Skizofrénia (beszélgetős fórum)
Aha. Köszi. Ma ebből nagyjából semmi sem igaz rám. Régen, amikor a probléma kulminált? Voltam mély depresszióban, volt, hogy két hétig nem fürödtem, örömöt mindig is tudtam érezni - kivéve amikor zombivá nyomtak a "gyógy"szerükkel -, a koncentrációs készségem kitűnő. Soha életemben nem hallucináltam és nem gondoltam bizonyos téveszmékről, hogy valósak, már ha a reménytelen szerelmet és az amiatti szenvedést és kiborulást nem értjük ide, de hát azzal ki foglalkozott a pszichiáterek közül? Megkérdezte egyáltalán egy is, hogy van-e valakim, nemi életem, egyáltalán számított, hogy nő vagyok? Egy percig sem... (Hamvas Béla fején találta a szöget, mikor azt mondta, a nő pszichológiájával még senki sem foglalkozott és a pszichiátriát is téves útnak tartotta. Ma már jobb a helyzet, na de nem az állami ellátásban.)Nem mondom, hogy tök százas voltam, mielőtt kórházba kerültem, hisz folyton dühöngtem, amivel az iszonyú szorongásomat próbáltam legyőzni, állandóan vissza akartam forgatni az időt és energiavámpírként szekáltam anyámat és tényleg nagy hülyeségeket csináltam. Ezeket lehet dellúziónak nevezni (nem tudom, az pontosan mi, inkább illúziók?)Iszonyatosan boldogtalan voltam egy súlyos szerelmi katasztrófa miatt. Valamit lépni kellett, de az a nulla ellátás és lórugás-gyógyszerezés, ami az állami ellátásban várt rám, borzasztó volt. Most nem írok kisregényt az egészből, hogy hogy raktam utána össze magam és hol tartok most az életemmel, ezzel senkit nem untatnék. Igen, nem alaptalanul kerültem ilyen helyekre, de amit ott kaptam, a sokkon túl mit ért? Ami javult, azt magamnak köszönhetem. Fáj, igen, fájdalmas, hogy milyen dolgok történnek a világban gyógyítás alatt. Egy kiugrott pszichiáter, aki spirituális útra lépett és akihez fél évig jártam a kórház után, azt mondta, hiába akarnám megváltoztatni a rendszert, hisz széllel szemben nem lehet vizelni. Ti mit gondoltok erről? Ez messze túlvezet a pszichiátria témáján, hisz millió dolgot mondhatnék, ami szétfeszíti a fórum kereteit, de mi az, amibe bele kell törődnünk - oktatás, orvoslás, politika, fogyasztói kultúra, tudomány, történelem... akármi - és mi az, amit igenis merjünk megváltoztatni, mert nem jó és lejárt az ideje, és elvileg "nem a mi dolgunk". Akkor mi a mi dolgunk? Keccsölni valami melóhelyen, felnevelni pár gyereket, fizetni az adót, néha szexelni nem túl magas szinten aztán a koporsó... Így képzelik el bizonyos helyeken és cserébe szórnak nekünk hazugságokat és szórakozást. És eltitkolják előlünk, hogy szorongásunk, agybajunk, őrültségeink mögött is jóakarat áll és a felismerésekhez, a beteljesüléshez, az igazi örömhöz akarnak minket vezetni... azt hiszem, igaza volt annak a tanítónak, széllel szemben nem lehet, de a saját életünkben igenis lehet és ez össze fog adódni.
Mégiscsak hosszú lett... nem baj, nézzétek el. Igazából még mindig bánt az a megalázás, amiben részem volt, az a mód, ahogy sose segítettek igazán, de azért a bélyeget rámrakták, bár igazán ez se számít... igazságtalannak érzem az egészet és bánt az a közöny, üresség, hazugság, ítélkezés, félreértés, ami az egészből áradt felém. És ez a rendszer hibája - az Egész rendszeré, úgy ahogy van, nem csak a pszichiátriáé. Én szeretnék egy olyan világot csinálni, ahol egy lelki problémákkal küzdő embernek több esélye van, mint amit ezek a hamis papok nyújtanak.
" Aki miatt " idetévedtem, már nem kolléga. De szerintem van más is, sőt talán több is. Csak ők bogyóznak, és csinálják a melót amit rábíztak..
Skyki1020, szerintem egész jól leírta a dolgokat.
Ezt rávetíthetnénk más egyéb betegségre is. Ha már " ezt " dobta ki a gép, nézzük a jó oldalát. Ne vesztesként jöjjünk ki belőle.
