Miért nem akarok második gyereket? (beszélgetős fórum)

Elmúltam 30 és nem érzem, hogy gyermeket szeretnék. Persze vannak pillanatnyi fellángolásaim, de pár percnél nem több egyik sem. Páromnak az előző házasságából van egy lánya, nem erőlteti, hogy legyen még egy, rám bízta még a házasságkötésünk előtt, hogy lesz-e.

Nálunk az édesanyám várja nagyon az unokát és már nem egyszer közölte, hogy ha nem lesz akkor az ő életének nincs is értelme.

Amikor pár hónapja együtt vagy valakivel, megkérdezik, mikor kéri meg a kezed? Ha ez kipipálva, jön a következő kérdés: mikor lesz az esküvő? Majd ezután: Mikor lesz gyerek? Ha megvan: mikor jön a kistesó? Én is a legutóbbi kérdésig jutottam el, és sokat töprengek rajta. Nekem is, a páromnak is van testvérünk. Én nagyon jól megvagyok a bátyámmal, aki 6 évvel idősebb nálam, a férjem viszont csak muszájból hívja fel a bátyját, az én testvéremmel sokkal jobb a kapcsolata. Tudom, hogy ha jól csináljuk, akkor a fiam testvére egyben segítője is lehet, hiszen korban közelebb áll majd hozzá, mint a szülei, és - elvileg - ők élnek majd tovább.

De: a fiam hároméves, rendkívül akaratos, makacs, hisztis gyerek, akinél a szép szó, a megbeszélés nem használ, néha kifog fél órákat és végigordítja. Elterelni a figyelmét szinte lehetetlenség. Vagy én csinálom rosszul. A türelmem néha pillanatok alatt elfogy, főleg egy ekkora hiszti után nem tudok nyugodt hangon beszélni vele. Lehet, hogy olyan a személyiségem, ami miatt nem is vagyok "anyatípus".

Viszont pont a testvéremmel való kapcsolatom miatt már korábban tudtam, hogy kis korkülönbséggel nem akarok testvéreket. Legyen a nagyobb annyira önálló, hogy ne kelljen mindent megcsinálni neki, ne igényeljen 15 órából 15 óra figyelmet, én is legyek kicsit emberek között, kicsit újra nő, nemcsak anya, és akkor jöhet a kistesó. De amíg egy terhes nő látványáról nem azt gondolom, hogy milyen jó neki, addig nem szeretnék második gyereket.

(Kicsit hosszú lett, bocsi.)

Szia!

Én tökéletese megértelek, és szerintem nagyon jó anya vagy! Nekünk 4 gyerekünk van, mindig is nagy családot szerettem volna...de!...sokszor úgy érzem, ez nem az én életem, az övék! Remélem, senki sem fog félreérteni, természetesen mindegyik gyerekemet nagyon szeretem...sajnos, maximalista vagyok és ezt nem kalkuláltam bele a gyerekvállalásban: maximálisan megadni nekik időd, energiát, figyelmet..maximálisan helyt állni, mint feleség, társ lenni, jó szerető lenni ( a férjemé, természetesen :)), tiszta, rendezett lakás, és ehhez még én is maximálisan rendben legyek külsőleg, belsőleg..és dolgozni is nagyon szeretek...na ez az, ami nem fér bele 24 órába! És emiatt nincs nap, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom valami miatt...

Trinitas véleményével teljesen egyetértek.

Miért is kell bizonygatni bárkinek bármit is?!Neked így kerek az életed,másnak máshogy.Miért foglalkozol azzal,hogy ki mit mond?Egy kicsit erőltetett ez a téma.

Jó cikk :) Precíz és lényegre törő! Le sem tagadhatod a munkád...

Puszilom Leót ;)

Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember csak akkor vállaljon gyereket, ha tiszta szívből akarja, vágyik rá!

Mindegy, hogy egyet, kettőt, vagy ötöt.

És senkinek semmi köze hozzá, hogy kinek mennyi a vágya!

Bár nincs még gyermekem, de tökéletesen megértem azt amit leírsz. Én még az elsővel is gondban vagyok, pedig a 26-ot töltöttem. Szerintem ne akarj másoknak megfelelni! Élj úgy, ahogy neked jó, és ha neked jó akkor jó lesz a családodnak is!

További sok sikert kívánok az élet minden területén!

...hát a cikkedből az jön át, hogy mindezek ellenére lelkifurdalásod van a dolog miatt.. de pont az ellenkezőjét akarod mindenáron bizonygatni.

Pedig semmi baj nincs azzal, hogy valaki egy gyereket akar vagy 5-öt.. vagy épp egyet sem. Kellenek a világra remek munkaerők és nagycsaládok is. Így kerek a világ :)

Nem kell foglalkozni azzal ki mit gondol.. ha bízol magadban akkor nem fogsz ezen stresszelni és hanyagolni fogják a témát.