Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Mit kellett volna tennem? Jogosan duzzog a párom? fórum

Mit kellett volna tennem? Jogosan duzzog a párom? (beszélgetős fórum)


2009. febr. 22. 14:33

Sziasztok!


Nálam is sokáig a barátok voltak az első helyen. Tele voltam fiú barátokkal, ami Neki nem tetszett. Próbálta mindig úgy alakitani a programjaimat, hogy ne találkozhassak a haverokkal. Mindig beszervezett valamit, amikor tudta, hogy épp buli van, minden haverom egy helyen lesz. Nagyon utáltam emiatt, és nyiltan megkérdeztem tőle egy idő után, hogy azt akarod, hogy válasszak a barátaim és közötted? Az volt a válasza, hogy hááát, ő ezt nem igy fogalmazta volna meg, de a vége ugyanaz lett volna, igen, válasszak. Mondtam, jó, akkor ŐK. Persze nem tetszett neki. Mondtam neki, hogy vagy elviseled, hogy nekem vannak fiúbarátaim, és megbizol bennem, vagy vége. Kénytelen volt megbarátkozni a gondolattal, hogy vele hetente 2x találkoztam, a barátokkal hetente 3x. Nem tetszett neki, de nem akart elvesziteni. Kb. 1 évig volt ilyen a sorrend. Utána bár tartottunk egy 1 hónapos szünetet, de szerettük egymást annyira, hogy mindent átvészeltünk. A banda már rég szétesett, ahányan voltak, annyifelé széledtünk mindannyian. Egy ideig magamat hibáztattam, de mikor volt egy buli, ahol nagyja ott volt, mindenki elmondta a véleményét az egészről. Akkor jöttem rá, hogy egyáltalán nem miattam maradtunk igy szét, mindenkinek megvan a maga baja, más környezetbe kerültünk, más emberekkel. Most egyébként 4 éve és 4 hónapja vagyunk együtt a párommal, és most ő van az első helyen. Nem hittem, hogy valaha is meg vog változni a helyzet, de mégis igy lett, és őszinte leszek, nem bánom. Ő a mindenem.

23. Dzseki
2009. febr. 10. 15:24

1. Menjen vissza a buliba egyedül, ha neki annyira tetszett, ne rángasson maga után téged, ha te nem akarod.

2. Te pedig engedd el, hadd menjen. Ez más helyzetre is érvényes ...


Amúgy meg ilyen friss kapcsolat még semmi, nem vagytok egymáshoz csiszolódva, még alakulhat.

22. Pont
2009. febr. 8. 22:45

Nem jogosan duzzog.

Megtehette volna hogy Ő marad a barátaival a buliba,de nem így döntött,akkor ne varja a nyakadba ,hogy elrontottad az estéjét.

2009. febr. 8. 22:34
na felfogta, hogy tévedett! bocsénatot kért... de még mindig nem tud bizonyos dolgokat megérteni, amik igenis fontosak egy párkapcsolatban
2009. febr. 8. 13:23

ohh egy ideje van msn-en, de eszébe sincs rámköszönni, vagy ilyesmi... nem az a női büszkeség beszél belőlem de én se fogok. Nehogy már a vakolat verje le a kőmüvest, és még most is én kérjek elnézést! :))

Szerencsére annyi önértékelásem van, hogy nem alázkodok meg valakinek csak azért mert kedvelem és mert jól érzem vele magam!

19. 236fe2f68e (válaszként erre: 17. - Funky_b)
2009. febr. 8. 10:09

Ja semmi képpen se hagyom, hogy ez elrontsa a napom. Majd kijön a "barlangjából" és a belépő neki a mai napra minimum egy: "bocs a tegnapiért" mert igenis megbántott. Amugy megy nekem ő egy hónapja van meg, és a jóbarátom már évek óta, ő mindig mellettem, volt és van, ő sose fogja azt mondani, hogy "figyu meguntalak, mást tetszik már" ...

Nekem az első helyen a tesom áll, másodikon a barátaim, és csak eután jöhet egy fiu (a párom)


Ennek ellenére, teljesen természetesnek tartom, hogy van akinek más a sorrend, ezért is nem megyek ilyen vitákba bele.

2009. febr. 8. 10:02
lene=lenne
17. funky_b (válaszként erre: 15. - 236fe2f68e)
2009. febr. 8. 10:02

Hát ez a ki a fontosabb dolog mindig is jó beszédtéma. Helyzettől függ és kapcsolattól, hogy ki a fontosabb.

Én 4 éve vagyok a párommal, és nekem ő a legfontosabb. A barátnőm csak második. De ha még egy friss kapcsolat lene, akkor nekem is a barátnőm/barátom lenne az első.

Szerintem tényleg felesleges ilyenen veszekedni. Ha annyira akart maradni, miért nem maradt?? Amúgy meg nem kell végig maradni egy bulin. Próbáld elmagyarázni neki, és ha továbbra sem veszi a lapot, akkor hagyd rá, majd észhez tér. Ne hagyd, hogy ilyen hülyeség miatt tönkremenjen a napod.

16. 236fe2f68e (válaszként erre: 14. - Pemete)
2009. febr. 8. 09:58
hát azt mondta, hogy "ő nem akar egyedül vissza menni" .. s én gondoltam mágis milyen elvetemült ez, hogy együtt mentünk buliba, s éngem probál ilyen psziho bla bala-val megingatni..mármint büntudatot kelteni, hogy neki olyan jo kedve volt, s ismerősei voltak ott... s ilyenek... én ugy vagyok ha együt megyünk együtt jövünk, senkit nem szeretek egyedül hagyni!
15. 236fe2f68e (válaszként erre: 12. - Funky_b)
2009. febr. 8. 09:53

Persze értem én. Csak annyi, hogy számomra egy barát mindig fontosabb lessz mint egy fiu. (mármint, hogy a párom) ebbe bele se bonyolodok, bárki bármit mond nálam ez a sorrend. S nem besézlve arrol, hogy én se akartam vissza menni bulizni.

Lehet a páromat nem zavarta volna, ha a mellette lévő két ember halálra unja magát.. és ő egyedül ropja a táncot. Én nem tudnék ugy bulizni, h a körülöttem lévök halálosan unják az egészet. Éngem zavarna,. Furcsa, hogy csak magára gondolt.

A végén még én kell elnézést kérjek, hogy nem táncolok ugy ahogy ö fütyül... :))

14. pemete
2009. febr. 8. 09:49

Miért nem mondtad neki, hogy akkor menjen? Én ilyen helyzetben biztos ezt tettem volna. Egyedül már nem lett volna olyan jó a buli úgysem, és lehet nem is ment volna vissza. Ha meg mégis akkor meg majdcsak hazamegy ha megunta nem?

Te meg nyugiban tudtál volna beszélgetni a jóbarátodda, meg hazamenni és aludni.

2009. febr. 8. 09:48
Ja és mondd meg neki, hogy ne hisztizzen:))))
2009. febr. 8. 09:46

Ez nálunk is elő szokott fordulni, de mi a buliig sem jutunk el. Persze én szoktam duzzogni. Értsd meg őt is, mert ez olyan, mintha hallgatnád a kedvenc számod és valaki kikapcsolná. Neki bejött a buli, maradt volna még. De neked van igazad mindenek ellenére, mert ne 3 ember alkalmazkodjon 1-hez, hanem egy a többihez. Nálunk általában a fiúk döntenek meddig maradunk, és ha azt mondják, hogy indulás van, akkor az van. Azon már nem sértődünk meg. Csak azon, ha el sem jutunk odáig.

Kialudja magát a párod és minden ok lesz!! Ne aggódj ilyen kis apróságon!

11. 236fe2f68e (válaszként erre: 9. - Szemmelver)
2009. febr. 8. 09:45

a jó barátom miat? hmmnn.. szerintem rá nem lehet féltékeny... vagy kitudja..

Habár tudja jól, hogy a "jó barátom" milyen.. tudja, hogy ő az utolso akire féltékenykednie kell...

10. 236fe2f68e (válaszként erre: 7. - Szemmelver)
2009. febr. 8. 09:44

pont az, hogy nem szerettem volna egyedül eléngedni, én kértem üljünk le inkább együtt a parkba, beszélgessünk, legyünk mind együt.. ugy viselkedet errefel velem, mintha egy senki lennék.


azért mert neki rossz napja volt, nem állhath két ember fejre, hogy neki kedve teljen...

2009. febr. 8. 09:44
nem lehet,hogy a "jó barátod miatt volt?
8. 236fe2f68e (válaszként erre: 4. - 236fe2f68e)
2009. febr. 8. 09:42

A párom ugy viselkedett egész este mintha, egy ember után kéne igazodjon kettö..majd az egész napi fusztrációját kivetitette rám! ... nem díjaztam..

És én nem érzem ugy, hogy vissza kellet volna mennünk bulizni, hisz egyedül ő akart, és mi ketten nem, mármint én és a jó barátom.

7. szemmelver (válaszként erre: 5. - 236fe2f68e)
2009. febr. 8. 09:42

egy párkapcsolatban nem a többség dönt:)

szerintem kicsit önző a párod, nem?..vagy engedned kellett volna vissza menni egyedül

6. szemmelver (válaszként erre: 4. - 236fe2f68e)
2009. febr. 8. 09:40

:)majd ha kiduzzogta magát bocsánatot kér!

nehogy már te puncsolj neki!

5. 236fe2f68e (válaszként erre: 3. - Szemmelver)
2009. febr. 8. 09:40
rágodni semmi képpen, de mégis érdekel, hogy csak én gondolkodok igy? csak én szerintem érvényes ilyenkor az a szabály, hogy "a többség dönt" ?
2009. febr. 8. 09:39
Szombat este elmentem bulizni a párommal, egy nagyon jó barátommal, meg a tesommal.. a bulit a páromon kivül mindneki unta...a tesokám haza is ment hamar, mi meg haza kisértük. A párom szeretett volna vissza menni a buliba, de se nekem se a jo barátkémnak nem volt kedvünk. Erre fel a párom egész éjjel "nemszolokhozzád"-ot játszott.. és duzzogot.
2009. febr. 8. 09:39
ezen kár rágódni! ha nem tetted már nem pótolhatod
2009. febr. 8. 09:38
mikor?
2009. febr. 8. 09:36
Mit kellett volna tennem?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook