Osteoporosis (csontritkulás) (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Osteoporosis (csontritkulás)
Azt hiszem így lesz a legkényelmesebb, használat után csak felhajtom a falnak.
Semmi macera.
Majd menet közben kiderül a tárolása.
Lehet, hogy így marad, a falhoz döntve, így nem foglal helyet.Használatkor csak le kell húzni.
Jelenleg szobainasként funkciónal.☺
Már nagyon várom a lábat.
Csak igazítani kellett a lábakon. :)
Olyan izomláz van a két karomban, és olyan kék-zöld foltok a fájós kezeimen, hogy el sem hiszitek!
Már tudok ugrálni, nem is kapaszkodok közben. Egyszerű gyakorlatokat is végzek. Zenére táncolok is rajta. Eszméletlen jó! Azt hiszem, ezzel a trambulinnal rátaláltam a fiatalság forrására. :))
Délelőtt kb. 20 percet szórakoztam rajta 2 részletben, aztán bicajjal átmentem Siófokra meg vissza 15-15 km. Most egy kis kinti munka jön,délután még egyszer ugrabugrálok.
Nagyon várom hogy megkapd a lábat, és végre te is kipróbáld. Érdekel érzed-e az izmaidat, hogyan hat a lelkedre, meg ilyenek. Én ha így folytatom, nagyon szeret majd a lelkem a testemben lakni. :))
Olyan kapaszkodós gyakorlatot láttam, hogy ugrálás közben könyököltek rajta. A felső test helyben volt, az alsó pattogott felfelé. :)
Én nem tárolom, bár nagyon kicsi a szoba ahol használom. Eljárok mellette, időnként rálépek kicsit ha nincs tornaórám akkor is.De ahogy te tárolod praktikus. Én a nagy labdát szék gyanánt használom itt a gépnél.
Liza naponta mennyi időt töltesz a trambulinon? Remélem most is olyan szórakoztató mint az elején.
Esetleg ragassz rá a rövidebb lábra egy korongot posztóból, hogy ne billegjen.
Meg fogod szokni. Igen, egyelőre azt csináld, ami biztonsággal megy, amiben jól érzed magad. A többi jön majd magától.
Levettem a kapaszkodóját, mert lehetetlenség azzal tárolni.
Úgy gondolom, nem lesz rá szükségem.
A sarokban fogom használni, és ha olyan a gyakorlat, hogy mégis kell kapaszkodó, akkor szembe fordulok a fallal, és arra támaszkodom. Ha ez nem elég, még mindig jobban járok egy falra szerelt korláttal. Szerintem jó lesz így.
Azt tervezem, hogy kampóra fogom akasztani kifele álló lábakkal.
A két láb közé pont befér a fitball, megtartja.
Köszönöm Brigi! Kicsit billeg az enyém is, szerintem nem egyformák a lábai, de ha rajta vagyok nem érzem.
Nem tudok ugrálni, csak himbálózni tudok le-fel. Viszont már kapaszkodás nélkül fellépek rá, és billegés közben sem érzem szükségét a kapaszkodásnak. Lehet, egy hét múlva már ugrálok is. :)
Hú, nagyon ügyes vagy.Gratulálok!
Igen, így nem merem használni, mert nem stabil.
Akkor neked jó ugrálást.☺
Kész vagyok a gumizással!!!!! Ez nem emberi. Jutalmul edzettem 2 percet. Egy kis szekrényben kapaszkodtam mert féltem hogy fejreállok. A kapaszkodóját még nem bűvöltem fel, mert már nagyon ki akartam próbálni.
Az első tapasztalataim: A 2 perc lötyögés (nem ugrálás) elég volt ahhoz, hogy melegséget kezdjek érezni a vádlimban, a combomban hátul, és a farizmomban.
Annyira sajnálom Brigi hogy te még nem használhatod! Remélem hamar megkapod a lábat.
Nagyon hálás vagyok neked a segítségedért! Köszönöm! A Jó Isten áldjon meg!
Én meg nem jártam szerencsével, így már haza is értem.
Hú, de méreg hogy nem jó a láb! Nálam összeillettek a részek, de azt vettem észre hogy helyenként erősen rozsdás felületre festettek rá. Annyi fáradságot se vettek, hogy simára csiszolják. A fiam ilyen kókány munkára azt mondja, hogy 100.000 ft alatt nem lehet minőséget vásárolni ma már.
Örülök hogy legalább megoldottátok a gumizást.
Én leszedtem mindet. Újra kezdtem az instrukcióid szerint. A sarkokat felraktam, most kezdtem el a közbe eső részeket. 2-3 rögzítés után pihentetni kell a kezem mert nagyon fáj, több helyen bedagadt már, és valami belső sérülések is nagyon fájnak mert le-fel rakosgatás közben sokszor visszavágott a gumi és mindig érte valahol a kezemet.
Azt hiszem meg tudom most már csinálni egyedül. Állati nehéz, de kis mozdulatok változtatgatásával megoldható. Egy jó fél óra és kész vagyok talán. A kapaszkodó nem tudom hogyan megy majd, de attól nem félek ha jó a cucc amit adtak. :)
Jelentkezem a végén. :)
Húh, megcsináltuk, időnként szidtuk a tótok jó édes......
Pontosan úgy csináltuk, ahogyan leírtam, azzal a különbséggel, hogy a hatodik sarkon nem tettük fel a rögzítést, hanem balról, majd jobbról "felgomboltuk".
Egyedül nem tudod összeszerelni, mert kell hozzá erő. Ketten könnyebb. Ahogy húzta a hurkot, hogy felgombolja a gömbre, én benyúltam a hurokba, és a zsinór két szárát húztam szét, így segítettem fel a hurkot a gömbre.
Csattanó: a hatodik lábnak nincs menete, így használhatatlan.Beszóltam telefonon, hogy küldjenek másik lábat.Azt mondta, küld egy másik trambulint.Mondtam a csajnak, meg ne próbálja, mert nem vagyok hajlandó összerakni.😄
Így abban maradtunk, hogy a következő héten jön a láb.
De aranyos vagy hogy ennyit törődsz velem!
A fotómon látszik hogy a befűzés jobbról balra történt, bal oldalon akad meg a golyó. Ezért volt az a kis tekeredés a gumin. Miután leszedtem az egészet, befűztem balról jobbra, és 5 sarkot tudtam rögzíteni. Nem tekeredik, és a leírásod, illetve az ábrák szerint csináltam.
Ilyen:
[link] A 6. sarok túl messze van, nekem pedig tegnap annyi sérülés érte a kezemet hogy több helyen bedagadt, nagyon fáj, fogni is alig tudok, nem még gumit megfeszíteni. Talán hétfőn a fiam segít, de nem tudom. :(
Nagyon várom hogy beszámolj az eredményedről, remélem nektek sikerülni fog.
2-3 óra fele jövök haza.
Bocs, de későn jöttem haza.
Kivettem a zacskóból ezt a vásznat, nevezzük ernyőnek, hogy lássam, mit, hogyan kell, és elő is készítettem.
Pont fordítva kell befűzni az ernyőbe a zsinórt.
3. lépés (Az összes zsinór felszerelése)
A zsinórt az ernyőn lévő fülbe JOBBRÓL fűződ be, tehát a fül szűkebb oldaláról. Ahogy átdugtad a zöld hurkot, JOBBRA csavarod egy kicsit a zsinórt, úgy hogy függőben álljon, a gömbök LEFELÉ, a kicsi zöld hurkok FELFELÉ nézzenek. (Elég ha akkor áll így, amikor a keretre rögzíted. Lényeges, hogy a hurok kicsi legyen).
Í
4. lépés (sarkak rögzítse)
A zsinórt nem kézzel kell húzni, nyújtani, hanem azzal a dugóhúzó szerűséggel, amit mellékeltek.
A következőképp:
BAL kézzel megfogod a zsinór végén lévő gömböt, és a keret ALSÓ szélénél egy kicsit tovább húzod (3.ábra), de úgy, hogy közben a JOBB kezedben lévő dugóhúzó karikáját beledugod a kissé magad felé hajlított hurokba FELÜLRŐL. Tehát a karikán lesz egy hurok, ami ne legyen tág, mert csak akkor lehet húzni a zsinórt, ha ezen a hurkon nem tud átbújni a karika.
És akkor nyújtod, nyújtod.......... , azaz a dugóhúzó segítségével a gömb felé húzod a hurkot mindaddig, míg rá nem tudod "gombolni" a gömbre.
Figyelj arra, hogy a zsinór alul, felül párhuzamos legyen, ne tekeredjen.
A sarkak rögzítése után a többit is ugyanezzel a módszerrel kell rögzíteni. De rudanként váltakozva egyet, egyet.
Nekem is olyan méretű a zsinór, mint neked.
Amit nagybetűvel írtam az lényeges.
Nagyon remélem, hogy érthető voltam, és már reggel neki tudsz látni.
Ha nem sikerül, akkor azután tudunk csak beszélni, miután az enyém elkészült.
Kérlek nézd már meg a te gumijaid mekkorák. Az enyémek 15 centisek a golyótól mérve:
Felnagyítottam a képedet.
Hát elég szarul tette fel a gumikötelet.
Megtekerte a saját tengelye körül, ami így veszít a hosszából
Tekerés nélkül párhuzamosan kell futnia.
Nézd meg a már összerakot terméket, és hasonlítsd össze a fényképeddel.
Segíteni fogok, ez természetes.
Jaj, nagyon várom a segítségedet, mert már nagyon elkeseredtem. Már teljesen lebontottam, mert nem egyformán voltak a gumik átdugva a tartókon, de már a sarkokat sem tudom helyükre tenni, nagyon fájnak a kezeim. Szomszéd meg magamra hagyott.
Már csak benned bízom, hátha rájöttök hogy menne könnyebben.
Na, majd holnap összerakjuk, és majd leírom, hogy hogyan tettük.
Elméletileg nem kéne hozzá egy birkozó, mert az ugye egészen fura lenne.
Addig is ne keseredj el.
Azt is nézd meg, hogy tökig össze legyen nyomva a váz, mert ha nem, akkor nagyobb az átmérője.
Több ötletem nincs.😏
Majd a srác..,csak ne szúrja el.
Először mindegyik rúd bal oldalán (a sarok mellett) egyet, egyet, majd mindegyik rúd jobb oldalán egyet, egyet.
Míg elfogy.
Ez az elmélet, majd meglátom milyen lesz a gyakorlat.
Egyértelmű.
Közben visszabontottam a gumikat csak a sarkok vannak fent, és némelyik mellett még 1-1. Ha egyet felrakok, pihentetni kell a kezemet, állati nehéz. Lehet, nem is tudom megcsinálni. Már fájnak a kezeim.
De, a kapaszkodóhoz kell.
A négy rövid alulra, és a hosszabb feljebb.Mutaja!
Na, ehhez férfi erő kell, mert ha nincs jól meghúzva, kapaszkodás közben jól el lehet szállni.
Pl.ha előre dőlve, kapaszkodva végzel egy gyakorlatot.Nem szeretnék
pofára esni.
Vissza jell bontani a sarkok rögzítéséig.
Utána első oldalon egyet rögzítesz, majd a második oldalon is egyet, majd a harmadikon....és így mész körbe, körbe.
Az angol leírásban ez áll.