Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Perverz megnyilvánulásaim lennének? fórum

Perverz megnyilvánulásaim lennének? (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5
74. 76b38d563e (válaszként erre: 72. - 02dd40895d)
2011. okt. 11. 14:54
Szerintem a tanács, az mindig jól jön. Minden ember másképpen látja a dolgokat, s minden ember tud mondani valami elgondolkodtatót. Igen, változtatni azt szeretnék, de nem partnert. Ha még nem említettem, én most is egy tinédzser szerelmével érzek iránta, majd két évtizednyi ismeretséggel a hátunk mögött. Rengeteg szép, szexis és kedves hölgy létezik a világon, de az ő egyedi aránya számomra pótolhatatlan. Pedig ez az arány elég bizonytalanságot rejt magában, hiszen egymás után tud mennyországot és poklot is teremteni számomra. Veszekedések azonban nem jellemzőek nálunk, mert bár ő tombolósabb, haragtartóbb, érzékenyebb, tökéletességet elváró jellemmel rendelkezik, mindezt kiegyensúlyozza az én nyugodtabb, higgadtabb, bánatát inkább magába fojtó, mintsem megbántó, diplomatikusabb modorom. Tűz és víz, mondhatja minden olvasó, de egyszerűen olyan vonzóérőt képvisel amely szívemben, lelkemben több mint szerelem értékű érzelmek vulkánkitörésének okozói.
73. 822521d3f6 (válaszként erre: 71. - 274c9996b8)
2011. okt. 11. 12:32
Egyetertek Solyommal. Mindketten türtetek egymásnak, de ez igy nem mehet tovább. Kérdezd meg tőle hogy mi a terve a jövővel kapcsolatban. Mert lehet hogy ő nemakarja kimondani, te szintén és akkor csak megtüritek egymást, az meg már nemjó. fogadd el a döntését és hagyd hogy elmenjen ha akar.Majd mi itt leszünk melletted, nebusulj.
72. 02dd40895d (válaszként erre: 68. - 76b38d563e)
2011. okt. 10. 17:38

Szeretnél változtatni is a helyzeteden, vagy "azt a kis hátralévőt" már ebben a "felállásban" gondolod végigélni?

Ha ez így jó neked, az is érthető, ha viszont javítani szeretnél valamin, akkor azt is meg tudod csinálni!

De nagyon vigyázzál! "Ne ronts ajtóstól a házba!"

Bár - több helyen - azt írtam, nem adok tanácsot, de egy-két kellemetlenségtől megkímélheted magad, ha bizonyos szabályokat betartasz!

Ha ezekre a szabályokra kíváncsi vagy, jelezzed!

71. 274c9996b8 (válaszként erre: 70. - 76b38d563e)
2011. okt. 8. 12:49

En a helyedben kilepnek ebböl a kapcsolatbol ! Itt mar elvan szarva minden a te szamodra es nem hiszem hogy,megvaltozna barmi is ? !

Az embernek esszel kell szeretni , nem pedig esz nelkul ....

Persze lehetseges hogy "beleszoktal" a rabszolga minösegbe , akkor meg minden hiaba ? !

Ebbe a hibaba legtöbbször a nök szoktak beleesni , ritkabban a ferfiak -:)

