Miért nem tudok beilleszkedni?... (beszélgetés)

Nálam is hasonló helyzet áll fent. Általános iskolára vezetem vissza a dolgokat. Egyik napról a másikra kiderült, hogy egyáltalán nem vagyok tájékozott. Mindenki az új zenékről beszélt, meg ilyen tv-műsor, meg olyan...stb. Nálunk nem volt ekkora szabadság itthon, hogy csak úgy leüljek a TV elé és bámuljam órákon át. A többiek mindig erről beszéltek, én pedig nem tudtam hozzászólni. Akkor alakult ki bennem a hallgató típus. Csak azzal szeretek és tudok jót beszélgetni, aki nagyon közel áll hozzám. Kollégák állandóan lazák, röhögnek folyamatosan, össze-vissza poénkodnak. Én nem tudom ennyire elengedni magam, mert valamiért úgy érzem, hogyha hasonló megnyilvánulásokat tennék, akkor lejáratnám magam.

A másik része a dolgonak az, amikor spontán szituációban kellene válaszolni kérdésekre. Pl. mi az elképzelésem, stb. Ha sikerül is valamit kiböknöm, teljesen kesze-kusza. Amíg a fejemben van, annyira érdekesnek és iszonyat jó válasznak tűnik, de amikor kimondom, mintha csak a levegőbe harapdálnék....nincs jelentősége. Nem tudom rendesen megfogalmazni a gondolataimat. Hát ezért nehéz beszélgetni.

Viszont a párommal képesek vagyunk éjszakákat átdumcsizni.

Szerintem nagyon jól nézel ki. Mondom ezt női szemmel. De ennek van hátulütője is:

- a legtöbb nő féltékeny. Ki akarna egy nála csinosabbal mutatkozni?

Persze van azért kivétel is.

- a pasik a NŐT látják benned. Ez genetika, így vannak összerakva.

De lásd a jó oldalát: nem biztos, hogy jó, ha irigy barátaid vannak.

Jobb a kevés őszinte barát, mint a sok felszínes haver. (A barát bajban is melletted lesz, a haverok...hát...)

Gratula! Gyönyörű vagy! Nem az a jó ember, aki megpróbál mindenhol mindenkihez, mindenhez alkalmazkodni, megfelelni! Ha eljutsz arra a szintre, hogy akiket kedvelsz, érezteted velük, akiket pedig nem, esetleg csak távolságtartó, de udvarias lenni. Merj egyéniség lenni, felvállalni önmagad, de ne akarj olyan lenni, amilyen nem tudsz... Van egy mondás: aki mindenkit szeretni akar, az igazából nem szeret senkit...A mosoly mögé pedig sok mindent el lehet és kell is rejteni, mert nem minden tartozik másokra. Idővel fog ez menni!!

Azért vagyunk emberek, hogy kontrollálni tudjuk érzéseinket, gondolatainkat, tetteinket. De nem mindenáron! Csak így tovább!

Sociology.

:-P

Sziasztok!

Köszönöm a tanácsokat örülök, hogy ennyi ember próbál segíteni :) Ez nagyon jó érzés.

én sokáig gyötrődtem, mert bár kedves vagyok, alkalmazkodó, mindíg mindent megtettem hogy beilleszkedjek és ha a felszínen ugy tűnt ez sikerül is, a lelkem mélyén éreztem, nem az igazi

már 51-ik éves vagyok

gyerekkoromtól éreztem, de mostanra elfogadtam

más vagyok

és már nem erőltetem a dolgot

nem teszek többé önmagam ellen

élem az életem ahogy a lelkem diktálja

Persze Te még fiatal vagy hiányzik a társaság

légy laza, ne foglalkozz különösebben azzal mennyire fogadnak el

mert ha más vagy mint a legtöbben ez az érzés ugyis kisérni fog

lányok, ne vicceljetek már! szépek vagytok, csinosak, és az írásotokból kiderül, hogy nem is alul iskolázottak...

akkor mi a baj?

Én is így voltam a gimiben, más kérdés, hogy én nem is akartam beilleszkedni a többiekhez, mert nem tartottam arra érdemesnek. Inkább a tanáraimmal lógtam...

Szerintem sem kell erőltetni, ilyen vagy, és kész. Így igaz, hogy kevesebb ember lesz melletted/körülötted, Ők viszont jóban-rosszban.

ön-és testkép zavar....

el kellene menned egy pszichodráma csoportba, nem tenne rosszat neked..

talán az is gond lehet, hogy folyamatosan arra koncentrálsz, hogy régen nem tudtál beilleszkedni, és ezzel azt sugallod magadnak, most sem fog menni...

hidd el magadról, hogy bármire képes vagy, és menni fog!))

Mi lenne , ha elfogadnad magadat olyannak amilyen vagy ? !

Keves ember van megalldva olyan adottsagokkal hogy Ö a "mindenki kedvence!" szerintem.

Gondolom azert neked is akad itt,ott 1-1-jobarat/baratnö ?

Szia!!!

A képeid alapján alig tudom ezt elhinni.

Olyan közvetlennek és barátságosnak látszol.

Mi a gond??

Olvastam, hogy sokat voltál külföldön. Ahogy én ismerem az embereket...hát...

Említetted a gimnazista éveidet. Valószínűsítem, hogy azért nem ment a beilleszkedés, mert sokat nem voltál bent a suliban és ez is megnehezíti, valamint a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni, az emberek irigyek és talán féltékenyek voltak arra, hogy "kitörtél" a szürkeségből.

A való világban ugyanez áll fent. Folyamatos a versengés és akiben látnak fantáziát, erőt, azt próbálják kilökni, hogy megkeserítsék a napjait és pszichésen gyengítsék.

Sziasztok!

Ezt az oldalt tegnap este találtam és nagyon megörültem neki. Mivel a munkám megköveteli, hogy sokat legyek távol a családomtól sokszor érzem magam egyedül. Még sohasem beszéltem őszintén senkinek a magánéleti gondjaimról és emiatt sokszor elnyomva érzem magam. Mikor gimnazista voltam nem nagyon tudtam egy társaságba sem beilleszkedni, viszont nem is nagyon akartak befogadni. Most ezzel valahogy még mindíg így vagyok. Aki esetleg hasonlóan érzi magát vagy érezte akkor szívesen elfogadnék bármilyen tanácsot!

Előre is köszönöm!