Óvodák és óvodás gyerekek (beszélgetés)
1. Sárgamaci
2012. szept. 8. 15:33
Szép napot minden kedves fórumozónak! Szeretnék tapasztalatokat cserélni másokkal gyerekneveléssel és az óvodai dolgokkal kapcsolatban. Az én kislányom szeptember 3-án kezdte az ovit, de már első nap voltak "balhék". Mikor a csoportszobában a játékkonyhával játszott odajött egy másik fiú, elkapta a ruhája nyakát, jól megrángatta, majd lábbal is megrugdosta őt. Aznap még ott volt a fiú anyja is, aki rendre utasította a fiút így nem éreztem szükségét az "árulkodásnak". Azonban ez a hét többi napján sem változott, minden nap azt mesélte a gyerek hogy megrugdosta őt egy fiú az oviban, sőt más ütlegelő (az ő szavaival élve: megütközött engem) gyerekekről is tudomást szereztem. Végül úgy döntöttem beszélek az óvónővel és megkérem figyeljen oda a lányomra, hiszen csak egyszer kell hogy rossz helyen üssék meg egy kicsit erősebben, aztán Isten látja a következményeit. Köpni nyelni nem tudtam, mikor délután mentem a gyerekemért azzal fogadtak, hogy ő a "bunyós gyerek" a csoportban mert az ötödik napon visszacsapott egyet a fiúnak. Fogalmam sincs, hogy most örüljek vagy ne, mert én nem verekedésre tanítottam, de valahogy muszáj megvédenie magát. Az óvónők azonban őt kapcsolják le (vonják ki a játékból és ültetik le a padra). Úgy gondolom, hogy ezzel a hozzáállással csak lovat adnak a rugdosó fiú alá. Ráadásul mi már régen leszoktunk a sírásról/ hisztizésről így 30 gyerekkel szemben még az óvónők figyelmét sem hívja magára mikor történik az eset.