70. 76b38d563e (válaszként erre: 69. - 822521d3f6)
2011. okt. 8. 12:27
Igen, nagyon szeretem. Én sírok ha neki fáj valami, én nem alszom ha őt bántja valami és fel-alá mászkálok ha nem ér haza idejében. Aggódok, vigyázok rá, mindennél jobban szeretem. Hogy ő hogyan viszonyul mindezekhez, mennyit ad vissza belőle, az szubjektív megállapítás. Nem voltam és nem vagyok féltékeny, mert ha jobbat talál nálam, akivel boldogabb, napjai örömtelibb, szerelme lángolóbb mint az én árnyékomban, eszembe sem jutna, hogy erővel marasztaljam. Annál sokkal jobban szeretem, hogy mindenáron magamhoz kössem, vagy boldogságának útjába álljak bármikor is. Éppen ezért, mert ezzel ő is tisztában van, nem hiszem, hogy a hátam mögött megcsalna. Bármikor felállhatna, tovább mehetne, itt hagyhatna. Nekem nincs se pénzem, se sikerem, se önbecsülésem, nem vagyok sem szép, sem okos, de még csak ügyes sem, én csak a szívemet tudom elébe helyezni, színültig szeretettel, gyengédséggel, hűséggel. Igazából, ha tőle ugyanezeket valamilyen formában visszakapom, nekem már elég indokom van, hogy örüljek és boldog legyek.
69. 822521d3f6 (válaszként erre: 68. - 76b38d563e)
2011. okt. 8. 10:42
Ugytünik hogy nagyon szereted az élettársadat. De vajon ez forditva is igy van? Biztos vagy benne hogy ő is ugyanigy érez irántad? Azt irtad , hogy hüséges vagy hozzá... ez forditva is igy van?.... mert ezen is el kell gondolkodni, hogy ez ne legyen eggyoldalu....Én csak annyit füznék hozzá hogy nyltan kell beszélni minden esetben, őszintén , mellébeszélések nélkül...
68. 76b38d563e (válaszként erre: 67. - 02dd40895d)
2011. okt. 8. 08:39
Hűha! Ez annyira elgondolkoztató volt és mély mondanivalójú, hogy most érzem igazán érdemes volt a fórumon írogatni. Ezek a gondolatok igazából eszembe se jutottak, hisz az élet eme rendje, amit a jósok év alatt megszoktam, normálisnak tűntek számomra. De abban amit írtál, lehet apró igazság. Bár nem pont ilyen szélsőséges formában, mint ahogy leírtad, moderáltabban, de a feleségem tudatalattijában lehetnek ilyen irányú gondolatok. Kezdettől fogva minden döntésben kikértem a véleményét, s ami neki megfelelt, függetlenül önmagam meglátásától, az lett közös döntésünk eredménye. Mindenben szabad kezet adtam neki, hiszen a bizalom kimutatásának amit iránta érzek, alapfeltétele a szabadság. Nem tiltottam semmit, s ha valamire vágyott, én még jobban vágytam rá, hogy azt megszerezhessem számára. Talán mindezek vezettek oda, hogy kapcsolatunk az egyenlőségből egy kicsit átbillent a dominancia irányába. Most már nem igazán tudok a véleményemmel hatni rá, ezt észrevettem. És, hogy alamizsna a szex számomra? Mit mondjak, néha (bár nem jellemző) de úgy érzem. A csodálat és borzongások mellett olykor úgy érzem ellentmondásaim, ellenvéleményeim büntetési eszköze is egyben. De lehet csak én élem meg így mindezeket, s bennem a hiba, akarva-akaratlan is több nőiességre, kényeztetésre, csábító erejének nagyobb bevetésére vágyom, s a haja érintése, markolása is ezt a nőiesség iránti kényszeremet leplezi. Mindenesetre elgondolkozom azon amit írtál és köszönöm a profi pszichológiai tanácsadást.
2011. okt. 7. 17:04

Nehezen hihető (bár teljességgel nem zárható ki annak lehetősége)hogy valaki napközben fenyegető oroszlán, éjszaki meg doromboló kiscicus.

Ahogy írod: "Ő erőteljes jellem..." majd később "... ő pedig megmarad a jellemes üzletasszony szerepében"

Ha alárendeled magad mindenben a feleséged akaratának, akkor mit vársz?!?

Ezek után, ahogy képzelem, a szex is legfeljebb alamizsna számodra, amiért ha jól megdolgozol, és szót fogadsz elérhetővé válik.

De abban ne reménykedjél, hogy domináns lehetsz benne!

Mondd, előfordult már veled a "férfiak álma" valaha is?

Ja, hogy mi az?

Arra ébredni, hogy a párod orálisan kényeztet!

Ha ez már legalább egyszer megtörtént veled, akkor van remény!

Egyébként a nők, a hajukat másként értékelik, mint a férfiak a sajátjukat, vagy éppen a párjukét. (Tudom, mert Feleségem és két nagylányom napi programja/elfoglaltsága, ráadásul a hülye média is ezt sulykolja)

Feleséged a hajtépést a pozíciója, a vezető szerepe, dominanciája megcsorbításaként értékeli, ezért nem tűri el. Szerinte, egyszerűen nem egyeztethető össze a szerepével!!

2011. okt. 7. 16:41

Akkor hát lássuk először a problémát!

Félénkvagyok azt ecsetelte a korábbi hozzászólásaiban, hogy van egy problémája, nevezetesen az, hogy a szex hevében szívesen beletúrna/belemarkolna a felesége hajába. Ez neki szükséges is lenne a vágy fokozásához, a tökéletes kielégüléshez. Különösen zavarja ennek hiánya, ill. az elutasítás azért is, mert "egyebekre" is figyelnie kell. (Pl. megszakításos védekezés)

Ez az igény - normál esetben - kiegyenlített "erőviszonyok" esetében, vagy akkor, ha a domináns a férfi, nem is jelentene semmi problémát.

Itt viszont óriásivá növekszik.

Miért?

Azért, mert itt "fordított" a helyzet.

Folyt. köv.

65. 76b38d563e (válaszként erre: 63. - 02dd40895d)
2011. okt. 7. 15:17
Ha segítenél, az bizony jó lenne...
64. 822521d3f6 (válaszként erre: 63. - 02dd40895d)
2011. okt. 7. 15:07
FFi1, kiváncsi vagyok, én már elveszitettem a fonalat...
63. 02dd40895d (válaszként erre: 61. - 76b38d563e)
2011. okt. 7. 14:49

Na végre!!!

Saját magad adtad meg a választ a problémádra.

Próbáljad csak visszaolvasni azt, amit írtál!

Magad is rájöhetsz, hogy mi is a probléma!

Ha nem találod, akkor szívesen segítek.

62. 274c9996b8 (válaszként erre: 1. - 76b38d563e)
2011. okt. 7. 14:47

Nem vagy perverz , de tiszteletben kell tartani a parunk velemenyet es azt ami tabu neki !

Ha , sehogy nem tudod megszokni hogy , ne nyulj a hajahoz akkor keress mas partnert !

61. 76b38d563e (válaszként erre: 54. - 822521d3f6)
2011. okt. 7. 14:40
Hibám az van rengeteg, de ezzel gondolom így van sok más ember is. De igyekezet is létezik részemről, hogy a hibáimat egyensúlyba hozzam és lehetőleg kiegyensúlyozott képet sugározzak a külvilág felé. Valószínűleg nem vagyok tökéletes szexpartner,bár ezt feleségem sohasem éreztette. Nekem ő az első és utolsó ilyen jellegű kapcsolatom, így viszonyítási alapom sincsen. Ő erőteljes jellem, én csendesebb, afféle aki harc és törtetés helyett mindig előre enged mindenkit, illetve baráti kezet kezet nyújt. Egyszerű és őszinte föld jellemétől élesen különbözik az én gyengédebb levegő-víz természetem. Itthon inkább én vagyok a "háziasszony", ő pedig megmarad a jellemes üzletasszony szerepében. Talán sokat kívánok tőle, szeretetből, gyengédségből, törődésből, odafigyelésből. Nagyobb lehet az igényem, mint amit valaha is számomra nyújtani tud. De piszokul szeretem, számomra ő a leggyönyörűbb teremtmény, a legcsodálatosabb asszony. Próbálom lesni kedvét bármiben, óhajait, vágyait, álmait elősegíteni, függetlenül mibe is kerülnek azok. Biztosan nem mindegyik sikerül. Szerintem gyenge vagyok, nem az a sarkára állós típus, aki rosszat senkinek soha nem mondana, aki bánatát, sebeit, fájdalmait örökkön magába folytja. Sorolhatnám holnapig a sok bennem rejlő hibát és egyet értek abban is, bármilyen konfliktus helyzet adódik, annak mindkettőnk az okozója.
60. 04e95f637a (válaszként erre: 59. - Andi6020)
2011. okt. 7. 13:57
az enyém régen,minden este csak úgy tudott elaludni,ha piszkáltam a haját!én meg mást szeretek-más perverzióm van :))))))
59. andi6020 (válaszként erre: 58. - 00a194caf9)
2011. okt. 7. 13:56
No, meg még az jutott eszembe, hogy (maradva a példánál) hiába jó nekem, hogy piszkálom, turkálom a párom haját, ha tudom, hogy neki ez nem jó, sőt egyenesen rossz, de miattam elviseli, nos, akkor szerintem már nekem sem esne jól.
58. 00a194caf9 (válaszként erre: 57. - Andi6020)
2011. okt. 7. 13:49

Neeeem, nem ezt mondtam! Nem erre gondoltam! De ha tudom, hogy a páromnak ez a lételeme, akkor találunk olyan megoldást, ami mindenkinek jó legyen. Nem csak közlöm vele, hogy mondjon le róla, aztán kész.

Nem lehet senkitől elvárni azt, hogy olyat tegyen, ami neki nem jó.

De azt el lehet várni valakitől, hogy soha ne tegye azt, ami neki jó?

Hmmmmm, érdekes kérdés, nagy viták kerekedtek már ebből!

57. andi6020 (válaszként erre: 56. - 00a194caf9)
2011. okt. 7. 13:42

Nem teljesen értelek. Ezek szerint a feleségnek kellene hagyni, hogy a férj olyan dolgot csináljon, ami nem esik neki jól?

Szexben nem az a "megengedett", amibe mindkét fél beleegyezik, ami mindkettőnek jól esik?

56. 00a194caf9 (válaszként erre: 1. - 76b38d563e)
2011. okt. 7. 13:35
Soha nem fogod tudni ezt az ösztönödet feladni, és nem is kell. Semmi baj nincsen veled. Te ilyen vagy, ez így jó. És sok nő ilyen... A feleséged pedig elvárná, hogy megtagadd önmagadat... Ez utóbbi inkább probléma, szerintem.
2011. okt. 7. 13:29

Szerintem nem szabadna messzemenő következtetéseket levonni abból, ha valaki nem szereti, hogy a haját/fejét babrálják, simogatják.

Feleségem - kezdettől fogva - ki nem állhatja, ha a haját piszkálom, beletúrok, vagy éppen a fejét simogatom.

Nekem meg pl. kevés dolog nyújt nagyobb élvezetet, mint egy fejmasszázs, esetleg egy hajszeszes bedörzsölés közepette.

Nem vagyunk egyformák és ezt el kell tudnunk fogadni egymástól.

Ha ez nem sikerül, akkor keresnünk kell olyan társat, aki ezt tolerálja. (Ellenkező esetben - a kiélhetetlen vágyaink miatt elhidegülünk egymástól)

54. 822521d3f6 (válaszként erre: 54. - Félénkvagyok)
2011. okt. 7. 08:10
Ugy néz ki hogy eltávolodtatok egymástol. De ehez mindkét fél kell... te is épp olyan hibás vagy mint ő. Biztosan elege lett abbol hogy mindig mondania kell hogy ne birizgáld a haját....vagy rossz emlékek kötik hozzá... szerintem le kell ülni és megbeszélni és ha ő nemakar róla beszélni akkor is menj utána és próáld kikérdezni...szerintem valami hiányzik ebböl a kapcsolatból, te sem vagy tökéletes, talán jó lenne ha a hibáidról is irnál... ahoz hogy tisztábban lássuk mi áll az egész mögött..
2011. okt. 4. 22:03
Hol van a kamera?
52. ordero
2011. okt. 4. 21:55
udv.szerintem a legfontosab dolog kimarat, hazasagrol van szo ami az elmondas szerint mar sok eves.Persze idovel valtoznak az emberek,masok a vagyaik vagy legalabis mashogy alnak hozza.Perverz vagy nem ,eszt mindenki mashogy lassa de kapcsolat leven az mindketonek egyforman kelene elvezetes legyen.Megbeszelve kozoszen kel megtalalni "A" kozep utat (esetleg mas poziciok ahol a kezed ne a hajahoz erjen,bisztosan van mas testresze ami erintesevel sokal job ,kelemeseb lesz a kozos pilanat ugy neki mint neked.Halgasd meg a parod es o is aszt fogya tenni ,hidel job lesz nektek.
51. de Luca (válaszként erre: 50. - 822521d3f6)
2011. okt. 4. 17:46

