Mit szóltok Stohl András balesetéhez? (beszélgetés)
Úgy emlékszem, hogy nem volt ittas, hanem drog volt a szervezetében, ami akkor nem befolyásolta a közlekedési cselekmény megítélését. Arra nem tudok reagálni, hogy bizonyíték tűnt volna el, kíváncsi vagyok a hírforrásra.
az okirat-hamisítás sem része a balesetnek.
Most ebben érdemben nem tudok reagálni, rég láttam már közelről ilyen ügyet. Az utóbbi pár évben tudtommal szigorúbbak a közlekedési ügyekben a bíróságok, de konkrétumot nem tudok, csak "pletyka szinten" tájékoztattak.
Ha valóban súlyosabb ítélet született, mint amilyen hasonló esetben szokott, akkor nem örülök.
Ettől enyhébb büntetés már nem is létezhet..
hogy fognak majd bent a "kollégák"örülni,akik kevesebbért többet kaptak..
Császár Előd annak idején, amikor a Körszálló közelében 1998-ban ütközött egy másik kocsival, amelyben egy rendőrtiszt ült, aki az ütközés során meghalt, ő jelentősen túllépte a sebességet, előtte alkoholt és drogot fogyasztott, de ennek bizonyítéka később eltűnt a rendőrségi laborból, és biztosítási csalást is elkövetett, mert csak a baleset után/!/ kötött kötelező biztosítást/okirat-hamisítás/.
Ez a rövid tényállás.
Senki nem tudja, miért kapott felfüggesztettet. A bíró azt mondta neki, figyelembe vette, hogy először áll előtte, ezt az újságok is hírül adták akkoriban.
/A vizsgálat megállapította, hogy a rendőrtiszt nem volt bekötve./
Ennyi.
Akkoriban egész Pesten elterjedt, hogy a pop-énekesnek sok pénzébe került, amiért elkerülte a börtönt...
Félre értelmezted azt az 1 mondatomat a K. Pálról.De mind1. Más biztos értette mit akartam kihozni belőle.
Teljesen mindegy abból a szempontból, hogy balesetet okozott Stohl és pont, ittasan drogosan ennyi. Hibát követett el, már nem előszőr és ez megint nem kellene figyelmen kívül hagyni.
Persze, hogy nem mindegy hogy van e a bácsinak maradandó sérülése vagy sem.
Tisztában vagyok azzal is, hogy befolyásoló tényező az ítélethozatalnál, hogy vannak e maradandó sérülések vagy nincsenek az úrnak, de a tényeken nem változtat semmit..legalább is számomra.Balesetet okozott, amiért nem volt hajlandó vállalni a felelősséget elsőre, utána már csak mártírkodás volt az egész.
Én pont fordítva olvastam, mentő előtt ment el a helyszínről miután megérkezett az élettársa. De ez is mindegy, mivel nem vállalta magára helyette az élettársára hárította volna. - tudomásom szerint. De a média persze mindig hozzá tesz a törénethez, vagy elvesz.
De nem voltam ott,ahogy gondolom te sem..igazán csak azok tudják mi hogyan volt akik jelen voltak.
Stohl nem azt kapta amit megérdemelt, és hidd el ha nem közszereplő lenne, megkapta volna a megjáró teljes kiszabható időt letöltendőnek.
Én vöröset fogok de csak este, mert megígértem hogy iszok egyet az igazságszolgáltatás egészségére ha letöltendőt kap.
De azért drogozni nem fogok, mert a magam fajta kisembert hasonlóért hazulról is elviszik és kap 10 hónapot balesetokozás nélkül is már csak a birtoklásért. Hozzáteszem jogosan. Csak ha így nézzük akkor nagyon vérszegény ítélet születet, de azért a lényeg hogy letöltendőt kap megérdemelten.
Szép munka volt Züm züm! :)
Igyál egy pohár vizet, és fogd rá a Gyuszira! :):)
Na végigolvastam a hozzászólásokat...
Néhány észrevétel:
652. sütiszőrny86:
"Teljesen mindegy K. Pálnak vannak e maradandó sérülései vagy nincsenek"
Nem mindegy. Más a cselekmény minősítése. Pont ettől.
660. sütiszőrny86:
"Az enyhe ítélet mellett már csak az a nagyobb pofátlanság hogy csak ittas vezetésért ítélték el. Se a drog, sem pedig a baleset okozása nem szerepel, se a cserbenhagyás és a vele járó dolgok." Na hadd szedjem szét: Ittas vezetés minősített esetéért kapta az ítéletet, nevezetesen azért mert szeszes italtól befolyásolt állapotban vezetett ÉS okozott súlyos balesetet; drog: azzal, hogy vállalta az eltérítést ez a része az ügynek lezárva. /mindenki "megússza a fogyasztást, ha vállalja az eltérítést/ Cserbenhagyás és a vele járó dolgok
Szó nem volt cserbenhagyásról. amire te gondolsz, az a segítségnyújtás elmulasztása - lenne- ha nem a mentő kiérkezése után ment volna el a helyszínről. így nem bűncselekmény (eddig én sem tudtam, hogy utána hagyta el a helyszínt, de ez lényegtelen).
684. badonyimariaeva: "Más embereket ezért már 10-15 évre ítéltek volna!"
Más embereket is "csak" három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatnának ezért a cselekményért. De ahhoz nekik is nagyon igyekezni kellene -rengeteg súlyosbító és semmi enyhítő körülménnyel esetleg valaki megkapná a maximumot.
Részemről elfogadható az ítélet.
Bár a karóba húzást hiányolom. Persze csak ha nyilvános lenne.
Nos 5-öt mindenképpen le kell ülnie, a másik felét felfüggeszthetik, amire nyilván sor is kerül, ha jól viseli magát-gondolom én.
Végül is nem tévedtek az első híradások, csak másként tálalták.
/ Most már világos, az első írások, amiket olvasni lehetett 15.00-kor tévedésen alapultak: akkor még 5+ 5 hónap jelent meg, kihangsúlyozva, hogy csak 5-öt kell leülnie../
Ha ez így is van nem számít. Tapasztalja meg egy kicsit milyen az, ha nem habzsolhatja kedve szerint az életet.
Illetve talán ezután elgondolkodik, hogy csinál-e még egyszer ilyent, és szeretne-e oda visszajutni.
a Hír tv-n úgy mondták, hogy 10 hónap letötlendőt kapott, és legkorábban 5 hónap múlva szabadulhat
Akkor most mi az igazság, tudja valaki?
Ülnie csak 5 hónapot, kb. 150 napot kell, ez nagyon fontos, a többit felfüggesztették.
Ennél még Zalatnay Saci és többet kapott, és ült-a 120 milliós csalása miatt, igaz, a két ügy jogi szempontból nem hasonlítható össze.
Így igaz.
Ez egy elfogadható döntés volt. Ahogy Matiz bácsi mondaná, "Mi az a 10 hónap? Leüli a wc-n". :)
Elindult egy szavazás, csak mielőtt kiírtam volna még egy válaszlehetőséget véletlenül az enterre nyomtam, és így el is készült.
Kicsit egyoldalú lett a választási lehetőség, de mindegy. :)
További ajánlott fórumok:
- Stohl András és a Való Világ 4
- Járt e már valaki Kovács Magyar András táltosnál gyógyítás céljából?
- Melyik nevet választanád az alábbiak közül, ha csak egyet-egyet lehetne? (Andor, András, Nándor, Simon, Emma, Janka, Júlia, Kinga)
- Mivel fogyott le Batiz András 10 kilót?
- Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház vélemények
- Stohl Andrással álmodtam. 😄🫢