Örökbefogadás - ahogyan én látom (beszélgetős fórum)

A cikkírónak üzenem: biztosan nagyon jólelkű ember vagy, de úgy írsz ilyen komoly témákról, hogy a világon semmi tapasztalatod sincs. Azt sem tudod, milyen anyának lenni, de tulajdonképpen azt sem, hogy milyen nevelni egy örökbefogadott gyerkőcöt. Mégis nagyon sarkallatos véleményed van mindkettőről.

Véleményem szerint, neked először a saját gyógyulásodra kellene koncentrálnod, és ha kilábaltál a depresszióból, akkor lehet, hogy másként (normálisan) állnál hozzá ehhez a témához.

Nagyon szépeket írtál,sok sikert kivánok az örökbefogadáshoz,és kitartást,sok türelmet.

Gratulálok a picihez és a bátorságodhoz is.A rák kegyetlen,örülök hogy ennek ellenére bele mertél vágni,mert boldog család vagytok,ezt érezni az írásodból,ekkora boldogságot kívánok még nagyon-nagyon sok időre,egy TELJES ÉLETRE!

hát kívánom egyszer kilábalj belőle,sajnálom anyukádat.

Nekem nem ilyen szinten van,csak hajlamos vagyok néha -an nézni a dolgokat,nincsenek fizikai tüneteim és nem kellett soha segítség.Szerencsére az italt és a cigit sem szeretem.

JUJJUJJJ,rasszizmus????:O

Isten ments,hogy én általánosítsak,én csak következtettem abból,ahogyan hozzám állnak,meg ahogyan rám néznek,mikor megemlítem ezt a dolgot.Nem jártam még olyan családban,akik örökbefogadtak volna gyereket.Elítélés...hát,ha te ilyet éreztél ki a cikkből,sajnálatos..vmit nagyon félreérthettél v félreérezhettél,meg zavaros az írásod,nem értek mindent....

Itt amugy nem arról van szó,h a gyerekem hibáját,hibáit ÉN ne tudnám elfogadni,A hangsúly ittnem rajtam van,hanem a gyereken,az ő életén,sajnálom hogy nem érted....

Akkor te nagyon jó ember lehetsz,tisztellek érte,ha még egy beteg isbabát is képes lennél bevállalni,ez nemes lélekre vall.

Köszönöm,örülök ha tetszik a cikk....

Én nem vagyok hisztis,csak depressziós,hát elég az.

És ez sajnos nem bebeszélt betegség,mint sokan gondolják,kemény fizikai tünetekkel jár,nálam legalábbis.Ha nem lennének fizikai tüneteim,és nem szenvedtem volna tőlük,sose mentem volna orvoshoz,igy is 26 évesen szántam rá magam,hamarabb nem,mert gyűlöltem a gondolatot,h nekem nyugtatót adjanak meg antidepresszánst,irtóztam az egésztől.Levertség,hangulati zavarok....ezek leküzdhetőek,de a fizikai rosszullét sajnos nem.

Mióta orvoshoz járok azóta van normális életem,pszichoterápia+gyógyszeres kezelés,ezek segítettek.jó úton vok,mert a gyógyszert sikerül csökkenteni,de valszinű elhagyni sose fogom tudni....és nem azért,mert akaratgyenge vagyok,hanem mert visszajönnek a tünetek.

És az utóbbi időben sokat gondolkodtam azon,vajon anyu miért volt alkoholista és miért élt olyan életet,mint amilyet élt.Vajon nem pszichés problémái voltak neki is,csak szégyellte,nem mert vagy nem akart orvoshoz menni,hanem a szorongását inkább az alkohollal próbálta elnyomni?

Ez csak egy gondolat,hogy mi volt az igazság,már sosem fogom megtudni.....lehet ő is depressziós volt,csak nem tudta,vagy nem merte bevallani még magának se.Öörök titok marad....

"Ha az enyém nem lesz egészséges,úgy fogadom el,ahogy van".

Elfogadom a kritikádat és nagyon sajnálom,hogy ennyi szenvedésen mentél át,de én mg ezzel az egy mondatoddal nem értek egyet.

HA beteg gyermekem születne,persze hogy én is elfogadnám,nem dobnám el,ez tuti,DE:Én elsősorban az ő életét tartom szem előtt nem a sajátomat,mi van,ha a betegésével ő nem tud majd együttélni????

Szenvedés:ezen az egy szón van itt a hangsúly,nem akarom,h szenvedjen!!!!

Szia,ehhez annyit fűznék,a fizikai fájdalomtól csöppet sem félek,jól visselem,hálistennek.

Igazad lehet,tényleg nem tudhatom,milyen géneket hoz a baba,de én látom,hogy ez a betegség milyen bélyeget nyom egyes családtagjaimra/mármint a psoriasis/,főleg a 21 éves öcsémre és eléggé borzongok a gondolattól,hogy az én gyerekem is ezzel éljen.

Jelen:)

Csak vissza kell olvasnom....

Szerintem összeségében megítélni a nevelőszülőket olyan mint a rasszizmus.Azért mert jártál egy családnál,már messzemenő következtetéseket kell levonni a látottakból és el kell ítélni mindenkit. Érdekből lehet dolgozni bárhol,de kinyitni az otthonod kapuját idegenek előtt ,hogy benézhessenek a hűtődbe vagy szekrényedbe bármikor ellenőrzés céljából,hogy 24 órás szolgálatot teljesíts 2,3,4 vagy akár 5 gyerekkel még ha fizetést kapnánk is érte akkor is megfizethetetlen.Azt mondod szív nélkül lehet idegen gyerekeket nevelni a családodban??Te megtennéd ?és ha nem akkor miért nem ?tedd fel magadnak a kérdést!Én is nevelőszülő vagyok ,de nem megyek haza egy 12 órás műszak után és nyújtom ki a lábam hogy végre pihenhessek ,hanem folytatódik végeláthatatlanul a szolgálati idő. A fizettségről pedig csak annyit hogy a nevelőszülők gyerekenként 13 ezer forintot kapnak a 24 órás munkaidejükért. Ezek után állítsa nekem azt valaki hogy érdekből csinálják és nem akarnak dolgozni. Jelenleg egy 7 hónapos babát nevelek az otthonomban ,addig míg örökbeadhatónak nem nyílvánítják,akkor majd odaadom egy olyan családnak akik hosszú évek óta küzdenek gyermekért.Fáj értük a szívem ,de nekem van 3 saját gyermekem és tudom milyen érzés anyának lenni,szeretnék ebből másoknak is adni,és amíg lehetőségem lesz rá meg is teszem íly módon.

A fórumindítónak pedig csak annyi az üzenetem,hogy gondolkozzon még nagyon sokat amiket írt ,mert az aki a saját gyermekének nem tudja elfogadni a hibáit aza másét még úgy sem fogja.

Ott a pont!

(hasonlót próbáltam én is megfogalmazni)

Kedves Fórum indító!

Az örökbefogadás annak akik benne vannak a világ legcsodálatosabb dolga.

Akik pedig kívülről "Szemlélők" igazán nem is tudják ,hogy miről is van igazából szó.

Azok nem tudják milyen az a sok várakozással teli év mi az a sok csalódás,és minden amit mi nők és persze a férjek is elkövetünk azért ,hogy végre legyen gyerekünk.

Mi 2007 ben fogadtuk örökbe kisfiúnkat és mi lettünk a világ legboldogabb emberi.

Soha nem felejtjük el és a mai napig hálával és szeretettel gondolunk az életet adó anyukánkra.

Az út nem volt egyszerű de megérte és ha kell százszor is végigjárnám ezt a "rögös"útat ha kellene.

Sajnos a mai napig találkozom értetlen pillantásokkal amikor valakinek elmondom vagy mástól megtudja,hogy a kisfiúnkat örökbe fogadtuk.

De nem a más véleménye számít nekem .Ez csak is az én ,a mi életünk része..

Szóval,a véleményem csak ennyi.Az örökbefogadás csodálatos dolog :)!!!!

A fórumindító "eltűnt":)

Szóval az én véleményem, hogy ha megteheted, szülj is, és fogadj is örökbe - mert egyik nem zárja ki a másikat.

Gratulálok a cikkhez nagyon jó.

Nekem 2 kisfiam van és ha anyagilag tehetném nagyon szívesen örökbe fogadnék gyermekeket sőt "beteg" gyermekeket...

Nekem a kislányom ( 10 és fél éves ) öf. Genetika? Érdekes, anyukám azt mondta jobban én vagyok, mintha én szültem volna.

Még a hasonlóság is. Nemrégen hangzott el. Kislányom magyar tanára ( nem tudja hogy öf. ) megjegyezte, rögtön tudta hogy én vagyok az anyukája mert annyira hasonlit rám, le sem tagadhatnám. (Megjegyzem, valóban.) És a többi szülő aki tudja az öf. tényt, jót derült ezen a megjegyzésen mögöttem.

nahát én két nevelőszülő családot is ismerek, rokonok ráadásul és Isten mentse azokat a gyerekeket... Az egyiküket egyszer meglátogattuk:

a kisbabát dajkálták, meg imádták, de a nagyobb gyerekeket, volt 4 a vezetéknevükön szólították és nemegyszer kiabáltak velük, míg mi ott voltunk. Akkor mi lehetett ha nem voltunk ott?

Sokan csak azért állnak be nevelőszülőnek, mert nem találnak más munkát, ez tény, de szív nincs mögötte.

Gyanítom, nem egyformán látjuk a világot. De ez persze, nem baj:)

Én azért bánnám, mert a gyermek olyan élményt ad, amit semmi mással nem lehet pótolni. Nem azért, hogy legyen, aki gondozzon öregkoromban... micsoda hüleség...:)

Persze, és nem is sokaknak, hanem nagy általánosságban a nőknek attól teljes az élet. De ha már valaki gyerek nélkül üresnek és fölöslegesnek érzi magát, az már régen rossz. Először is saját magadat kell szeretned és értékelned, és élvezni az életet és ha még ebbe belefér egy gyerek, tök jó. De ha azért kell, mert egyébként szar, az nem jó.

Idős korra azok bánják meg, akik azért szültek, hogy legyen aki gondozza őket....

Hát őszinte legyek,gondozónő vagyok,de még csak hírből sem olyan más gyerekét ellátni nap mint nap,mint a sajátomat.Sokszor nem fogadnak szót és még ki is nevetik a felnőtteket,sajnos ezt egyre gyakrabban tapasztalom.És azóta tudom mi az anyaság amióta gyermekem van.És igen hisztis és sokszor depresszióra hajlamos vagyok,az apja sokszor hangosan beszél,ilyen stílusú,apám bőrbeteg ennyi erőből nekem sem kellett volna vállalnom,hülyeség.

Akármilyen lelkivilágú lesz szeretni fogom,és ha örököl valamit nem kerülhetem el,de ha nem vállaltam volna akkor nem adtam volna meg az esélyt az életre,és megtapasztaljam az anyaságot.Ha nem lehetett volna nem tudom mit csinálnék,de nem valószínű hogy örökbe fogadnék,én ilyen vagyok és kész.

Elég fura hozzáállás.

Nekem is nehezen jött össze az első gyerekem, és mi is gondolkodtunk örökbefogadáson, de ezt az örökbefogadási szertartást, azt a hosszú időt kivárni, amig valahogy adnának Neked egy gyereket lehetetlen. Szerintem már most kezd el az örökbefogadást, ahhoz, hogy néhány év múlva legyen egy gyereked.

Azt a kilenc hónapot, amig az én pici babáim a hasamban fejlődtek és a szülések pillanatait, nem adnám semmiért.

Én is pedagógus vagyok, nagyon szeretem a gyerekeket, tisztelem, csodálom őket, minden gyerek egy külön egyéniség, csoda, de hidd el saját gyereknél jobb dolog nincs a világon.

Nekem a második gyerekem down szindrómás és őt sem adnám semmiért, soha nem gondolkodtam olyan dolgon, hogy mi lesz, ha....., olyan gyerek mint a többi és olyan életet él, mint a másik gyerek.

Szerintem még ne gondolkodj ilyesmin, majd, ha lesz párod, akivel igazán szeretitek egymást, magától fog jönni az az érzés, vágyakozás arra, hogy saját gyereketek legyen.