"A szkizoaffektív zavar egy súlyos pszichiátriai kórkép, mely nagyon hasonlatos a szkizofréniához. A betegség a mindennapi élet minden területére kihat, beleértve a munkát, a szociális kapcsolatokat, az öngondozás gyakorlatát (mint például tisztálkodás és higiénia). A szkizoaffektív zavarban szenvedő betegek a tünetek széles skáláját mutathatják, melyek magukban foglalják a valósággal való kapcsolat problémáját (hallucinációk és delúziók vagy doxazmák), a hangulattal kapcsolatos zavarokat (például feltűnő depresszió), a motiváció hiányát, az örömérzetre való képesség hiányát és a gyenge koncentrációs képességet. A tünetek súlyossága okán a betegek időnként kórházi kezelésre szorulnak. A szkizoaffektív zavar átélése egy olyan állapottal írható le, mely ahhoz az érzéshez hasonlatos, amikor "ébren vagy és álmodsz" (vagyis a személy nehezen különböztetheti meg a valóságot a képzelettől)"
Xavier Amador: Nem vagyok beteg, nincs szükségem segítségre! c. könyvében ezeket a betegségeket az agyi funkciók deficites működésével magyarázza. Pl. ezért nem lehet egy skizofrént meggyőzni, hogy kezelésre szorul, mert ő a hallucinációt valóságnak éli meg. Képzeld el, hogy az egész családod azzal állítana most eléd, hogy beteg vagy orvoshoz kell menjél, miközben te egészen biztos vagy abban, hogy egészséges vagy.
Amit írsz az így igaz, csak nem ismerik fel, hogy változtatni kellene ezen a hozzáálláson. A hozzászólásod végével teljesen egyetértek.
Leírná valaki, hogy mi az a schizoaffektív zavar, vagy valami ilyesmi?
Egyébként azt gondolom, bármiféle lelki-mentális zavarnál fokozottan igaz az, hogy az illetőnek tovább kell lépnie egy magasabb szellemi szintre. Persze ez csak bizonyos intelligenciaszint felett lehetséges, de ha az adott, nem élhet le úgy évtizedeket, hogy meg akar halni meg szarul érzi magát folyamatosan meg ilyenek. Törekedni kell a megértésre, a támogató emberi kapcsolatokra! A magány mérgező tud lenni ha túlzásba viszik! Az egész pszichiátria mai formájában egy rakás sz.., ha rajtam múlna, ez se így nézne ki.
1086-ostól olvastam csak, visszaolvasok még valamennyit.
Van munkatárs aki ezzel küzd ( több is, lehet 2 - ről tudok.
Egyiket ma elküldték, állandóan késett. Őhozzá beszéltek, nő-ffihang egyaránt. ( úgy hallottam )
Jogos félelem az : akár beledöfi valakibe az ollót, pl??
Szalagvezető egész jól lecsitította, mikor bemérgesedett. Mellettem zajlott a dolog. Szerintem magán életi dolog miatt, nem is a munkafolyamat volt az ok.
Lehet hogy kérdezek majd.
Én állandó felügyeletnek nem nevezném. Ha nagyon leterhelt vagyok, akkor "szüneteltetem". Gyógyszer miatt sem kell mennem x időnként, korábban ez nyomós ok volt arra, hogy rendszeresen járjak.
Én a hallut jól meg tudom különböztetni a valóságtól.
Szia!
Nekem úgy ítélte meg a korábbi kezelőorvosom, hogy nem szükséges gyógyszert szedni rá. Azóta más orvoshoz járok, de ő sem ad rá gyógyszert. Antipszichotikumot (ami hallucinációra hat) több éve nem kapok. Tavaly a nyugtatót, antidepresszánst is leállítottàk. Arra vagyok kíváncsi, hogy mások (akik szintén nem kapnak antipszichotikumot) tartósan jól vannak (nem feltétlenül tünetmentesen, hanem jó állapotban)vagy visszaesnek.
Szia!
Hogy vagy? Most milyen gyógyszert szedsz? Mi vált be? A Richtert kipróbáltad már? Szellemi képesség hogy áll?
Van tévhit és tévképzet, és veszélyes hallucináció és veszélytelen is. Nos ha tündéreket lát, abból mi baj származhat, csak a tudat alattija szépsége jön felszínre?
Az egész bonyolult kérdés. Skizofrénia nem differenciáltabb, mint a vírusos fertőzések köre a testi bajoknál terén egybevéve.
Van tévhit és tévképzet, és veszélyes hallucináció és veszélytelen is. Nos ha tündéreket lát, abból mi baj származhat, csak a tudat alattija szépsége jön felszínre?
Az egész bonyolult kérdés. Skizofrénia nem differenciáltabb, mint a vírusos fertőzések köre a testi bajoknál egybe véve.
Itthon a skizofrénia túl diagnosztizált, főleg az ideggonOokozóban. Amúgy a személyiség zavarok többsége is ebből lett kiemelve.
Lényegében a skizofrénia egy gyűjtő fogalom még ma is.
További ajánlott fórumok:
- Azthiszem a gyerekem skizofrén! Van valaki hasonló helyzetben?
- Diagnózis: paranoid skizofrénia és ha nem az?
- Testvéremnél skizofréniát állapítottak meg, kapott rá gyógyszert, de nem akarja szedni, hogy értessem meg vele, hogy ezt neki szednie kell?
- Veszélyes egy skizofrén ember?
- Létezik ma Magyarországon olyan elvonó, ahol fogadnak egy skizofrén, Hepatitis B és C-vel fertőzött gyógyulni vágyó drogost?
- Mit lehet tenni egy skizofrén nővel?