Segédápoló feladatai? (beszélgetés)
Ma lehet így van, 30 éve hivatalosan csak orvos köthette volna be.
Injekciót is jobban adták be a nővérek, mint a dokik. Sőt: azt, hogy mit kell adni, azt is jobban tudták. Volt, hogy bementünk, a nővér rögtön infúzióra tette, 1-2 óra múlva, mikor megjött a doki, már jobban volt a gyerek.
A segédápoló feladata: Mosdatás, fürdetés,pelenkázás, ágynemű csere, étel osztás, etetés.
Fürdetéshez az ágy fürdő is hozzá tartozik,olyan betegnél akit nem tudsz kivinni a fürdőbe. Továbbá a betegek környezetének tisztán tartása.
Legyen tiszta ruha rajta,legyen elmosva az evő eszköze,pohara.
Aztán,hogy mit engednének még meg nem tudom. Gyógyszerelést és a gyógyszerek kiosztását a betegeknek biztos ,hogy nem.
Valószínűleg nem vesznek fel.ahogy más melóra sem, ami hadonlo, de érthető. Nem diszkrimináció, de aki itt picsaskodik, az nem tud 50-60 kilót megemelni.
Nalunk a segedapolo az a gyakornok az egyetemen.
Elöljáróban tőlem, amkor kezdtem a nővéri munkát: Csecsemő-és gyermek osztályon dolgoztam 3 műszakban. A gyógyszerezésen, vérvételen, infúzió bekötésen kívül mindent meg kellett csinálni. Feltételezem, így van ez felnőtt osztályon is. Végzett nővérek látják el a felelőségteljes feladatokat.
Majd biztos leírják a mai helyzetet a mostani fiatalok is.
Sziasztok! 😊
Segédápolói munkáról szeretnék érdeklődni. Régóta vágyom arra, hogy másokon segíthessek, de sajnos nincs meg a teljes képzettség az ápoláshoz, ezért a segédápolói feladatokkal szeretném kezdeni.
Ti, akik ebben dolgoztok, tudnátok mesélni, hogy milyen a napi munka menete? Milyen feladatokat kell elvégezni, hogyan néz ki egy nap, hány órában dolgoztok?
Őszintén minden érdekel, tényleg szeretném látni a valóságot, nem azért, hogy elrettentsetek, hanem hogy tisztábban lássam, mire számíthatok. A célom az, hogy segíthessek, és szeretném jobban megérteni ezt a munkát.
További ajánlott fórumok:
- Felmondhat a munkáltató olyan munkavállalónak, aki nem sokat beszél a munkahelyen, de a feladatait elvégzi?
- Az egyes jegyek karmikus feladatai a párkapcsolatban
- Mit csinálsz a munkahelyeden, ha már megcsináltad a feladataidat, de még messze a vége?
- Az Apa feladatai a szülés után
- Az általános egészségügyi asszisztensnek mik a feladatai?
- Szociális gondozónő feladatai