idő után beleun a gyerek is, bármennyire szereti, és akkor legszívesebben abbahagyná. Ekkor kellett a családtól a segítség az, hogy bíztassák, beszéljenek vele, mert ők is látták, hogy tehetséges. És ha akkor hagyták volna hogy azt tegye, amihez kedve van...

2009. szept. 14. 14:08
Nagyon fontos a visszacsatolás! Meg kell tudnia, ténylegesen van-e tehetsége, jól csinálja-e a dolgot. Bátorítás és lehetőség a megnyilatkozásra!
2009. szept. 14. 14:06

Már úgy látom elkéstem, elmondták előttem:)

Meg lehet mutatni az utat és ő eldönti akarja -e érdekli-e vagy nem.

13. Fiatal nő (válaszként erre: 11. - 9c9da7a59a)
2009. szept. 14. 13:49
Na igen. Mondjuk nem is azt, hogy járatni valahová, hanem elvinni koncertekre, színházba, táncversenyre, vagy olyan műsorokra, ahol fellépnek táncosok. Elvinni múzeumokba, kiállításokra. Kézműves foglalkozásokra, lássa, mi-hogyan-miképpen. És majd Ő eldönti mi érdekli, mi tetszik neki... :-)
2009. szept. 14. 13:03
Mindenképpen adni kell lehetőséget neki, hogy minél több dolgot kipróbáljon, és ha te is úgy látod, igen terelgetni kell.
2009. szept. 14. 12:53
Még annyit, hogy engem szüleim soha sehová nem járattak, szóval egy gyerek honnan tudja, hogy szeret-e zongorázni pl. ha még életében nem látott zongorát? :)))
2009. szept. 14. 12:50
Szerintem is terelgetni kell... Én pl. nagyon szerettem mindig is rajzolni egy osztálytársammal együtt, csak őt már általánosból kivették és ilyen irányban taníttatták tovább, én meg persze még azt sem tudtam, hogy ilyen lehetőségeim lettek volna. :((( Szóval ő már "művészien" rajzol, én meg csak ábrándozok arról, hogy egyszer majd megtanulok valahol igazán jól rajzolni... (Persze ezt munkahely és főiskola mellett már elég nehéz lenne.)
9. Fiatal nő (válaszként erre: 8. - Krisztinke)
2009. szept. 14. 12:39
Ez igaz. Emlékszem, amikor én voltam gyerek, nekem semmit nem mutattak a szüleim. :-(
2009. szept. 14. 12:32

Hát, nem hiszem, hogy Egerszegit az apja forszírozta.


Szerintem, az a jó, ha a gyerek minél több lehetősséggel találkozik, mert annál nagyobb rálátása lesz a világra, és annál nagyobb örömet okoz neki a hobbija. Ha pedig még tehetséges is benne, akkor mindenképpen kap olyan elismerő visszajelzést, ami önmagában terelgetni fogja.:)

7. dzsetta (válaszként erre: 4. - Fiatal nő)
2009. szept. 14. 12:29

Egyetértek! Ha tetszik neki, akkor úgyis fogja *művelni*, de ha nem, akkor pedig nem szabad erőltetni.

Mint régen a bal kezeseket, ahogy átszoktatták jobb kézre. Úgy tudom, az ilyen emberek általában "kétkezesek" lettek. Szóval hiába az erőltetés, úgyis az fog neki menni, amit ő szeret/-ne.

Persze azért segíteni, megmutatni lehet neki sokmindent, sőt, szerintem mutasson is meg egy szülő minden dolgot a gyerekének, aztán ő eldönti, hogy számára érdekes vagy sem. :)

2009. szept. 14. 12:27
Igen, terelgetni kell, segíteni:)
2009. szept. 14. 12:27
Feltétlenül biztatni kell, dicsérni, alkalmat adni a kibontakozásra. Előadóművészi tehetség esetén "házi előadásokart" szervezni, képekkel eldcsekedni, kirakni a lakásban, stb. A zenei nevelést akkor is elő kell segíteni, ha nem kiugróan tehetséges, mert segít az életete szebbé tenni.
2009. szept. 14. 12:23

A gyerek, ha tehetséges valamiben, érdemes neki MEGMUTATNI a lehetőséget. Ha tetszik neki és van kedve hozzá, akkor vágjon bele.

De ha egy gyerek tehetséges valamiben, de annyira nem vonzza a dolog, hát, nem tudom, szabad-e erőltetni... De szerintem ha valaki valamiben jó, akkor az örömet is okoz neki és van kedve fejleszteni magát... Nem? :-)

2009. szept. 14. 12:23
Azért gyerek, mert még tanulnia kell - tehát igen! Neked, vagy a tanárainak kell rávezetni arra, ami neki megy. Ha nem lettek volna erélyes szülők, akkor nem lenne olyanunk, mint pld. Egerszegi.
2009. szept. 14. 12:21
folyt.: amihez kedve van?
2009. szept. 14. 12:21
Szerinted egy gyereket terelgetni kell-e afelé a tevékenység (hobby) felé, amiben tehetségesnek látod, vagy hagyni kell azt csinálni, amihez

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook