Nem tudok nélkülük élni... (beszélgetős fórum)

Ja,meg voltam ám 55 kilós is,még 15 évesen:DDD

Azóta is visszasírom azokat az időket:D

Összejöttem a párommal,aztán a boldogságtól meghíztam:DDD

persze, a helyedben én is ezt tenném! én most kb. 71-72 vagyok, de 162 cm.. :D:D nem éppen az ideális, egy 10-est le kéne dobnom, a terhességemet 63 kg-val kezdtem.. de sajnos 3 éve egy irodában dolgozom, aminek következtében feljöttek a kilók..karácsony tájékán pedig 78 is voltam...:D:D

sok sikert a fogyózáshoz! :)

Atya ÚR ISTEN:((((((((

Gondolom min mentél keresztül,ráadásul egy kisgyerekkel:(

Az én kisfiam nem tudja még felfogni,hogy mi ez?Csak a szomorúságot látta az arcomon,a sok sírást,és csak nagy szemekkel nézett,hogy miért bömbölök fél napokat,napokat:(

én is minden pénzemet kifizettem volna, de így is volt, mivel kezelték őt azért vagy 3 hétig térdkeresztszalag szakadással.. + a műtét előtti kivizsgáláson is átesett, ami nagyon sokba került, de nem érdekelt minket!

Nekem is a gyerek adott értelmet az életemnek, májsu 14-én meg fog jelenni egy cikkem nekem is, abból majd megtudod mért mondom ezt! :)

Látom fogyózol is.. nekem is kéne, de én jól érzem magam a bőrömben és nagyon szeretek jókat enni.. :D:D nem bírom kínozni magam!

Nekem volt két stefford-om, miután többször ellopták őket, összeszedtek valamilyen betegséget és meghalt mind a kettő.

Egyik rokonunk Mopszokat tenyésztett.

Tőlük kaptam egyet, rendesen el volt kényeztetve, mivel abban a hónapban lettem terhes amikor megkaptam, így kettős volt az öröm, szobakutya volt, nagyon édes,ha nyaralni mentünk elvittük a szüleimnek, hogy addig se legyen egyedül még valaki megeteti, ők is együtt nőttek fel a kisfiammal.

Egy hibája volt állandóan kiszökött a lábunk mellett az utcára, mivel amíg a pocakomban volt a kisfiam, ő is jött mindenhova, és ez is lett veszte.

Egy nyári délután kiszökött, soha nem ment messzebb mint az anyósomék, ők két házzal arrébb laknak, mikor egy őrült Opel Astra száguldott arra, begyűrve kerekei alá a kutyut, én persze ordítottam, hogy lassíts...és kisfiammal együtt szaladtunk a járdán a kutya után, egy pillanat volt, csattanás, és az árokba a kutya.

Mondanom sem kell volt ordítás, sírás minden, természetesen a kisfiam is sírt, ő akkor olyan két éves lehetett.

Kiszállt a fiatal srác, közölte, hogy sajnálom, nem láttam, majd mutattam a síró gyerek felé, és mondtam hogy ezt neki kell megmagyarázni.

Hazavittük, szépen eltemettük, és mai napig is emlegetjük.

Azóta van még egy Mopszunk, de már nem olyan mint az előző volt, ő olyan egyedi volt, és vettem egy Shar-Pei-t is, hogy ne legyen uncsi az élet.

Remélem ők már sokáig velünk lesznek.

A múltkor egy idegen kutyus miatt borultam ki, akit elütöttek, és ott ült az útszélén, sokkos állapotban. Szerencsére egy autós felvette, talán pont az,aki véletlenül elütötte, de azok a szemek, ahogy meg volt rémülve...Hiába, na...ezt tényleg csak azok értik, akiknek a kutyájuk, macskájuk, vagy bármilyen más házi kedvencük van, hogy ők nem csak állatok, hanem barátok, családtagok, róluk életük végéig gondoskodni kell, ha magunk mellé választottuk. A gyerekek felnőnek, és magukról gondoskodnak, de az állatok nem, ránk vannak utalva, és felelősek vagyunk értük. Ráadásul ők feltétel nélkül szeretnek minket.

Amikor tavaly nálunk a kicsik kiszöktek a kerítés alatt, és reggel a szomszédok szóltak,pizsomában rohantam keresni őket.a férjem szokta mondani. "ők csak kutyák, mit vagyok ennyire ki?"..ilyenkor nagyon tudok rá haragudni...mindig meglettek, szerencsére. Ma már tudnak elszökni, de ha sétálni megyünk, akkor is visszajönnek.

Igen:D

Bár nehéz volt az összehozása is,meg a szülés is,de megérte,a legtöbb erőt ő adta ahhoz,hogy felálljak,és legyen értelme az életnek,hiszen neki még szüksége van rám.Meg amúgy is,olyan rosszcsont,megtudnám zabálni sokszor.Csak még nem beszél,pedig már 2 éves lesz júni.1-én:S

Hűha, nem semmi egy történet... Sajnálom amiken keresztülmentél, de remélem minden jó lesz ha megérkezik majd az új jövevény.

Mi is kutyafanatikusok vagyunk. 2 chihuahua lány ugrál körbe minket nap mint nap, az életünk minden percében szinte ott vannak velünk. Ahova csak lehet, visszük őket is.

Viszont anyukáméknál lakik Bella, a közép scnauzer kutyus, aki az idén lesz 13 éves. 12 éves voltam,amikor egy remélem még van egy kis ideje.

:((((((

Megértelek,ez egy önzetlen cselekedet volt a részedről,de ugyanakkor a legfájdalmasabb döntés,amit életedben hoztál.Én nem tudom,mit tettem volna,ha még élve találok rá,minden pénzemet ráköltöttem volna,csak hogy megmentsék.A fülét csonkolni kellett volna mindenképp,valószínű,hogy azon keresztül vérzett is el:(Műtétek sora várt volna rá,és lehet hogy már nem az a kutyus lett volna,mint rég,és akkor érzem úgy,hogy jobb így neki,mert már nem szenved.De ha lehetőségem adódott volna rá,nem gondolkoztam volna egy percet sem azon,hogy a karjaimba rohanjak az állatorvosig,és lecsengessek 1 havi fizetést neki azonnal,csak mentse meg az életét:(

Túl kell élnünk, nincs mese!

látom, jó fiatal anyuka vagy te is! :D

Jó olvasni a hozzászólásaitokat:)

Sok sok boldog percet köszönhetünk a kedvenceinknek.És tényleg,csak a jóra,a szépre szabad emlékezni,de az,ahogy elment,amilyen szörnyű,szerencsétlen módon,hát azt nem lehet soha elfelejteni.Ha behunyom a szemem,sokszor látom magam előtt élettelen testét,ahogy ott rátaláltam.:((((Ha kint vagyok a telken,azon jár az eszem,hogy most ott ugrálna rajtam,játszana a kisfiammal,feljönne a padra mellém,és belefeküdne az ölembe.Hiányzik nagyon,minden nap odamegyek a sírjához,amit én csináltam neki,és csak jár az agyam,hogyan lehetett volna elkerülni ezt a tragédiát.Na,de nem akarok lelombozni senkit ennél jobban:)

elolvastam..itt sírok...

életem egyik legszörnyűbb élménye.. hirtelen volt minden, nem is gondoltam arra, h vége lesz, úgy volt, h megműtik és meggyógyul, erre kiderült h tüdődaganata van..nagyon fájt a térde, a műtét szóba sem jöhetett a daganat miatt, végül döntöttem..nem akartam, h szenvedjen, nem akartam, fájjon neki.. így elaltattam.. üvölte zokogtam, a mozdulatlan testét simogattam, hazahoztuk eltemettük, majd ezt követően közöld a 8 éves gyerekeddel h meghalt a kutya, aki mellett felnőtt...kőkemény..

Azóta van egy mini yorkim tavaly vettem őt, de egyszerűen imádom... mindenhova magammal viszem ahova lehet, velem alszik az ágyban, hozzám bújik ha szomorú vagyok....

Sajnos elég sok kiadással jár nekem havonta mert allergiás, speciális táp kell neki stb, DE az összes pénzemet sem sajnálnám rá, mert annyira szeretem.... Ezt az érzést azok nem érthetik akiknek nincs kutyája....

Én bele sem merek gondolni mi lesz ha majd őt is elveszítem.... :S de az biztos, hogy a szép emlékekre kell gondolni, abban is biztos vagyok hogy nem szeretné hogy szomorú légy :) és most biztos adna egy vigasztaló arcon nyalást :)

Őszinte részvétem:((((

Tudom,hogy leírhatatlan fájdalom,amit ilyenkor érzünk,pláne ennyi idő után.Én 4 év után úgy éreztem,hogy belehalok,hát aki ilyen hosszú idő után veszít el egy család tagot:(((

Sziasztok!

Nagyon sajnálom ami a kutyusoddal történt nekem is volt egy kutyusom kb 9éves lehettem mikor megszületett. A kölykök anyja megfojtotta akicsiket mert nem tudta szoptatni és ösztönből, hogy ne éhezzenek. 1 kölyköt tudtaunk kimenteni a bátyámmal én akkor 9éves voltam Jennikének neveztük el. Bevittük a lakásba és a játék babakocsimba fektettem az ágyam mellé mikor sírt 1.éjszaka hiányzott neki az anyukája az egyik plüssmacimat adtam oda neki egyből megnyugodott. Vettünk cumisüveget és kecsketejet és mint egy picibabát azzal etettük egyszerűen hihetetlen milyen szelíd és hálás kutya volt. Hamar megnőtt a kis bullmastiff ezért ki kellett tenni az udvarra, én akkor annyira sajnáltam, hogy napközbe kint aludtam vele a kutyaólba :) anyukámék nem tudtak onnan kirángatni. Olyan volt mintha a második testvérem lett volna :) azóta már ő sincs sokat sírtam utána de hála istennek a szívem tele van szép emlékekkel.... tudom, hogy nehéz gondolj a szép dolgokra

Lehet sokan kinevetnek, de én hiszem azt, hogy ő fentről lát engem és még mindig ugyanúgy szeret engem ahogy én is őt....

Szia!

A cikkedet még nem olvastam, csak a bevezető részt.. erőt kell vennem, h elolvassam az egészet.. nagyon sajnálom a történteket, maximálisan együttérzek veled, másfél hónapja ment el a 14 éves spániel kutyusom.. A meghalt a kutyám c. fórumban írtam ki magamból, iszonyatos időszakon mentem keresztül.. :(

és most akkor erőt veszek! :D

Sajnálom ami történt az eddigi kutyáiddal. :( De sok szerencsét szeretnék kívánni az új jövevényedhez, és legalább 15 évet töltsetek el együtt. :)

A mi tacskó keverékünk februárban töltötte be a 13. életévét. Szegény tavaly óta cukros így minden nap inzulinozni kell. De ennek ellenére remélem, h még sok ideig velünk lesz. :)

Jaj...én is megkönnyeztem.totál együtt érzek veled, mert én is kutyamániás vagyok...Nekünk van két kutyusunk,(tacskókeverékek) és egy cicánk, anyukámnál egy kiskutya (törpe snaci), anyóséknál két nagyobb testű kutya, (golden retieverek, és kettő cica..úgyhogy népes a "család". A legidősebb anyuéké, már 15 éves lesz az idén! Lekopogom,mert a korához képest nagyon jó állapotban van, még mindig fürge, csak ősz szakállán látszik, hogy mennyi idős.

Remélem a következő kutyusod legalább ennyi időt fog veled tölteni!

Szia! Nekünk is volt tacsko és palotapincsi keverék.Nagyon aranyos volt,a lányom hozta februárban még nagyon hidegek voltak, máskülönben is fázos fajta kutyák, nagyon megsajnáltuk és a konyhába ahol nappal tartozkodtunk csináltunk egy

dobozt ahol tartozkodott a lányom szobatisztára tanitotta.De sajnos anyukám meghalt és utána a kutya is elpusztult,anyira egymáshoz voltak szokva mivel ketten voltak itthol én késö jártam haza.

Elhiszem:)))

Nagyon sok örömöt tudnak okozni az életben,de egyben fájdalmat is,amikor itthagynak:((((