Nőgyógyászok Miskolcon (beszélgetés)
mióta szeretnétek babát? Mi majdnem másfél évet vártunk Kírára. Voltál már dokinál ezzel kapcsolatban?
Nálunk mindkettőnknél probléma volt.
Aki tud Szalmásról (Semmelweis) infót, kérem, írjon, mert én csak negatívat tudok róla, és egy barátnőm hozzá jár, majd júniusban fog szülni.
Előre is köszi
A második.Szeretnénk,de nem jön össze.
Köszi lányok az infót.
köszi :-)
Már meg is tettem.
Mi is ma voltunk a korán. Hány körül voltatok? Mi fél 10-től kb. fél 12-ig. Leget, hogy találkoztunk:-)
Az én lányom volt a leghangosabb, sétálgatott folyton, meg sikítozott.
Jó pihenést!
Még én is emlékszem, mikor még ilyen picike volt Kíra. mi sem aludtunk 3 hós koráig. Rettenetes hasfájós volt:-(
Minden percet ki kell használni az alvásra, pihenésre.
Örülök, hogy sikerült megszerezned!
Jó pihenést!
Ja, bocsi nem is írtam! Voltunk ma a korán kontrollon, minden oké, gyakorlatilag meg sem vizsgálta a dokinő.
Aztán voltam Farkasnál, rögtön elkaptam a folyosón, mondtam miért jöttem. Hát nagy meglepetésemre rögtön pikk-pakk szólt az egyik asszisztensnek, hogy most azonnal, máris, rögtön állítsa ki az igazolást. Kérdezte, hogy vagyunk, stb. Aztán hogy 6 hetes kontrollon találkozunk. 5 perc alatt elintéztük a dolgot. Remélem az OEP is elfogadja ezt az igazolást. Már tényleg nem tudom, mire gondoljak. Ennyire hangulatember, vagy tényleg pénz beszél,...
Bocsi, de most megyek aludni, hulla vagyok, megpróbálok addig pihizni, amíg tökmag engedi. Éjszakánként felvagyunk 2 óránként (1 órát), így egy kicsit kezdek kipurcanni. Holnap jövök!
Sziasztok!
3 dokit ajánlottak nekem többen is.Tudtok segíteni valamilyen infóval?Szemán vagy Vrastyák a Semmelweisben,Molnár a Megyeiben.
Szia!
Megkaptad az igazolást?
Bocsi, ma még nem tudtam bejelentkezni. Ma voltunk A PIC szakrendelésen Kírával. plusz:nem aludt délután és nagyon hisztis, lassan viszem fürdetni.
Én is szerettem volna hamar 2. babát, de hát mi Kírára is másfél évet vártunk. 3 hós kora óta nincs védekezés.
Örülök, h barátnödnek sikerült:-) Ti akartok 2-at? Úgy emlékszem, neked az első született idén. Ha kicsit több időm lesz, megírom a szülés-történetem. Engem is érdekel a tiétek:-)
Még nem írtam Privát üzit, nem tudom, hogy működik.
ÚÚÚ szegény,akkor nem semmi szülésed volt:(
Igen most már én is emlékszem:)
Igen azok vagyunk.
Neki 15 hónap van a gyerekek között.
priviben elmesélhetnéd érdekelne:)
A barátnőd nem fogorvos? Ha igen, akkor emlékszem rá. Többször vártunk együtt Dienesre. Mennyi idő van a két gyerkőce között? Mai napig kíváncsi vagyok rá, nem tudom, miért nem kérdztem meg tőle. Arra emlékszem, hogy mondta: "Én tavaly is szültem nála." Ha jól emlékszem, tizenvalahanyadikára volt kiírva.
Ha minden igaz, rád is emlékszem.
Egyszer hármónkat hívott be Uh-ra egyszerre, a terehespathológia folyosójáról.
Nekem is elég bajos terhességem volt. Ez nagyon hosszú. A vége szerencsére jó lett. 32.héttől harmadfokú volt a méhlepény, ill. diszkrét agykamratágulatot fedezett föl a Picikém agyában, ezekért hetente kétszer találkoztunk vele. Alapos és figyelmes, az biztos. Egyszer majd elmesélem, ha érdekel.
Kíra 3450g-mal és 54 cm-rel született. Hát, tényleg kifogott Minket: minden ünnepen szülést vezetett:-)
Én sem tágultam, de már nem lehetett császár, végül kinyomták belőlem bő 3 ujjnyi tágultságnál.
1 hetet voltunk a korán én mehettem csak,mert látogatási tilalom volt akkor is.Teljesen meg voltam elégedve a korásokkal,sokat köszönhetek nekik.
Igen voltunk mindenen és 1 évig jártunk kontrollra először havonta majd féléves korától 2 havonta.
Na de már 3 éves lesz 31 én és úton a tesó jan. 27 re várjuk.Remélem vele minden rendben lesz.
Én is normálisnak tartom Gubást,ő vett fel a szülőszobára mikor bementünk,egyből megmondta h igen gyanús h császáros leszek..és igaza lett.
Mivel vagy 10-en megszültek mellettem nála volt alkalmam fülelni és nagyon normális volt.
Engem is többször megkérdezett h vagyok pedig csak felvett és ennyi..
Nekem kisfiam született 10 óra vajúdás után,bentről szóltak neki de reggel 7től velem volt és 11kor döntött a császárról,tehát és csak max. elégedett lehetek vele.
Barátnőmnek akkor épp kislánya született(előtte 1 évvel fia szintén Dienesnél)karácsony 25-én és rokonoktól vidékről ment be.
Ő maximálisan a szivén viseli a babák sorsát és bármilyen apró jelet igen komolyan vesz..én pl.a 32 héttől jártam nst-re mert nem nagyon nőtt a babóm,majd a végén 2 hétig már 2 naponta pedig nem voltam időben ugyanis 38 hetet épp betöltöttem mikor Zolka született.
És azért nem hagyott ott húsvétkor mert nem volt jó az nst vajúdás alatt,nem tágultam és attól tartott h a köldökzsinór v beszorult valahova vagy magára tekerte mert már korábban is volt rossz nst-m.
Huu de hosszú lettem..na a lényeg én nagyon csipem
Pocok:-)
Nálunk épp ügyeletes volt, sőt, ő döntött úgy, h szülessen meg végre Kíra. Azt mondta: "Ennek a gyereknek már karácsonykor meg kellett volna születnie. Nyugodtabb lennék." Ugyanis nem voltak jók az Nst-k.
Te szóltál neki és bement? Barátnődhöz?
Fiú vagy csajszi született neked?
Csak azért kérdeztem,mert az én kislányom is 36 h.2n született és ő pici is volt 2150 g 47 cm és nem vitték át mert minden eredménye jó volt igaz 2 nappal később ott kötött ki mivel nem volt hajlandó szopni és lefogyott 1900 g és besárgult.
Hozáképest a te babád óriás.:-)))
Arra irtam h én is nála szültem..mert ezt kérdezted az első hszólásban...nem éreztem h keveselt volna..
Szegény jól kifogta...Barátnőm 2008 karácsony,te szilveszter,mi meg 2009 húsvéthétfő:)))Szegény)))
Azért ez is mond valamit h benn volt ilyenkor is..én nagyon szeretem
Pocok:)
Nem értem. Nekem irtál?
További ajánlott fórumok:
- Tudtok Miskolcon megbízható, kedves nőgyógyászt ajánlani?
- Ki tud ajánlani Miskolcon jó nőgyógyászt?
- Jó nőgyógyász Miskolcon
- Tudtok ajánlani jó női nőgyógyászt Miskolcon?
- Miskolcon vagy Szikszón tudnátok olyan magán nőgyógyászt ajánlani, aki nem 100 ezreket kér egy szülés levezetéséért?
- Miskolcon tudna valaki jó nőgyógyászt ajánlani?