Seherezádé - az új török sorozat (beszélgetés)
Megérkeztem, pénteken kezdek az új helyen:).
Így csak késő este tudok majd fórumozni, 8 után.
Én már néhány tablettát kirpóbáltam, de egyik sem használt semmit sem. Ill. volt egy, de azt soha többet nem tudtam beszerezni. Módosított változatát lehetett kapni később, de attól meg baromi rosszul voltam. Ne kérdezzétek mi volt, mert már nem tudom, mivel kb. 7 éve volt.
Szóval én maradok a saját módszermnél, mindenből eszek, de kevesebbet és 5 vagy legkésőbb 6 óra után már semmit. Persze vannak alkalmak amikor ezt nem tartom be, de nem izgatom magam miatta, ha 1-2 alkalommal bűnözök.
Igen. Az előbb leírt módon. Sokszor azzal is kezdtem a napot, de az nem mindig ment, nem túlzottan esett jól, ecetes vizet inni reggel. De evés előtt és után igen. Aztán egy idő után, (kb. miután megittam egy üvegnyi mennyiséget) elegem lett, ill. nem bírtam meginni, utána tartottam egy kis szünetet.
Amit még hallottam, amiben nagy igazság lehet, hogy nem szabad evés után hideg folyadékot inni. Gondolom nem véletlen, hogy a kínaiak is forró teát isznak evés közben és után.
Szóval nem a cetli a lényeg. Azt tudom, hogy Kerem elcserélte. Már csak az a kérdés, hogy mindenkit végigkérdezett, hogy ki húzta Seh-t? Na jó, nem kötözködök :)
Hát igen. Tud nézni Onur... Tényleg elhiszi az ember, hogy szerelmes :))
Rendben, délután keresek majd egyet:)
Most lassan készülődöm, állásinterjúra megyek, ez lesz a 3-ik kör:).
Szép jó reggelt Mindenkinek!
Gyorsan elovastam a lemaradásomat, ami most persze nem volt sok, csak 2 nap. Én nem ismerem pontosan a 90 napos diétát, bár természetesen én is hallotam róla. Ma talán lesz időm és megnézem alaposabban, de én csak olvasásban fogok hozzátok csatlakozni, de azt nagy lelkesedéssel:). Bár magam is igyekszem megszabadulni néhény kilótól, de inkább valami nem ennyire kötött dologgal csinálom.
Almaecet témához, én elég gyakran alkalmazom, evés előtt és főétkezések után. 2-3 evőkanálnyi (persze nem mérem)almaecet egy pohár vízbe. Aki nagyon nem bírja meginni lehet pici méz bele. Meggyorsítja az anyagcserét, a cirtomlé is hasonlóan használható.
A mérlegelés témához: nekem az a személyes tapasztalatom, hogy nem kell gyakran nézegetni, mert, gondolom már Ti is tapasztaltátok a fogyás nem folyamatos. Eleinte gyorsabb, aztán lelassul, ami kedvét szegheti a diétának.
Sziasztok, olyan szépen süt a napocska, hogy ma ágynemű csere lesz, gondolom napközben be is szárad. Közben egy alaposabbat takarítok! Délután megsütőm a fincsi csigákat, lesz kakaós és diós is. Anyukámnak is szeretnék vinni kostolásképpen.
Tegnap 2 x 10 perces torna volt, de már érzem magamon, hogy pár deka lement, már előre látom, hogy a tervezett mérlegelés nem fog 2 hetet váratni magára:)). Marcsika, én azt a súlyt ha elérem, amennyi jelenleg vagy, akkor én már nagyon boldog leszek. A kávé nem hiányzik, azért tudtam előre, hogy mikor kávézom legközelebb. Reggelire banánt eszem, de van gyümölcs választék bőven, tegnap bevásároltam a gyüminapra is, ebéd még nincs eldönteve, talál egy kevéske tészta spenottal fokhagymásan, egyszer valahol hallottam, hogy a megtisztított fokhagymát ha hosszában kettévágjuk és kivágjuk a közepéből a vékony csírás féle csíkot, és annélkül használjuk akkor nem lesz olyan kellemetlen böfizés a gyomornak, szerintem igaz!! Én már csak így használom! Semilyen kenyérkét azóta nem ettem. Szóval alakulunk és továbbo szép napot és kitartást mindenkinek:))
:)))
Remélem jó kedved van, ha ilyen szép idézettel nyitod a napunkat :)))
Most nézem a reklámot itt a hozzászólások között.
Havi 5-8 kg torna nélkül...Tudom, sokan megveszik a különböző pirulákat, de ha tényleg annyira hatékonyak lennének, mindenki karcsún szaladgálna az utcán. Apa is mondta, vegyem meg nyugodtam azt a kagylóhéj kivonatosat,amit a tv-ben reklámoznak, de mondtam neki, hogy egyrészt nagyon drága, másrészt 4-5 kg-ot tornával is le lehet adni diéta mellett. A pirulák szerintem a lustaságra alapoznak:).
Valóban, nehéz felülni minden este a bicajra, de annyira jó érzés utána, hogy megcsináltam:))).
Szép jó reggelt Mindenkinek!!:))
"Így szóltam szívemhez: ne soká halogasd, ha öröm vár rád. Ébredj! Lesben áll a sorsod, s megadhatod árát. Ébredj! A boldogság virága álomba nem nyit virágot!"
Szép napot mindenkinek!
Reggel nagyon jó illata volt a kisült csigáknak:). Diós lett végül, mert apa is benevezett egyre reggeli gyanánt.
Ma jó, hogy ch nap van, de a holnapi gyümi napot nem nagyon várom. Lehet, veszek egy ananászt majd hazafelé.
Nem a csajok cetlije a lényeg:)
Kerem elcseréli a cetlijét Nurayattal, így Sehnek vesz ajándékot. Persze az, hogy cseréltek, majd az ünnepség után derül ki.
Egyébként pont az újévi partin lehet látni nagyon jól, hogy mit érez Onur és Bennu, amikor együtt mutatják őket, ahogy nézik Seh és Kerem táncát. Ez is az egyik kedvenc jelenetem.
Gyanítottam... Megint pontos a szinkron...
Az végül nem derült ki ugye, hogy kiket húztak? Csak mert amikor a csajok megnézték a cetlit, olyan "célozgatós" volt a zene.