Merjek szólni? (beszélgetés)

Néhány éve én is hasonló véleményen voltam. Egészen addig, míg egy több hónapos képzésen megkérdezte az oktatóm, hogy mit gondolok magamról, a viselkedésemről... Elmondtam, hogy "elégedett" vagyok, szerintem helyesen viselkedem. Mindig próbálok maximálisan korrekt lenni, őszintén szólok mindenről, amit gondolok, egyenesen mások szemébe beszélek, és ha adódik valami, amivel nem értek egyet a közösségben, akkor szólok én, mert így helyes. Annyit felelt, hogy az én dolgom és bár lehet, hogy most biztos vagyok magamban, de a dolgok nem úgy vannak, ahogy én elképzelem és az nem véletlen, hogy mások engem bíztatnak (pl. a munkahelyen), hogy szóljak ezért, azért és hogy talán az én elgondolásom miatt, amiben teljesen biztos vagyok, nem jut el hozzám mindaz, amit mások gondolnak, éreznek, akarnak. Én akkor (ez van vagy 5 éve, hogy történt), nem értettem, miért mondja ezt. Aztán lassan megértettem... elbuktam egy előléptetést és ahogy körbenéztem, úgy láttam, nem őszinték a kapcsolataim. És esetenként bántok másokat, előfordul, hogy olyan dolgokban, amik nem is rám tartoznának...

Előfordulhat, hogy valóban van a gyerkőcnek valami baja. Lehet... bár van ismerősöm, akinek a kislánya elmúlt másfél éves, amikor mászni kezdett és kettő, amikor járni...hordták orvoshoz, nem találták baját. A nagyobbik fiamat pedig úgy adtam be az oviba 3 évesen, hogy azon kívül, hogy "Tibi, traktor", semmit nem beszélt...neki sincs baja. És van a családunkban egy fiú, már felnőtt, de emlékszem, anno láttuk, hogy van vele valami baj, de nem szólt senki, mert nem ránk tartozott és később kiderült, hogy kezeltetik is.

Van egy intim szférája az embereknek, amit szerintem illik nagy tiszteletben tartani. És ez alól nem ad felmentést semmiféle jóakarat sem... vannak épeszű szülei a babának, nagyszülei. Őket is minősítené egy "négyszemközti" beszélgetés.

Nem lehet, hogy sérült a baba csak a szülei nem mondják el?

A nem szólás nem megoldás, sőt. Itt van az illető a Hoxán?

Valóban nem értem, miért tetted fel a kérdés. Viszont szerintem ez egy nagyon elterjedt szokás mostanában: nem tudjuk, hol húzódnak a határaink. Így átlépjük őket anélkül, hogy elgondolkodnánk, van e jogunk hozzá...

Az anyuka nagynénje sérült...akkor erről az anyuka is tud. Úgy gondolom, talán elég felelősségteljes szülő ahhoz, hogy tisztában legyen a babát is érintő negatív lehetőségekkel. Miért Neked kell felhívni erre a figyelmet, ezt nem értem. Van anyja, közelebbi családja, orvosa, gyerekorvosa, miért Neked kell ezt bevállalni?

Nem vehetjük mások dolgát a nyakunkba csak úgy, önhatalmúlag. Tudom, érzem, hogy Te a felebaráti szeretetre, a mások iránti felelősségre gondolsz, de ez a valóságban ilyen formán megvalósíthatatlan. Egyszerűen azért, mert nincsen közünk hozzá, mert nem vagyunk szakemberek és többet árthatunk lelkileg, mint használunk.

Az ismerősömnek nagy szerencséje volt, de miért is? Azért, mert néhányan nem látták szépnek, jónak a gyerekét, vagy mert arra gondoltunk, túl nyugott és ezért olyan okokat kerestek a háttérben, amelyek aztán nem bizonyultak valósnak, de egy életre megrontottak emberi kapcsolatokat?

Én azért nem szóltam, mert az ismerősöm egészségügyi dolgozó, értelmes nő, édesanya. Tartottam annyira jónak ezekben a "szerepekben", hogy meg tudja oldani, ha gond van...

Esetleg lehet, hogy szól az ember és azt mondják, igen, gond van, járunk vele valahová...csak nem akartuk mások orrára kötni így, nyiltan.

Mások intim szféráját megsérteni nem szeretem.

Ha az "alig rokon" családtagjaid szeretnének tőled segítséget, véleményt kérni, megtalálnak... azt sokkal jobban fog esni a lelkednek, mint ahogy most gondolkodsz...:)

Ha meg szólsz és nincsen igazad, egy életre megbántod... Egyébként, mi közöd hozzá? Először is látja gyermekorvos, orvos, védőnő... másodszor.. az még nem fordult meg a fejedben, hogy talán valóban van vele probléma, de nem szeretnék az orrodra kötni, esetleg másoknak elmondani még, így nem beszélnek róla?

Jó néhány éve szült egy kolléganőm, elmentem pár hónap után meglátogatni őket. Akkor már a fél falu és város azt beszélte, hogy fogyatékos a kislánya, csak tagadja. Szó ami szó, furcsa volt. Amikor felébredt, nem sírt. Ahová letetted, jó volt neki, hason, háton, oldalt, mindegy. Csendes volt, nézelődött, ennyi. Abszolút nem volt aktív. Sok-sok hónapig panaszkodott, hogy miket hall vissza vagy miket mondanak neki. Még éjszaka is sírt miatta. Nekem sem "tetszett" a kislány, de inkább szeretgettem, elfogadtam, bátorítottam őket. Egy évvel idősebb, mint a nagyfiam. A suliban nincsen vele semmi gond, szépen tanul. Ritkán látni olyan jólnevelt gyereket, mint ő. Jól viselkedik, mindenki szereti. Jópofa gyerek. Míg élek, áldom az eszemet, hogy nem kotnyeleskedtem bele a dolgukba...

Hát a kicsit sajnálom, mert ha tényleg gond van, akkor sajnos ő issza meg a levét, és minél tovább várnak, annál nehezebb lesz. :(

Nem irigyellek ...

Szia!

Nem szóltam, viszont nagynénémmel megvitattam a dolgot, ő 6 hetesen látta először a kislányt, és mondta, hogy neki is fura, és állítólag anyumnak is említette már akkor...Szóval vszeg nem én látom rosszul sajnos...Azóta egyébként nem találkoztam velük.

Szia!

Van valami fejlemény? Szóltál végül?

Ne forduljon a lelkiismeret. Lehet, hogy én a másik véglet vagyok, de én meg minden szarért állandóan problémázok, és hívom a doktornőt, vagy a védőnőt. Ha ő ezt normálisnak tartja, hát ..., száradjon az ő lelkiismeretén, és ne a tiéden. No persze a fő probléma az, hogy a gyerek issza meg a levét, ha tényleg valami probléma van.

Én biztos elvinném egy szakemberhez, ha az én gyerekemről lenne szó. Akármennyire is szereti az anyuka a gyerekét, nem vakulhat el annyira, hgoy ne vegye észre, ha tényleg baj van.

Lehet, hogy én a másik véglet vagyok, és túlparás anyukának tartanak, de barátnőmnek egy éve halt meg a kislánya 3 évesen. 2 évesen vették észre, hogy rákos, és csupán azért vitték el orvoshoz, mert fáradékony volt, és nem evett.

De én is tanácstalan lennék a helyedben ...

Szerintem szólj...))

Az nem árt!!Tapasztalatból mondom..)

sziasztok mindenféleképpen ki kellene vizsgálni mert valami nem stimmel.

ó lenne tudni hogy szopik-e még vagy tápszeres,illetve mit kap potlást ugymond

igen pont ez az hogy semmilyen szinten nem fejlődik szegény!!!

és azt nem is írtam hogy 4 hónap alatt 2 kg-ot fogyott! most 9 kg, 17 hónaposan!!! szerintem ez sem normális..

Az én fiam is későn kezdett mászni, 11 hónaposan, és menni is későn kezdett, majdnem másfél évesen. Viszont ő nagy, és a védőnő és a doktornő ennek tudta be (most még nincs két éves, és 95 cm, 15 kg), de ők azt mondták, várjuk meg a másfél éves kort, és ha addig sem kezd el menni, akkor irány szakember.

Mondjuk ő, amikor elkezdett járni, akkor már rögtön stabilan is ment. Sosem kellett vezetgetni, vagy vigyázni. Sosem fogtuk a kezét, nem lett vezetgetve.

A másik, hogy ő már 8 hónapos korában elkezdett szavakat modani, és másfél éves korába már egész szépen beszélt. Most pedig már szépen, ragozba, mondatokat mond.

Azt mondják, hogy amelyik gyerek előbb kezd beszélni, az a mozgásban marad el, és aki előbb kezd menni, az a beszédben marad el kicsit.

De ha mindkettőben, akkor már gond van.

Az én picim se röhög idegenekkel:)

itt inkább az a baj hogy az említett baba szinte semmire nem reagál:(