Szeretők egymás közt, beszéljük meg problémáinkat! (csak olyanoknak, akik nem ítélik el a szeretőket!) (beszélgetős fórum)

Inkább viszonyról.

Bár vannak esetek, amikor a nő utasítja el a férjét, akkor még talán meg is értem, hogy a férfi valamilyen módon pótolja a szükségleteit. Ez az eset kicsit jobb, mint amikor a feleségének is vannak vágyai, csak a férjnek azok nem jelentenek semmit.

Ez pontosan így van és azért, amit írtál, mert nem kapta meg gyerekként azt az érzést, hogy ő értékes és fontos, emiatt beéri kevesebbel. Azt hiszi, hogy ki kell érdemelnie a figyelmet és örül, ha kap valamennyit.

A születésig, így van, sőt a magzati korban is nagy traumák vannak, amik egész életre kihathatnak. Akár egy pocakban ikertestvér elhalás, ami nagyon sokszor megtörténik. Erre van a Hellinger módszer. Azzal sok ilyen téma kiszedhető. :O)

Azt hiszem, hogy egy egydülállót, aki egy laza szexre vágyik, nem fogja érdekelni, hogy mennyire minősíti őt ez az egész.

Nem gondol bele, hogy miatta esetleg az asszony már pár hónapja hiába bújik szexi fehérneműbe, talál ki mindenféle praktikát, a férje mégsem kívánja.

Persze tisztelet a kivételnek.

A pasinak kellene a felesége elé állni, vagy legalább annyi gerincnek lenni benne, hogy nem teszi tönkre a felesége önértékelését. Legalább megadná az esélyt, hogy valaki mással normális kapcsolata legyen.

Mert engem az minősít, amibe én megyek bele. És ha nekem egy olyan pasi megfelel, aki becsapja a párját, akkor meg is érdemlem.

Én is mentem bele ilyenekbe és meg is szívtam, sőt, ahogy írtam, én is voltam csalfa.

Addig nem is voltak mellettem boldogok a párjaim.

Arra, hogy mivel már sokat befektettek időben, így nehéz otthagyni.

Másrészt ha otthagynák, akkor azt hihetnék, hogy lehet hogy már csak fél év kellett volna.

Nincs értelme. Ha max 3 hónapon belül nem szakít a másik, akkor nem érdemes reménykedni. Utána már a másik kapcsolat sem lenne igazán velős.

Persze a 3 hónap az csak úgy kb.

Szerintem ha valaki egyedülálló, és éppen egy nős pasi tetszik meg neki, akkor ez nem fogja őt visszatartani, hisz a hűség elhatározás kérdése. Ha nem vele, akkor mással csalja meg a feleségét. Nem?

Akkor miért érezne bármi lelki problémát?

Hát aki szeret szenvedni, annak is meg van a háttere, hogy miért hajlamos erre.

Valószínűleg fél a felelősségtől és így maradhat a mártír szerep.

Valamit tennünk kell az életben és ha alkotni nem merünk, akkor keresünk helyette valami mást. Ez lehet például a mártírkodás. Akkor is történik valami, nem érezzük üresnek az életünket és még csak megerőltetnünk sem kellett magunkat igazán.

Az a vicc, hogy az összes ilyen dolog gyerekkorunkból ered. Ami a szüleinktől meg nem kapott szeretet, vagy figyelemből ered. Csak erre már később nem emlékszünk, marad a reflex szerű beidegződés.

Igen, de ez nagyon nehéz. Olyankor érzelmekről beszélünk, amit nem könnyű ésszel irányítani. Még nekem sem, pedig nagy bajnok vagyok ebben. :) Az ember próbál kilépni, de nem megy. Mondjuk nekem SZERENCSÉRE nem ment. :)

Persze van egy határ. Amikor már több a dologban a negatívum, mint a pozitívum. És a szeretők nagy része akkor sem lép ki, csak szenved. Nem tudom elképzelni, hogy mire várnak olyankor.

Szerintem van, aki nem is akarja megúszni. Azaz szeret szenvedni. Egyik barátnőmnek pl. szerintem nem élet az élet szenvedés nélkül. Olyan, mintha direkt ezt keresnék.

Abban igazad van, az engem rettentően idegesít, amikor valaki kifogásokra építkezik, legyen az az élet bármelyik területe.

Amikor egy megcsalában benne vagyunk. Tehát a másiknak van párja, de mi csak a saját boldogságunkra gondolunk.

Ilyenkor az a klassz, ha azt mondjuk, hogy addig nem kezdünk bele, ameddig nem hagyja ott a párját, hogy tiszta lappal induljunk.

Ahogy megteszi a mostani párjával, később sokszor fogunk rra gondolni, hogy lehet, hogy velünk is ugyanezt teszi, hiszen a számára ez elfogadható megoldás.

Persze. Van, hogy tudatosan, azaz tudom, hogy gáz, de reménykedek, hátha megúszom. De nem úszom meg :O)))

Nem az a baj szerintem, ha hibázunk, hanem ha kifogásokkal meg akarjuk védeni magunkat a hibában.

Amennyit hibázok, annyi pofont dob az élet.

Szerencsére már nem ég az arcom annyira, mint régen :O)))

Nem, dehogyis, nem lenne jó, arra gondoltam, amit te is írtál, nem járogatásra, azaz bizonyos határokon belül.

Az meg tipikus kapcsolatfüggő, aki így ugrál egyikből ki, másikba be. Aki mindig ezt csinálja, az nem túl egészséges szerintem.