Mi hatásos a hajhullás ellen? (tudásbázis)
Jaj, sajnálom, nem tudtam, hogy ennyire rossz a helyzet nálad. 3 évvel ezelőtt én is félig megkopaszodtam, ezért félek már a legkisebb jelektől is...
Igazad lehet a tanulással kapcsolatban. De én azt nem értem, hogy miért a magunk fajtákat kell tanítani ekképpen, én legszívesebben a playmatekre, a testüket áruló "hölgyekre" hoznék rá hasonlót, na akkor vajon ki fizetne értük...
Hát velem is kb. ugyanez van, és nekem az elmúlt 4 évből egyetlenegy nyarat leszámítva mindig ez volt. Áprilistól októberig hullás ezerrel. Csak most még a Dianet is letettem ugye, és szerintem az is ráerősít, plusz már eleve míg szedtem addig is hullott, elvileg vmi más okból kifolyólag, szóval katasztrófa. Közben kétoldalt szinte teljesen megkopaszodtam, ezért már rövidre se tudom vágatni. Szegény fodrászcsaj se mert mit mondani rá mikor múltkor vágatni voltam nála, csak nyelt nagyokat. Kb. szó szerint egy hajszálnyira vagyok a parókától..
Mindettől függetenül próbálok nem elkeseredni és nem ezen járatni az agyam egész nap. Azért most tettem le a Dianet, mert most éreztem úgy, hogy fel vagyok rá készülve lelkileg, hogy jöjjön aminek jönnie kell.. Ha ezen múlik a későbbi egészségem, inkább mérgezzem magam kevesebb ideig azzal a szarral, és most fiatalon essek át a legrosszabbon. Vagy valami ilyesmi:D Amúgy közben fokozatosan térek át a natúr életmódra, már natúr szappanom, samponom, hajvégápolóm, dezodorom, és többé kevésbé natúr sminktermékeim vannak. Meg közben folyton bújom a netet, hogy mit milyen természetesebb dologra lehetne még lecserélni. Szóval ilyesmikkel próbálom kitölteni a napom. Tudom, hogy nagyon szar a nyári időszak mindenkinek, ezért fontos szerintem, hogy foglaljátok le magatokat, nem szabad egész nap a hajunkon kattogni. Ha lesz erőm begépelem a lelki eredetű betegségek lexikonából a hajhoz vonatkozó részeket, én kicsit magamra ismertem belőle. Végeredményben én hiszek a sorsszerűségben, lehet, hogy nekünk így kell megtanulnuk valamit az életben, hogy ezzel küzdünk...
Na, képzeljétek, nálam egyre gázabb a helyzet... Most mostam és hát egy 100-as teljesen biztosan odaveszett... És nekem sajnos 2 naponta mosnom kell és formáznom, különben hagyjuk hogy állna. Próbáltam a héten azt is, hogy egymás utáni napokon is megmosom, hátha kevesebb jön, és nem! :D Erre már nem tudok mit mondani. Eddig legalább mindig júniusban kezdődött, azt a 3 hónapot nehezen, de ki lehetett bírni, ráadásul annyi idő alatt a ritkulás sem látszik, de ha most őszig hullni fog, hát megnézem magam... Kissé hasonlít a dolog a 3 évvel ezelőttihez, akkor viszont lelógatom magam a szilvafáról...
Ti hogy vagytok?
Szia!
Nekem pontos a ciklusom, de már írtam régebben, hogy nálam is hasonló a dolog. Annyiban más, hogy középidőben a legrosszabb, után csökken valamennyire és mikor megjön akkor abbahagyja, aztán kezdődik előlről. Bár most mindig hullik egy hónapja, de a mennyiség így is látszik, hogy van mikor kevesebb, van mikor több. Már sokat gondolkodtam, hogy miért van ez, de nincs ötletem. Nekem csak annyi bajom van hormonálisan, hogy mensi előtt egy hétig tiszta idegbeteg vagyok és nem tudok aludni rendesen. Nyilván ez sem normális, de nem tudok vele mihez kezdeni.
nekem is ugyanígy hullik:DD bár amugy kicsit irreálisnak tűnik.
Plusz nekem már pontosan jön meg 5 hónapja kb....szóval nemtudom miért van ekozott összefüggés, de mind1...
Barátcserje nekem nagyon szépen beállította, próbáld ki!
Nekem kb. így kezdett el hullani 2 éve a hajam, hajfesték, aztán ha nem is tincsenként, de száz számra, aztán egy kis időre elmúlt, de újra elkezdett hullani (bár azóta nem festettem), szerintem valamilyen szinten kinyírta a hagymákat, amik sokkal érzékenyebbek lettek , mint voltak :(
de normál esetben pár hét alatt el kell múlnia, a lényeg, hogy ne tegyél rá semmit, én ott rontottam el, hogy szteroidot raktam rá a bőrgyógyi felírására, és akkor megháromszorozódott a hullás, szerintem anélkül akkor el is múlt volna, de ezt már soha nem tudom meg....
légy türelemmel, szerintem még 4-6 hétig hullani fog, aztán abbamarad, annyi idő meg kevés, hogy kihulljon, nyugi. egy perc alatt nagy gázt tudunk csinálni, de hetek kellenek, mire rendeződik....ha akkor is hullik (szerintem nem fog) akkor kezd el nézelődni, de nagy eséllyel addigra rendbe jön. Egy ismerős csajszinak szintén festéktől hullott jobban, nem festett vele többet, nagyjából 4-5 hét után normalizálódott neki.
Sziasztok lányok,
menstruáció beállítására kinek van tapasztalata? Barátcserje kapszula, vagy valami teák, ciklus első felében, második felében, hogy van pontosan? (cickafark és palástfű talán?)
Megint picit feljebb ment, de ezt csináljuk egy ideje, mielőtt megjönne, jobban hullik, utána csökken valamivel,ahogy megjön, de aztán ahogy telik az idő, jön az új ciklus, ugyanoda lyukadunk ki, hátha hogy ha be van állítva, akkor normalizálódik valamennyire.... bár lehet egy hormonszintet érdemes lenne nézetni így is.
Nekem ezerrel nőnek a babahajak, mindig is nőttek, de attól még a hajhullásom nem csökkent sajnos. Sőt sokszor a kis babahajak is kihullanak, még mielőtt megnőnének. Egyedül kétoldalt a fülem körül nem nő az utánpótlás, ezért ott már majdnem teljesen meg is kopaszodtam:'( De 99%-ban a Diane számlájára írom ezt, mert az ösztrogéntúlsúly tünete ez (plusz a hasi hízás is, ami szintén a Diane óta jellemző rám), szóval ha más nem, szerintem ez meg fog szűnni most, hogy abbahagytam a bogyót.
Amúgy hajügyileg egyelőre semmi változás, bár most másik fog.gátlót még szedek egyelőre, mert a dokik szerint így kisebb megterhelés a szervezetnek. Viszont az arcomon óriási gyulladt pattanások jelentek meg, szóval a szervezetem már érzi, hogy vmi itt történt:)
Kitartás mindenkinek, ha tényleg igaz ez a "tavasszal a fejbőr pórusai kitágulnak, és ezért hullik jobban a haj" dolog, akkor hátha lassan alábbhagy a roham.. Addig is mindenki mozogjon sokat a szabadban, és tessék enni friss zöldségeket!!
hát, sajnos, de, ugyanúgy hullik, ritkul, folyamatosan romlik szinte, de ezért nem is értem, hogy lehet, hogy nálam a babahajak se jelentenek semmi jót. :(
na sebaj, azért köszi, kitartok.. :)
Sztem jó jel a kicsi haj, persze, ha nem hullik és nem látod, hogy ritkulna a hajad, és az erős szálak helyére nőnek.
Hát én ma megint hajat mostam... A mosással nincs gond, szárítással se, de amit utána ki bírok fésülni... És ez még csak egy dolog, mert utána órákig látom még csüngeni őket....... És mindezt kétnaponta... Ha ritkábban mosnám, sokkal több hullna.
sziasztok!
Betsssy, nem tudom, tényleg, mi lehet az összefüggés a nap/meleg és a fokozottabb hullás között, én azt tapasztaltam csak, hogy amikor a nap és víz (úgy értem, tavak, strand, stb) "szárítja", akkor hullik sokkal több.
viszont azt szerettem volna kérdezni Tőletek, hogy babahajak terén mit gondoltok/tapasztaltatok: a fejtetőn jelentkező, kis, rövid (nekem pl vékonyka, hullámos) babahajak vajon új, azaz jó értelemben vett új hajak lennének, vagy lehet, hogy a hajhagymák gyengülésével (hormonális elvileg nálam a ritkulás), stb, egyszerűen az egészséges, vastagabb hajszálakat váltják fel a "cserénél"? azaz egy negatív változás vagy javulás vajon a hajritkulás folyamatában? :)
Az UV sugár hülyeség, a tyúkok már érdekesebbek:)
Én kezdek azon a véleményen lenni, hogy ez alkati dolog, ha meleg van jobban hullik, az okát nem tudják megmondani úgysem.
Te mit kenegetsz rá?
Én is ezzel küszködök évek óta.Most mondjam azt,hogy már megszoktam?Nem,ezt nem lehet megszokni.Szeptember végétől március végéig gyakorlatilag egyáltalán nem hull a hajam,majd amikor lekerül a sapka és előbújnak az első napsugarak,akkor sunyi módon egyszer csak elkezd hulldogálni.Amit hat hónap alatt kikupálok,az sutba vész egy pillanat alatt.Ráadásul nekem nagyon kevés mennyiségű hajam van,így ami nagy nehezen visszasűrűsödött,az ilyenkor látványosan megritkul.Kb két hete vettem észre,hogy jé,itt is hajszál,ott is és milyen szépen kint van a fejbőröm.Frankó lesz ez megint,így nekikezdeni a nyárnak.Részemről nem hinném,hogy ez tavaszi hajhullás,mert őszi meg nincs és ez egész nyáron potyogni fog.Egyszer egy bőrgyógy dokinő nekem az UV sugarakkal hozta összefüggésbe,hogy ezért csak nyáron műveli ezt a fejem.Meg olvastam valahol,hogy a tyúkok ugyanígy vannak,nyáron megkopaszodnak szinte teljesen és a tojó funkciójuk is megsínyli.Magyarul,ha besötétítenek nekik nyáron,akkor jobban tojnak és a tolluk is nőni kezd.Valóban érdekes ez.
Télen kutya bajom,de ilyenkor... Annyira gyűlölöm már ezt az egészet,hogy kenhetek én rá bármit,hasztalanul szinte.Mélységesen belefáradtam már.
További ajánlott fórumok:
- Küzdelem a PCOS és a hajhullás ellen
- Mennyire hatásosak a Bánfi (Herbária) termékei hajhullásra? (hajszesz, sampon...)
- Tudtok valamilyen hajhullás elleni szert ami olcsóbb mint a Rev. vagy Forcap?
- Mi lehet hatásos a változókori hajhullásra, hajritkulásra ?
- Hatásos a Garnier Fructis hajhullás elleni sampon?
- Kerstase Specifique Aminexil GL M 42x6 ml hajhullás elleni ampullák hatásosak? Nagyon fontos!