Pasik válasza érdekel! Hogy éltek meg egy szakítást? (beszélgetés)

Nem mindegy, mikor es hogyan tortenik az a bizonyos szakitas. Valaki azt irta, a nok sokkal hamarabb tul vannak rajta. Nagyon igaz.

Kulonosen jol megfigyelheto ez akkor, ha minden "erzesuk" pusztan hihetetlen szineszi tehetseguk velejaroja volt es nem teged szerettek, hanem azt a szimbolumot, amelynek hittek a tarsadalomban betoltott statuszod alapjan.

Amint ez szertefoszlott, elillannak a nagy erzesek es fogadkozasok is, a "szep remenyek".

Ahogyan azt mar leirtam velem nagyon csunyan elbant egy no, vagy legalabbis hitte, hogy elbant. Eskuvo elott nyomoztatott utanam, majd miutan a statuszom nem volt megfelelo, sms-ben es telefonon szakitott, egy het mulva pedig mar massal koltozott ossze.

Fajt, de legalabb nekem volt gerincem e

meg is maradt. Tartottam magam es elmult, de ha ragondolok, a mai napig okolbe szorul a kezem...

Én nem vagyok pasi, de elnézve a férfi ismerőseimet, nekem az a tapasztalatom, hogy ők nehezebben élnek meg egy szakítást. Vagy lehet csak a környezetemben vannak ilyen férfiak, de úgy látom, hogy az első 1-2 hét, hónap viszonylag elmegy, és csak később kezdenek el befordulni. A volt barátom az előttem lévő bnőjénél ugyanilyen volt. Az első 2 hónapban rosszul volt, aztán egyre rosszabbul, még rosszabbul, és több mint fél év után teljes depresszió.

De mondom, sok mindenkinél észrevettem ezt.

A nők (kivétel én :D) szerintem hamarabb túlvannak egy szakításon.

Viszont sokat számít az is, milyen is az a szakítás, volt-e harmadik személy a képben, stb stb..

„Van úgy, hogy nem kell valakinek meghalnia ahhoz,

hogy ne legyen többé része az életünknek.” J. R. Ward

Repedések a szív falán

Ha valami elkezdődik, annak véget is kell érnie. Szól a mondás. Könnyen beszél, aki még nem volt szerelmes. A párkapcsolathoz, éppen úgy, ahogy a szakításhoz, két fél szükséges. Minden kapcsolat más-más időszakban ér el az úgynevezett „repedéses” korszakba, amikor a végzetes, vissza nem fordítható időszak elkezdődik. Haldoklás ez, a szív lassú szakadása. A a körülmények változása eltávolíthatja egymástól a szerető feleket, és ahogy a szakadék egyre nő, a kellemetlenség és a fájdalom elviselhetetlenné válik. Ilyenkor úgy tűnik, megváltás a kapcsolat halála, a szakítás.

A szakítás vélt és valós okaira olykor nem derül fény, és a felsorolt kórokat és vádpontokat külön enciklopédiába gyűjthetnénk. Három variáció létezik: én szakítok, ő szakít, közösen teszünk pontot a végére. Bárhogy is alakuljon, az elválás nem tartozik a kellemes élmények közé. Egyénenként változik, hogy valaki megérett-e rá, hogy elfogadja a szakítást és túllépjen a kapcsolaton vagy nem. A szerelmi-gyász időszaka néhány naptól akár hónapokon át is eltarthat. Mire elfogadjuk, nincs már a másik. Reggel egyedül, vagy más mellett ébredünk. A megszokott tevékenységek és élmények a múlt részei. Napról-napra homályosabban emlékszünk az egykor örömforrásként szolgáló apró mozdulatokra, ölelésekre és szavakra. Szokatlanul furcsán hangzik az új-szerelem szájából a „Kedvesem” és olykor elkalandozik elménk a régi-boldog időkbe, még akkor is, ha a jelen ezer jóval kecsegtet.

„A holnap holtnak lát,

A szívem ellopták,

Csak testem él tovább, még egy perc,

Mégsem ordít vád,

Csak könnyem ér hozzád,

Csak egy perc talán, hogy végleg elfelejts.”

NOX együttes

A szerelmi gyász fázisaiban először kétségbeesünk. Nem értjük, miért alakult így, miért nem lehet a mese vége boldog és miért nem ő lett az Igazi. El sem hisszük, hogy ez az egész velünk történik. Újra és újra lejátsszuk elménkben a boldog és boldogtalan pillanatokat, választ keresve. Sokan a szomorúság és a veszteség érzése miatt úgy gondolják, tombolásba kezdenek. Bulikat bulikra halmoznak és megpróbálják elvonni a figyelmüket a fájdalomról, mely az élet természetes része. Nem bűn, ha fáj, és sokszor érdemesebb várni, mint új áldozatot keresni. A gyásznak, a veszteségnek épp úgy, miként egy seb beforrásának meg kell adni az időt.

A szakítás és az új kapcsolat között tiltakozhatunk „nem akarok semmilyen új kapcsolatot”, szenvedhetünk „én tehetek róla”, „nem vagyok elég jó egy kapcsolatra”, a világot hibáztathatjuk: „ma már nem lehet normális kapcsolatban élni a távolság és az igények miatt; nincsenek is normális pasik/nők!”. Előbb vagy utóbb mégis mindannyian túléljük valahogy az életveszélyes sebeket, bár a horzsolásokat örökké magunkkal hordjuk.

Az EX-szelleme

Nem létezik olyan ember, akinek időről-időre, de legalább egyszer ne jutna eszébe a volt szerelme. Az „Ex” olyan szellem, akinek a kapcsolat halála után is bejárást engedünk az életünkbe. A friss gyász folyamán ott van mindenhol: a reggeli kávéban, egy ismerős illatban, tipikus szó-járásban. Ahogy az idő gyógyítja a sebeinket, egyre ritkábban jelenik meg, míg végül úgy tűnik, az idő lapjai alá temetve már nincs is ránk hatással. Mígnem a metrón össze nem futunk vele. Csak a gyógyulás és a jelen a megmondója, hogy felszakad-e bennünk a seb, hogy meglátva a kapcsolat sírtábláját zokogni kezdünk-e, vagy sóhajtva felismerjük a mondás lényegét: „Ne sírj, amiért vége. Örülj, hogy megtörtént.” Az ilyen szellemjáráskor, jól jön, ha emlékezünk Popper Péter szavaira:

„Szakítás után már ne újíts fel régi kapcsolatokat, ne szervezz még egy búcsúlefekvést, újrakezdést, és ne alakíts ki "se veled-se nélküled" jellegű kapcsolatokat. Az élet teremt olyan helyzeteket, amikor választani kell. Ne menekülj el a döntés, a választás felelőssége elől.”

Ha valami elkezdődik, annak véget is kell érnie. Ez az élet rendje. Kapcsolatok születnek és halnak meg. S fájjon bármennyire az elmúlás, amit magunkért tehetünk, hogy előre nézünk, tanulunk a múltból és esélyt adunk magunknak a boldogságra. Valahol máshol, valamikor máskor, valaki mással.

Nem vagyok pasi:)de a cikk jó...

[link]

Velem fél éve szakított a kedvesem.....hát azota is padlon vagyok.

Hiányzik, szenvedek, fáj :((((((

Nem látom a kiutat