Szerintem szó sem volt itt tépésről, sőt, a haját sem azért markolja meg, hogy aztán beleverje a fejét a falba.

A nejét szimplán idegesíti, ha szeretkezés közben a hajához érnek, beletúrnak, urambocsá' megmarkolják.

50. 822521d3f6 (válaszként erre: 45. - 3e437d31f0)
2011. okt. 4. 17:16
De itt csak az egyik félröl van szó, egy önző emberről, aki most valamiért ugyérzi hogy elvesziti azt a nőt aki eddig eltürte neki hogy tépje....pffffffff....gusztustalan...
49. 822521d3f6 (válaszként erre: 48. - 76b38d563e)
2011. okt. 4. 17:13

Tisztelt hoxa tag!

Figyelmesen végigolvastam a hozzászolásokat és én arra jutottam hogy komoly problémája van. Ön tisztán leirja hogy diétásnak találja a szexet ha nem huzhatja a felesége haját, sőt hogy idézzem elengedhetetlen része az eggyütlétnek..Arra nemgondolt hogy őt talán kizökkenti ezzel... ? Én elhiszem hogy önt furcsa borzongás árassza el, de lehet hogy őt az ellenkezője...és ezzel megmérgezi a házasságát...

2011. okt. 2. 18:19
Látom, itt pro és kontra, ki így vélekedik ki úgy. Azok akik azt mondják perverz, vagy csak finomabban betegség, esetleg valami megoldást is kínálhatnának arra nézve, hogyan lehet kigyógyulni belőle. Én szeretném élvezni és élvezem is a szexet haj birizgálás nélkül is pont mint az első alkalmunk után, de a szexben talán mindenki keresi azt a plusz örömöt (ami talán kicsit önzés) amelytől egy plusz töltetet kap, ami különlegessé teszi, ami ösztönösen a legtökéletesebbé varázsolja ezt a pillanatot. Persze, hogy nem az egész aktus szól arról, hogy a hajával bíbelődök, de olykor ösztönösen odanyúlok és valami furcsa borzongás áraszt ettől el, ami miatt még jobban élvezem az együttlétet. Lehet a markáns beleragadás kissé erős volt, de nem minden alkalom jellemzője. Azért próbálok önkontrollt tartani, hiszen ezt a fogamzásgátlási módszert használjuk eredménnyel már hosszú évek óta. Talán ezért is nehezebb számomra odafigyelni minden részletre, visszafogni önmagam, ösztönös megnyilvánulásaim és a szexben beteljesülő önzésem ezért ölthet néha ilyen távoli határokat. Szóval ha ez gyógyítható, van módszer az ösztönös viselkedés szex közbeni visszafogására, kérlek segítsetek. Köszönöm.
47. 3e437d31f0 (válaszként erre: 46. - Frutty7)
2011. okt. 2. 08:31
Én csak a pozitív oldalról közelítettem meg a dolgot. Akkor a negatív oldalról: Ha bármelyiknek nem jó, akkor perverz.:)
46. frutty7 (válaszként erre: 45. - 3e437d31f0)
2011. okt. 2. 08:27

Nem arról van szó, hogy a párjának nem jó???

Akkor elég nyilvánvaló nem??

45. 3e437d31f0 (válaszként erre: 44. - Frutty7)
2011. okt. 1. 18:53
Ami mindkét fél számára jó, az nem perverz.
1 2 3 4 5

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook