Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Örökbefogadás - ahogyan én látom cikk

Örökbefogadás - ahogyan én látom


Sajnálattal tapasztalom mostanság, milyen sok ember idegenkedik az örökbefogadástól. Sőt, sokan egyenesen irtóznak a gondolattól. Ezt nem hittem volna, számomra meglepő és furcsa, hogy vannak, akik inkább szenvednek a gyermektelenség okozta fájdalomtól, mintsem örökbe fogadnának egy csöppséget, aki megváltoztathatná az egész életüket.
Örökbefogadás - ahogyan én látom

Szülőnek lenni - nem tudom még, milyen érzés, nincs gyermekem, de sejtéseim azért vannak ezzel kapcsolatban. Mivel óvónőnek tanultam, sokat voltam gyerekek között és megtapasztaltam milyen őszinte, tiszta szeretettel és hálával tudnak viszonyulni az emberhez, ha törődést, oltalmat, odafigyelést kapnak, és viszont szeretik Őket.

Bevallom őszintén, egy ideje vonz engem az örökbefogadás gondolata. Igaz, még nem találtam meg azt az embert, akivel el tudnám képzelni az életemet, és még bőven lenne időm arra, hogy gyermeket szüljek, hiszen még csak 29 éves vagyok, de mégis úgy érzem, nem szeretnék saját gyermeket.

Hogy miért? Millió oka van…csak néhányat sorolnék fel ezek közül.

Egyik ok, a félelem. Félelem attól, hogy a gyermekem egyes családtagjaim legrosszabb génjeit örökölné, ezalatt értem például az agresszivitásra, durvaságra való hajlamot vagy épp az ellenkezőjét:az én túlzott érzékenységemet, introvertált természetemet, depresszióra való hajlamomat... de a legijesztőbb tényező számomra egy bizonyos betegség, ami családomban nálunk nőknél ugyan nem fordul elő, de férfiágon öröklődik: ez a psoriasis, illetve pikkelysömör. Sokan csak legyintenek, ha hallanak róla, hisz ez "csak"egy bőrbetegség, amivel együtt lehet élni, na persze, de milyen életet... teljes és boldog életet biztosan nem. A betegség nem gyógyítható csak enyhíthető valamelyest és nemcsak fizikailag, pszichésen is megviseli az érintettet. Gondolkodjunk józan ésszel és tegyük fel, fiam születik. Örökölni fogja vagy sem? Nem tudhatom biztosan, de több esélyét látom az igennek, mint a nemnek. Megfogadtam, hogy az én csemetém ezeknek soha nem lesz kitéve, ha túl sok veszélyeztető tényezőt érzek, inkább nem vállalok saját gyermeket, de itt nem csak a veszélyeztető tényezőkről van szó. Engem szó szerint VONZ az örökbefogadás.

Ha arra gondolok, hogy van egy csöppség, aki egyedül van a világban valami oknál fogva, felkelt bennem bizonyos anyai ösztönöket, oltalmaznám, védeném, és BIZTOSAN tudom, hogy sajátomként tudnám szeretni. Sőt! Talán még jobban? Hiszen egy ilyen gyermek intenzívebben ki lehet éhezve a szeretetre, mint bárki... a szülői szeretetre, amit sosem kapott meg. Ezért nem tudom megérteni azokat a családokat, házaspárokat, akik hangoztatják, mennyire szeretnének gyereket, mégsem lépnek semerre, mert ha már nem lehet saját, akkor nem kell a másé sem. Ez számomra érthetetlen... de nem is akarom megérteni.

Hozzászoktam már, ha valakinek megemlítem, hogyan érzek ezzel kapcsolatban, akkor furcsán néz rám. Magam sem tudom, miért vagyok ilyen, a nehéz gyerekkorom miatt, hogy nem kaptam anyai szeretetet és elég szülői szeretetet, vagy egyszerűen csak "szakmai ártalomnak" tudjam be mindezt, annak hogy óvónőnek tanultam? Nem tudom, de nincs is értelme hosszan fejtegetni.

Az én meglátásom szerint az emberek többsége nem képes arra, hogy egy gyermeket sajátjának tekintsen, ha nem az ő vére. De, őszintén remélem, idővel ez fog változni és pláne azok az emberek fogják belátni, milyen nemes cselekedet felnevelni egy árvát, akiknek nem adatott meg a gyermekáldás.




Írta: Miss Angel, 2012. január 10. 09:39
Fórumozz a témáról: Örökbefogadás - ahogyan én látom fórum (eddig 157 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook