Miért zavar ilyen sokakat a nyilvános szoptatás? (beszélgetős fórum)

Érdekes amit írtál!

"Gyereket megütni szerintem óriási hiba,"

Felnőttet megütni agresszió és büntetendő.

De gyereket csapkodni nevelés.

Ez elgondolkodtató!

Gyereket megütni szerintem óriási hiba, legyen saját, lízingelt vagy idegen. Ezzel csak azt mutatod neki, hogy érvek híján az erőszak is alkalmazható.

Aztán a tízéves majd ugyanígy rendszabályozza a négyévest és akkor mi zseniális felnőttek újra elkalapáljuk?

Hat,ha az en gyerekem kezere csapna ra valaki,tuti most nem gepelne!

Azt is nehezen viselem,ha valaki azt mondja a gyerekemnek,hogy "Racsapok a kezedre...!",de ha meg is tenne,akkor nem tudnek tolerans lenni!

Nekem az exem unokaoccse bufogott a fulembe anno,de csak felalltam es kimentem,szoltam az apjanak,intezze o,nem az en dolgom megnevelni!

Ezzel nevelted?

Akkor aki jól nevelt az azt jelenti hogy jól megvert?

Nekem sem tetszik ha ilyet látok és szólok neki.

Igy van, szemet mocskok vagyunk :p

Igaz, en kozben teljesitettem a napi tervet (emberi formaba raztam magam :D), mert en ANNYIRA iszonyuan celtudatos vagyok, hogy meg a forumozok sem tudnak elteriteni szandekomtol :D

Najo, viccen kivul, legyetek jok, huzok en is ugyintezni.

Na jó, akkor alószínűleg rosszul fogalmaztam meg... Engem is a szülő hozzáállása zavar és akaszt ki inkább, mint a gyerek, mert a gyerek csak azt teszi amire nem tanították vagy megtanították...

És befejeztem az offolást! :)

No hát ezért van az, hogy valaki nagyon fontosnak tartja, hogy akárhol a 2 éves gyerek még szopjon, a másikat meg kiveri ettől a víz...

Persze ebben is a szélsőség kiakasztó, de akkor most honnan számítjuk a szélét.

Szóval visszaértünk a téma elejére.. No jó napot, mert nem csináltam semmit ma, mert idekényszerítettetek a fórum elé, és most RÁTOK haragszom emiatt. Mert engem, aki céltudatos vagyok és tökéletes, ti hibásak eltérítettetek a takarítástól...

No jó, a szélsőség az szélsőség.

Mert más az, hogy nem akadok ki, értem a viselkedése mozgatórugóit, és más az, hogy hagyon is, hogy csinálja. Én értettem, tudtam, hogy a második fiam miért agresszív sokszor (nem kezdett el beszélni, sérült volt a kommunikációja, plusz egy autista tesó mintáján nőtt fel), de emiatt szinte el sem engedtem a kezét a játszótéren. Nagyon ritka volt, hogy baj történt, és megütött valakit. De azért azt az időt nem sírom vissza, az biztos.

Ezért megérteni megértem én a másénak is a hülyeségét, de azt valóban nem fogadom el, hogy ne kezelje le valamiképpen az agresszív magatartásformát.

A p.ba egyébként meg már küldtem el. De azon akkor senki se csodálkozott.. Még a gyerek sem. Azóta nem is fordult elő... Sőt, még pofont is kapott hozzá. Nem is fordult elő azóta.

:DDDDDDDDD

Hat kb.

Ennyi :) Neha olyan velosen meg tudod fogalmazni a dolgokat ;)

Azert a kutyarol ne feledkezz meg :D

Pontosan. Ezert is kapok idegbajt ezektol a "kineveljobban"-versenyektol. Mindenki ugy, ahogy a legjobbnak gondolja, nem? Elternek a velemenyek a koran vagy eppen keson szulesrol, a szukseges anyagiakrol, mindenrol. Bizonygatjak kisgyerekes anyukak, hogy bezzeg az o gyerekuk egy boldog gyerek, a nem tul idealis eletkorulmenyek ellenere is (es most nagyon finoman fogalmaztam).

Pedig egy merceje van a gyerekneveles sikeressegeneknek, maga a gyerek. Es nem most, hanem majd 30 evesen, kiforrott szemelyiseggel, ahogy mondod. Meddo vitak ezek mind.

De tenyleg ne offoljunk, igazad van, szoptassunk tovabb :)))

Személyiségfüggő, helyzetfüggő, korfüggő és gyerekfüggő.

De egyébként minden konstans-----------------:-)

Én nem álmodoztam már négy évesen arról, hogy majd gyerekeim lesznek, sőt 20 évesen sem. Éltem az életem, találkoztam egy pasival, lett egy gyerekünk. Aztán még egy. De ettől sem más, sem csodálatos nem vagyok, sem én, sem ők. Pont olyan természetes hogy vannak, mint ahogy a nap felkel és lenyugszik.

Módosultak bizonyos preferenciák, de az élet nem fordult fel, a figyelmem több felé osztódik, de ettől még ugyanaz maradtam, aki voltam, csak két kis pokolfajzattal bővült az idegeimen táncolók kara :DDD

Igazad van.

De ez egy ilyen harc, azzal, hogy gyerekünk lett, mi is ringbe szálltunk.

Én persze igyekszem kívül maradni a ringen, ott állok a pálya szélén, de azért néha csak kipattan a labda, és akkor kénytelen vagy azért hozzányúlni.

De szerintem ilyen szülők mindigis voltak, amióta világ a világ.

Egyébként azt gondolom, hogy nem annak van jelentőssége, hogy a játszótéren ki mit gondol, hanem annak, hogy 30 évesen hogy fogja magát érezni, meg az életet elviselni a gyerekünk.. Ott lesz majd a jutalom, vagy a büntetés. A többi addig az oda vezető út különbözősége. Aki meg tényleg elszúrta, az meg fogja kapni a magáét sokszorosan, de ezt nem a mi dolgunk megítélni, ki lesz az.

Aki kicsit is bölcs nő, az tudja ezt, és úgy néz a máséra, aki meg annyira gyöpagyú, annak meg úgyis mindegy, ki kell kerülni nagy ívben.

De ezt nem látod elsőre egy játszótéren a szülőn, hidd el.

A barátaidról tudod, tehát az más helyzet.

A játszótéren engem egy idegbeteg anyukának néznél, aki nem bírja megnevelni a gyerekeit. A fiam F8450-es kódja nincs ráírva, plusz a kisebbik fiú f80.1-je, sincs, ami beszédfogyatékosságot takar.

Mindezzel együtt a fiam ballagásán már hülyén éreztem magam, mert kiemeltek engem személy szerint, hogy mennyire szuper vagyok, mennyire jól lehet velem együtt dolgozni, milyen szuper a fiam, stb.. Szeretem, ha tömjéneznek, de ez már nekem is sok volt, ott integettem az óvónőnek, hogy hagyja már abba, mert így nem fognak már a szülők köszönni se nekem, annyira megutálnak.

Azért minden nyáron jobb már a helyzet, nagyon sokat fejlődnek. De ez más számára nagyon nem nyilvánvaló, a ballagáson nem volt mindenki ott, hogy kissé objektívebben is meg tudja ítélni a teljesítményt..

No mindegy, nyilván ez nem a "normálisak" dolga, csak azért ha lehet fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy nem minden olyan egyszerű azért..

Bocs az offért, szoptassunk tovább..

Ez, amit irtal, egy normalis dolog. Minden epeszu anya imadja a gyereket, en is a sajatomat, nyilvan. Talan tobbet toleralunk, elnezobbek vagyunk a sajattal.

A "bajok" ott kezdodnek, amikor egyesek ugy gondoljak, hogy az egesz vilagnak ugy kellene hozzaallnia az o gyerekehez, mint neki.

Persze, vannak - éppen szerintünk - megengedőbb, majmolósabb anyák.

De azért talán valahol mégis mi erre vagyunk tervezve.

Szeretem Mécs László versét, ami részben erről is szól, és természetesnek veszi ezt.

"Amikor születtem, nem jeleztek nagyot

messiás-mutató különös csillagok,

csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

A többiek láttak egy síró porontyot,

de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,

mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,

úgy ajándékozta anyasága tejét,

hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.

Isten tudja, honnan, palástot kerített,

aranyos palástot vállamra terített,

fejem fölé égszín mosolygást derített.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,

ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,

mint királyi ember királyi urának.

Amerre én jártam, kövek énekeltek,

mert az édesanyám izent a köveknek,

szíve ment előttem előre követnek.

Amíg ő van, vígan élném a világom,

nem hiányzik nekem semmi a világon,

három bánat teszi boldogtalanságom.

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni

egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,

úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan

fekszik a föld alatt virággá foszoltan,

senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,

minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:

kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna

s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,

az én köszönetem így is kevés volna.

Hogyha a föld minden szinmézét átadom,

az ő édességét meg nem hálálhatom,

ez az én bánatom, harmadik bánatom.

Szeressük egymást ameddig csak lehet,

vegyen körül minket az igaz szeretet,

a bajban mindig nyújtsunk segítő kezet,

mely letörli arcunkról a fájó könnyeket.

Ne érhesse lelkünk, szomorúság ,bánat

hiszen itt mindenki barátot találhat

kitől szeretetet, megértést kaphat,

megoszthat vele örömet fájdalmat.

ki szeret akkor is, ha hibázunk,

nap- nap után a lelki támaszunk

mikor kell a vállán sírhatunk,

örömünkben együtt kacaghatunk.

Életünk során lehet sok barátunk,

kiktől később fájdalommal válunk,

évekkel később egymásra találunk,

a régi emlékeken jókat kacarászunk."

:)

Lehet, hogy ez is korfuggo, mint Szurikata irta. Te meg nagyon fiatal vagy, 30 felett mar kevesbe valtoznak az emberek. Persze ez sincs kobe vesve, csak talalgatok.