Főoldal » Receptek » Halas ételek receptjei » Pontyderék lengyelesen recept

Pontyderék lengyelesen recept

A Pontyderék lengyelesen hozzávalói:
1 kg pontyfilé só
őrölt bors 1 citrom leve 1 vöröshagyma 2 ág szárzeller (halványzeller) 2-2 közepes sárgarépa és petrezselyemgyökér 1 kisebb (kb. 50 dkg) kanadai sütőtök 10 dkg húsos császár- szalonna 3-4 evőkanál finomliszt 4 evőkanál olaj 3 dkg vaj vagy Rama margarin 1 evőkanál cukor 2-3 szardellafilé (ajóka) 2,5 dl vörösbor 1,25 dl átszűrt húsleves (leveskockából is jó) 6 dkg vékony csíkokra vagy lapocskákra vágott mandula (mindkét változat készen kapható) 1 kis csokor petrezselyem


A Pontyderék lengyelesen elkészítési módja:
A halat megmossuk, leszárogatjuk, majd kétujjnyi vastagon fölszeleteljük. Kb. 1 csapott evőkanál sót meg 1 mokkáskanál borsot citromlével összekeverünk, a halhúst alaposan bedörzsöljük vele, és félretesszük. Az összes zöldséget megtisztítjuk, majd egy-centis kockákra, a szalonnát pedig feleakkorára vágjuk. A halat lecsöpögtetjük, a lisztben meghempergetjük, azután a megforrósított olajon oldalanként 1-2 perc alatt elősütjük. Szűrőlapáttal kiemeljük, félrerakjuk. A vajat a szalonnával együtt a visszamaradt olajba dobjuk. A cukorral 2-3 percig sütjük, amíg karamellizálódni nem kezd. Ekkor a zöldséget hozzáadjuk, 5-6 percig pároljuk-pirítjuk. Az apróra vágott konzerv szardellafilét belekeverjük, a bort meg a levest ráöntjük. A mandulát és a fölaprított petrezselymet beleszórjuk, megsózzuk, megborsozzuk, az elősütött halat ráfektetjük. Lefedve, kis lángon kb. 15 percig pároljuk, de közepesen forró sütőben is süthetjük ugyanennyi ideig. Zsemlegombóc az igazi mellé.


Kategória: Halas ételek receptjei


A pontyderék lengyelesen elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook