Szeresd magad! (beszélgetős fórum)
Hú, én is elvált vagyok, és nekemk is van két gyerekem. Most akkor ők is mélyen becsapva érzik magukat??
a franc...
Ezt gondolod rólam?
Mert én nem ezt gondolom magamról.
És mi van a többi emberrel? Rájuk nem jó érzés mosolyogni? Én már azon mosolygok, hogy annyira be vannak zárva..., még véletlenül sem mernek ránézni sem a másikra, nem hogy mosolyt elengedni feléjük.
Én olyan jókat mulatok néha az embereken. Nekem kész paródia és szórakozás ez az egész emberiség.
Nagyon viccesnek tartom a létezés eme folyamát.
Vagy fordítva is lehet...hogy, Ló 'szelídíti' meg az embert...???
Most is 'csak' az ember lelkéről írtál, azt viszonyítva azt egy Ló lelkéhez...
:)))
"Nem kis feladatra vállalkozol, ha a lelkeddel barátságot akarsz kötni. Hasonlít ez a musztáng befogásához és megszelídítéséhez, melyről csodálatos vallomást olvastam északamerikai
préri indiánoktól. A vadlovakkal ugyanis nem lehet barátságot kötni. Nem akarnak. Nagyon nem akarnak. A végső lázadás határáig nem akarnak.
Rettegnek tőle. Vadul menekülnek előle.
Meg kell tanítani őket - így mondják - „a jót akarni". Az indiánok - akik úgy ismerik az állatok lelkét, mint a sajátjukat - azt mondják, nem „betörni" kell a vadlovakat, ahogy azt a nyugati emberektől, elsősorban a cowboyoktól látták, hanem meggyőzni őket arról, hogy
a szelídség az ő igazi, boldog természetük.
Ehhez szeretet kell, melyet az állat tévedhetetlenül megérez. A szeretetnek pedig - így mondják az indiánok - kétféle ereje van:
Az egyik az erély.
A másik a gyengédség.
Az erély nem tévesztendő össze az erőszakkal. Az erőszak rabszolgákat csinál, az erély társakat, barátokat nevel. Az erőszak a lealjasítás, az erély a megnemesítés eszköze.
A ló ezt érti. Mi nem. Mi azt hisszük, a szeretet lágy. Puha. Mindent megengedő. És gyenge. Tévedés! Ez csak az egyik oldala. A másik - amit nem ismerünk - az erő. A szeretet ereje. Ez legyőzhetetlen, és nagyon kemény lehet.
Innen kezdve már nem kell pányva - a ló az ember kezében van. Ezután végigsimogatja a remegő paripa fejét, homlokától az orráig. Az orránál hosszan tartja a kezét, hogy a szagához hozzászokjon. Aztán bal oldalát simítja végig. Majd a jobb oldalát. Majd lassan a lábait - vagyis a legveszélyesebb részét. A máskor vadul rugdalódzó lábak simogatása döntő: a ló érzi, hogy nem félnek tőle, mert nincs benne félnivaló. „Nem bánthatsz, mert szeretlek!" - üzeni ilyenkor az ember tenyere. Aztán lassan ráfekszik a ló hátára az indián. Kezdetben csak úgy, hogy lába még a földet éri, aztán lassan,
egészen lassan följebb-följebb kúszik.
Végül elfoglalja helyét a ló hátán. Ekkor már uralja a lovat, aki gazdájának hűséges társa lesz."
/Müller Péter/