Nőies tinik


A mai középiskolások nagy része, vagy akár általános iskolások zöme, túl hamar kezd el nőiesedni és itt nemcsak a természet által alkotott dolgokra gondolok, hanem arra, amit önmaguk változtatnak: hajfestés, szolárium, erős smink, kihívó ruhák. Egyszóval úgy vélem, hogy túlzásba esnek.

Én sem vagyok valami öreg, de ők tényleg olyannyira fiatalok, hogy más dolgokkal kellene lekötniük magukat. Fontos a szépség, ennek megőrzése, de egy 11 éves arcbőre még nincs felkészülve több réteg alapozóra. Nap mint nap lehet látni, amikor a 11-13 éves lányok elindulnak a suliba. A miniszoknya és a top már elfogadott, de itt nincs vége, mert ehhez társul a melírozott vagy festett haj, a vastagon kifestett arcocska, a piercing és egyéb ékszerek. Talán ezt az összeállítást még egy 25 éves nő is soknak vélné. Erről is van szó.

11 évesen nehogy már erről szóljon az iskola. Több éve még azon voltak kiakadva a diákok, hogy egyenruhát kell viselniük az iskola épületén, belül, és most? Most átestünk a ló túloldalára. Ez lenne a normális? Nem hinném. Nem kell másnak mutatni magát az embernek, de nem kell kivívni az emberek ellenszenvét. Természetesen joga van mindenkinek kedve szerint öltözni, de vannak olyan helyek, ahol egyszerűen a szabályok megkövetelik az egyszerűséget. Most kérdem én, miért kell egy iskolában így kiöltözni kb. 6-8 óra hosszára? Pasizni megyünk, vagy tanulni? Nem véletlen tiltakoznak ez ellen a tanárok, mert itt a tisztelet hiánya is érezhető.

Az is érthető, hogy sok újat szeretnénk kipróbálni már fiatalon, de így nem éljük meg teljesen a gyerekkorunkat. Sokan emiatt a szülőket okolják, de ez a legkönnyebb. Néha egyszerűen nem lehet parancsolni egy tininek, illetve ez azért nagyban múlik a szülő karakterén, mert ha eléggé uralkodó típus, akkor neki jobban megy a fegyelmezés, de ha ő inkább jámbor, akkor nem fog tudni olyan erélyesen fellépni.

Akit viszont én ténylegesen okolok az a média, mert sokszor ők azok, amikből a gyerekek a példát látják, furcsa, hogy a 21. században olyan dolgokkal lehet kitűnni, amiket egy 50 éve mélyen rejtegettek volna. Sokszor az ideálnak beállított modellek anorexiába vagy egyéb súlyos betegségekbe kényszerítik a fiatal lányokat, mondjuk ez a dolog a lányokat érinti leginkább!

Az a baj ezzel, hogy ez viszont kihat olyan téren a férfiakra, akik tökéletes alakú nőket akarnak. Sajnos emiatt a nők képesek olyan változtatásokra, mint pl. a plasztikai műtétek, amiket nem önszántukból akarnak. S már a tizenéves korosztályt is érinti a mellplasztika.


Ezek a dolgok (hajfestés, szoli, smink) rengeteg pénzbe kerülnek és miben térül meg?! Egy jó 20 év múlva a bőr borzalmasan fog kinézni.


A szülők azok, akik esetleg ebben mértéket tudnak tartani.


Ezzel a cikkel senkit nem szeretnék kritikával illetni. Természetesen elfogadható mindenkinek az álláspontja, inkább csak a figyelmet szeretném felkelteni erre a dologra.




Írta: a9ffc273fe, 2008. augusztus 27. 17:03
Fórumozz a témáról: Nőies tinik fórum (eddig 248 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook