Főoldal » Írások » Lélek & Szerelem témák » Szerelem a bioszversenyen

Szerelem a bioszversenyen


Egy érdekes találkozás története, amely azóta nagyon komoly kapcsolattá érett. A történetet igazából bárkinek ajánlom, de különösen azoknak a csajoknak, akik még nem találták meg az igazit és úgy gondolom, hogy a cikkem mindenkit optimizmussal tölt el.

Talán ez a kis történet segít sok sok kedves lánynak bátorságot adni. Először is kicsit magamról beszélnék: egy nagyszájú, magabiztos lány voltam sokáig. Nem gondoltam volna, hogy bármi is rosszul fog érinteni, optimista voltam, egészen addig, amíg meg nem ismertem egy scácot. nagyon megbántott és teljesen magamba fordultam, nem is ez a lényege a sztorinak, hanem inkább az, hogy teljesen önmagam ellentéte lettem, semmi nem volt, amit szerettem magamban, még a füleim is elálltak és azt gondoltam, hogy egy pasi sem fog szépnek találni.

Aztán egy totál átlagos napon, egy uncsi bioszversenyre kellett mennem, ahol megismertem egy Pasit, fúhh olyan idegesítő volt, mindig beszólt valamit, nagyon bunkónak találtam.

Aztán a suliban néha-néha összefutottam Vele, köszönt is, meg egy csomószor odajött beszélgetni, de nem foglalkoztam a dologgal.

Aztán Ő leérettségizett és még azon a nyáron összefutottunk, köszöntünk egymásnak és kb. ennyi történt.

2006.karácsonyán kaptam egy üzenetet egy bizonyos oldalon, ahol ismerősökre kereshetünk.

Olyan furcsa volt az üzenet, mert nem volt nyomulós, de konkért értelme sem volt, hiszen nem ismertük annyira egymást, hogy ilyen üzit írjunk egymásnak. Végülis válaszoltam rá, de elég távolságtartó voltam és talán picit bizalmatlan is. Majd Ő visszavonult, látva, hogy nem érte el nálam semmit. Majd 2007.januárjában megmondom őszintén, hogy nem is tudom, hogy miért, de hiányoltam és magam írtam neki. Aranyos volt, mert egyből válaszolt, aztán felvettem msn-en, ahol órákat bezsélgettünk és tök jó volt, hogy végre van egy Pasi, akivel úgy tudtam beszélgetni, hogy nem a szex volt a központi témája. Január 17-én volt az első randink:) és tök jól éreztem magam, aztán egyre több randi lett és igazából már 17-én összejöttünk, lassan másfél éve vagyunk egy pár.

Ő elfogadott olyannak, amilyen vagyok, s nem éreztem azt, hogy bárkinél is kevesebb lennék.

Sok lány önbizalmát olyan pasik rombolják, akik nem becsülik az értéket. Én ezzel nem azt mondom, hogy nincs kivétel, sőt sok srácot sajnálok is, mert néha egy kalap alá vesszük őket a többivel. Csak néha ti srácok is gondoljatok bele, hogy ez fordítva is megtörénhet, nektek is okozhatnak csalódást. Csajok, tudom, hogy elég elcsépelt, de komoylan mondom, tapasztalatból, hogy néha onnan érkezik a szerelem, ahonnan nem is várjátok:)




Írta: a9ffc273fe, 2008. augusztus 10. 11:03
Fórumozz a témáról: Szerelem a bioszversenyen fórum (eddig 6 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook