Most már elég (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Most már elég
Sziasztok!Nagyon jó fogyást,diétát mára mindenkinek!Ma szintén délelőtt dolgozom,majd jövök!A tegnapi napot bűnözés nélkül végig betartottam:)
Zimmi
Sziasztok!
Naaagyoon sokan voltak,elfáradtam.Ma nagyon ügyesen tartom a diétát,nem mérlegelek,majd egy hét múlva,mert sztem áll a súlyom,hiszen zabáltam:D De jókat is ettem:)
Zimmi
Vasárnap tartottuk a keresztfiam születésnapját, emiatt nem voltam. Ebédem: húsleves, főtthús, 2 bd rántott libamáj, másfél szelet párizsi csirkemell, ubisalival. délután persze 1 szelet mozart torta, meg egy albán krémes, estig úgy elvoltam, mint a befőtt, azt hittem, kidobok magamból mindent, nem tudtam aludni, néztem az elizabet című filmet a tv2-n, közben megettem 2 kopasz barackot +3db koktél paradicsomot, ettől helyrejöttem valamennyire. a súlyom annyi mint volt, nem ártott a bűnözés, de persze fogyni sem fogytam.
ma voltam vásárolni, meg a munkanélk. hivatalban. most főzni fogok valamit, vagyis sütök is, pizzát, mert azt kért a kicsi lányom.
Szép reggelt!
Ma délelőtt dolgozom,majd valamikor érkezem!Addig is ügyesek legyetek!
Zimmi:)
Mancicica!Merre jársz,Jó messzire mentél!
Zimmi
Szia!
Ügyes vagy!Gratulálok!Holnaptól mi is nagyon jók leszünk,és egy hét múlva már mi is fogyunk megint!
Zimmi:)
Halihó!
Hazatértem. és 95.2 vagyok, ami azt jelenti, hogy 11,8 kilót fogytam! Nagyon büszke vagyok magamra, holnap reggel irány futni! Sok sikert, és kitartást nektek!
Szia!Én sem tartottam a diétát,de holnaptól kemény leszek magammal:)
Rendben,lecseszlek ha kell!
Szép estét!
Zimmi
Helló Lányok!Kellemes a levegő,és még szundiztok?Vagy megvárjátok,hogy elmenjek innen?
Szép vasárnapot!
Zimmi
Sziasztok!
megsütöttem 6!!! tepsi sajtost,elmentem a kicsi lányomhoz,vittem neki is a sajtosból.Egész nap dolgozott megint,pedig a környéken az összes bolt egykor bezárt.Aztán itthon megsütöttem még egy adag kenyeret,mert nagy sikere volt,és jól esett a pocikánknak:) Majd megkoronázva a délutánt megsütöttem a rakott kelt:) Mit mondjak...én sem diétáztam:)
Szép estét!Zimmi:)
Szép napot!Mindenki alszik,lustálkodik még?
Zimmi
Nagyon drága a könyv,és is többet vennék meg ha nem sajnálnám a pénzt rá!Sokat kapok a családtól ajándékba:)Én is úgy vagyok,hogy ha új könyvem van,addig nem csinálok mást amíg ki nem olvastam.A Fable könyvekkel is így vagyok:)
A kenyér héja ropogós,és több recept van,ki kell kísérletezni,melyiket szeretitek.Hamarosan magos kenyeret akarok sütni,most csak sima fehér kenyeret sütöttem.
Tettem fel képeket:)
ez így van nálam is. meg mivel keresetem nincs, az is a gondom, hogy miből vegyem meg, mert drágák. (persze ez relatív) ha meg elkezdek olvasni, egy könyv 1-2 nap, aztán már venném az újat.
kenyérsütőn már gondolkoztam, de nem tudom, amiket eddig keptam kóstolásra, nem nagyon jöttek be. én nagyon szeretem a vastag kenyérhéjat. a belsejét meg sem eszem..
Nagyon egyszerűen,és nagyszerűen megsüti a kenyérsütőgép:)Én csak beledobálom az anyagot,aztán go!Süti is!:)Finomabb,és olcsóbb is:)Próbáld ki!Olyan jó érzés,amikor érzed a kenyér illatát,ahogy sül:)Nem vagyok éhes:)
Én is barátságban vagyok a jó könyvekkel,csak nem tudom mitől vegyem el az időt:)
Fogalmam sincs, mi a nevük, annyit változtattak már!.. A fellépés itt a környéken lesz valami falunapon.
Müller és Popper pétert mindíg keverem, de most beugrottak. .. Még nem olvastam őket, de Müllert már szeretnék, majd veszek tőle valamit. ha néha valahol elolvasok tőle valami idézetet, rácsodálkozok, h milyen okos egy pasi..
kedvencem a Boris Pasternak féle Zsivágo doktor. ezt imádom, de filmen is (omar sharif főszereplésével)meg a gyűrűk urát is szeretem, az mondjuk filmben jobb, mint a könyv. (a zsivágó könyvben jobb!!) olyan "sikerkönyveket" is szerettem, mint a da-vinci kód, meg az angyalok és démonok, meg a kínai regényeket, meg a nők lapjás csajos regényeket.
Tudsz kenyeret sütni? de ügyi vagy! én még nem próbáltam.
Szia!:)
Persze,Somát én is kedvelem,tetszik,hogy megvalósítja-és felvállalja magát!Hasonlóan hozzám,ahogy én is elismerem,és elfogadom magam a hülyeségeimmel együtt!:):P
Holnap lesz nálunk rakott kelkáposzta,imádom!Ja persze a kolbász mustárral,naná jöhet bármikor.Én a sajtokat nagyon szeretem!
Nálunk a fiam szokott szőrnyülködni "hogy lehet ezt megenn" szöveggel.Aztán ha valamit megkóstol rájön,hogy az mennyire finom-na,akkor szoktam mondani neki,hogy mi csak finomat eszünk!:)
Erről a könyvről nem hallottam,ma éppen Müller Péter szeretet könyvével szemezek,már olvastam,de néha megteszem,hogy egy könyvet többszőr olvasok:) A Coelho könyvekkel is így vagyok:)
Hol lép fel a keresztfiad,és melyik "bandában" játszik?
Most bepakolom a kenyérsütőbe a kenyérnek valót!Mingyá' jövök!(néha elhagyok betűket!:)
Zimmi
Szia Zimmi! 11-ig lustálkodtam, aztán kávéztam, dumáltunk az urammal, most meg vizes hajjal ülök a gép előtt, mert hajat mostam. Tegnap nem főztem, mert maradt rakott kelkáposzta, nagylányom szóvá is tette, h mi van, csak ez van enni??? de már evett belőle egy nagy tányérral, most már mást enne, szóval főzzek-süssek. Rengeteget eszik a drágám, szerencsére nem látszik rajta..
Ma lecsót csinálok, azt mindenki szereti, mindíg elfogy. egyébként az én családom is olyan, h simán kajálunk éjfél után is, ha akkor is megéhezünk. Tegnap egy nagy sz@r filmet néztünk, valami "tintaszív" a címe, szerintem pocsék volt(férjem szerint is)utána mondtam neki, úgy ennék egy kis füstölt kolbászt mustárral, vagy paradicsommal, paprikával. erről jut eszembe, hogy egyik nap is ezt ettem, (füstölt szárazkolbászt mustárral) jött a nagylányom, hát te meg mit csinálsz??? hogy lehet azt együtt megenni???? mondtam neki, h régen, gyerekkorunkban mi ezt nagyon szerettük a nővéremmel. persze kipróbálta, neki is tetszett, de még sajtot is evett hozzá. én nem nagyon szeretem a sajtot. nagyon ritkán eszem. (végre valamit ritkán eszem...)
este megyek rock koncertre, keresztfiam fellép, megnézem-hallgatom, mást még nem tudok, mármint programot. olvasni szeretnék, a "felolvasó" című könyvet, de nálunk nem volt meg egyik könyvesboltban sem. sajnos.
Azért még mindig jobb az este hét,mint az éjfél!Régebben még azután is ettem,ha sokáig ébren voltam.Mióta a diétát csinálom,kicsit visszafogom magam.A mostani négy napban nem a diéta a központ,ma pl. kenyeret sütök:)Tegnap gyümölcstortát,de ez van.Nem akarom kikészíteni a családomat,és magamat sem!
Jó munkát mára,de csak módjával,pihenés is legyen!
Zimmi
Szundika!Még mindig alszol?Igy könnyű fogyni,addig sem eszel.Hihi:)
Zimmi
Szia Mancicica!
Itt vagyok,már megy a mosi,iszom a kávét.Na, igen Csernus doktor alaposan elszállt a sajátságos szövegével,ez is egy taktika...jól lehordani,megalázni,beszólni,na csak van olyan amikor éppen pszichés betegeknél sül el rosszul ez a fajta terápia...ezt neki is tudnia kell.Én is olvastam a könyveit,de el kell hogy mondjam már a végén nem is érdekelt,mert nekem a véleményei nagyon átlagosított,"fafejű" kijelentések.Az életben nem mindig fekete,fehér minden!
Tegnap sütöttem csirkét,gyümitortát,és csiregragút,ma nem főzők,csak eszem:)
Mit tervezel mára?
Zimmi
További ajánlott fórumok:
- Ti elvállalnátok egy új munkát dupla fizetésért, ha a mostanival is elégedettek vagytok?
- Itt az idő...újra DE most az egyszer nem adjuk fel!Elég elszánt vagy?
- 18 éves vagyok és mostanában elég gyakran ki szoktam verni, van úgy, hogy naponta 2-3 alkalommal is, ez normális vagy túlzásba viszem?
- Milyen vitaminokat szedtek most a nyáron?Csak zöldek s gyümölcs fogyasztással elég a bevitel?
- Még nincs babám, és még terhes sem vagyok, de már most vásárolgatok bébiholmikat!Ez már túlzás igaz?Vagy nem lehet elég korán felkészülni rá
- Most lett elegem!