Milyen ütemezéssel, mikor utalják a járások az ápolási díjat? (tudásbázis kérdés)
Nekem ez van írva az utaláshoz:
ÁTUTALÁS(CSOPORTOS), Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, ÖNK.RENDSZERES ÁPOLÁSI DÍJ
Eddig erről szólt ez a fórum. Hogy megérkezett-e az ápolási díj. Tudtunk tájékozódni, senki nem bántott senkit, aki tudta, megosztotta az infókat. Jó lenne ezt megtartani, ne bántsuk egymást. Legalább mi, akik hasonló helyzetben vagyunk.
Örüljünk hogy Csaba megkapta, van mire költenie, és reménykedjünk, hogy holnap nekünk is megérkezik. Nekünk is lesz mire.
Nyilván akkor ennyire harcolnék az igazamért.
Na de sebaj, te biztosan jobban tudod.
Látszik,hogy új vagy még itt:))
Nagyon sok itt a hazug manó:)
Akkor tegyük már tisztába a dolgokat.
Én is mint mindenki más, azért regisztráltam ide, hogy nyomon tudjam követni azt, hogy ki az aki megkapta illetve ki az aki nem, mivel az távpontokat ad.
Pénteken amikor nem kaptam meg, rögtön jöttem ide hogy megnézzem, más kapott e.
Mivel láttam hogy nem, így nem aggódtam.
Mivel én amúgy is türelmetlen típusú ember vagyok, így felhívtam a helyi hivatalt, hogy megérdeklődjem a dolgot.
Közölték velem, hogy mivel 5.-e vasárnapra esik, így a következő munkanapon utalják majd ki, azt mondta hogy ez 100%.
Ma reggel nem jött akkor amikor szokott, miután ezt kiírtam ide, pár perc múlva jött az SMS, hogy megérkezett.
Nagyon örültem, mert van helye, de ugye a pénznek mindig van.
Gyorsan jeleztem ezt itt, de sajnos izgalmamban az időt elnéztem, így egymásnak ellentmondó, két időpontot adtam meg, amiért azután bocsánatot is kértem.
Felmentem, levettem, és édesapámnak megvettem belőle a havi gyógyszerét, befizettem a villanyt a vizet, és ,maradt kemény 4000(!!!) forintom egy hónapra!
Biztos ezeket is viccből írtam ide ki, ugye?
Itt Balmazújvárosban mindenki megkapta akit én ismerek, és ilyet kap, megkérdeztem őket.
Velem egy időben érkezett meg nekik is.
Ebből a pénzből kell egész hónapban pelenkáról gondoskodnom.
Akik azt hiszik hogy hazudok, üzenem azoknak, hogy szerintem aki ilyen helyzetben van, az nem viccelődik ezzel a dologgal.
Tudom hogy milyen nagy szüksége van az embereknek erre a juttatásra, mivel én is ebből élek vagyis élnék.
Remélem így már mindenki tisztábban lát, és felfogja a dolgokat.
Természetesen megértelek...DE!...hiába idegeled magad, attól jobb lesz?! "Egy fecske nem csinál nyarat", jelen esetben még kettő sem! :) Porszemek vagyunk, azok is maradunk mert igy működhet a világunk rendje, butitással.. Részemről ennyi, ebbe nem igazán mennék bele.
Kérem, ha valaki megkapja HAjdú-Bihar megyéből, jelezzen! KÖszönöm! Szép napot!
Nézd nekem is szükségem van rá mert csak a gyógyszer amit ki kell váltani 25 ezren felül van havonta és nem kapunk közgyógyot, mert azokat a gyógyszereket nem lehet közgyógyra vásárolni.
Szóval nem a semmiért olvastam a hozzászólásokat itt.
Jááj Istenem,látszik,hogy hétfő van:DD
SEMMI,SEMMI,gond az új emberekkel,csak annyit szeretnék ismét kérni,hogy bármennyire is unalmas az élet otthon,trollkodni felesleges és nem kéne!
A lent említett fórum(cs.p.)azért érdekes és említésre méltó,mert ott rendre megjelenik valaki új regisztrációval és elkurjantja magát,hogy ebben a hónapban mindenki tripla családit osztanak meg egyebek.Ennyi és nem több...Így,azért érthető?
Sajnálom ha így tudod, de tuitira nem mindenkinek a járáshivatal utalja az ápolásit 2013-óta.
A Magyar Állam Kincstár a családit utalja és a gyereknevelésieket.Legalábbis a mi megyénkbe biztosan.
Bocsánat, hogy élek és erre az oldalra mertem regisztrálni még pár évvel ezelótt... :)
Csak annyit szeretnék mondani, hogy a családi pótlékot naálunk a kisfalunkban már pénteken levhették a számláról akiknek járt.
Az ápolási díjat pedig még mindig nem kaptuk meg, mert nem kaptam SMS-t.
Szép napot Mindenkinek!Nem tudom, hogy miért nem utalták már ki az ápolási dijat, biztos nyomós ok van rá hiszen eddig mindig időben számlámon volt ez az összeg.Úgy érzem, hogy türelmesnek kell lenni, ez a legtöbb amit tehetek,hiába idegelem fel magam rajta, attól nem fogom hamarabb megkapni!...bár az kétségtelen, hogy dühítő hiszen számitunk erre a kis összegre is... Mindenkinek kívánok kitartást!
Hajdú-Bihar megye
További ajánlott fórumok:
- Munkanélküli járadékot mikor utalják? (ezt valahol meg lehet nézni?)
- Mikor utalják a rendszeres szociális segélyt? (Aktív korúak ellátása)
- Mandulaműtét - étkezési, ápolási tanácsokat kérek szépen
- Akik utálják az anyjukat!
- Mikor utalják a plusz fizetést a közmunkásoknak?
- Van itt valaki, aki asztmás gyerekkel van ápolásin?