Melyik melatonin készítmény vált be nektek, amitől tényleg alszol? (tudásbázis)
Utánanéztem ennek a magnézium biszglicinátnak, amit ajánlottál, valóban jókat írnak róla, szerintem ki is fogom majd próbálni ezt is. Bár ahogy látom külön is lehet kapni glicint por alakban, arra is azt írják, hogy magában is hatásos a jó alvás tekintetében.
A melatoninnal pedig még kísérletezem, kb. 1 hét alatt talán még nem fejtette ki a hatását nálam, bár úgy vettem észre, hogy mintha kicsit hamarabb elaludnék tőle, mint korábban.
Nem kell szednem, sőt nem élek vele, csak van itthon egy üvegcsével, kipróbálásnyi mennyiség. Most hétvégén se vettem be, pedig semmi dolgom nincs, aludhatnék.
Frontint nem szedtem soha.
Ez érdekes, mármint a felszívódás gyorsasága. Nekem még a Riv...ilt is 19 óra körül be kell vennem, hogy 22-re elálmosodjak. Mondjuk ettől jól alszom, de csak szökőévente, nem szeretnék rászokni.
Citromfűt próbáltad már? Azzal olyan probléma van, hogy este nem jó teázni 🙂
Tudom hogy nem altato, csak azert irtam, h ne ajanlgassak..
A Triptofannak viszont utananezek.
A citrát is hatásos, de a legjobb hasznosulása a biszglicinátnak van. A Yiya oldalán nézzél rá erre is, teljeskörű tájékoztatás.
A melatonin sötét hatására termelődik a szerveztben. Normális esetben annyi, hogy hatására elalszik az ember. Külső pátlással bevéve akkor hat mikor beveszed. Itt nem a fényviszonyok határoznak, hanem a bevétel ideje. Ezért ajálják pl. repülőutakon, amikor időeltolódás miatt nem tudsz másutt elaludni. Bármikor veszed be hatása van. Ha nem alszol el, akkor nem melatonin hiány volt a szervezetedben, hanem más ok amiért nem alszol. A nem tudsz elaludni ezért 2-t veszel be, nem lesz hatásosabb, csak másnap kómásan kelsz fel mert nem képes anagy mennyiség reggelre lebomlani benned.
Mert a citromfű nem altató.
Ha gyógyteát szeretnél, akkor a macskagyökér és Komló.
Régebben CalMag vált be, de elég drága volt, akkor vizsga előtt életmentő volt.
A melatonin szedésétől mindig idegenkedtem, mert egyszer azt olvastam, megfordíthatja az éjjelt és a nappalt! :D
Aztán ajánlotta valaki az L-triptofánt, ez a melatonin előanyaga, egy aminosav. Ez segíti a melatonin termelést. Tehát nem zavar be. A nnyit termel amennyi kell. A Dr Herz félét szedem délben, ez B vitaminnal van, így nyújtott a hatása, és a Dr Chen-ből még beveszek egyet este, de van amikor lefekvés előtt még egyet. Attól függően, hogy álmos vagyok-e, vagy sem.
Ez elég jól bevált. Ha túl izgatott vagyok, akkor semmi sem használ! :D
(Ja.... akkor kellene a CalMag... az ellazít)
Igen, én is ezt olvastam, hogy éjjel hat a Melatonin, de azért bíztam benne, hogy nappal majd nem leszek annyira stresszes, dehát eddig semmi.
Ezt a magnézium-biszglicinátot nem ismerem, de köszi, utánanézek. Én időnként magnézium-citrátot szedek, ezt egy csontkovács ajánlotta nekem egyszer, nagyon dícsérte, igaz ő a csontokra, ízületekre ajánlotta elsősorban.
A melatoninnak akkor éjjel kell hatni mikor bveszed. Ez nem olyan hogy majd ha felhalmozódik akkor lesz hatásos. Azoknak nem érzenek hatását, akiknek nem a melatonin hiány a problémájuk. Mosnjuk stresszes vagy, esetleg van egy belső nyugtalanságod amit lehet hogy nem is érzel nagyon, de hat az idegrendszeredre úgy, hogy nyugtalanná teszi az alvást, vagy nem hagy elaludni.
Én mióta a kemót kaptam, azóta küzdök álmatlansággal, és régóta próbálok ezt-azt. Valamikor írt orvos altatót, de azt olvastam, az altatók rövidítik az életet. És egyéb káros hatásai is vannak.
Most a magnézium-biszglicinát a soron következő, egyéb jótékony hatása miatt is ami nekem most fontos. Talán nézd meg te is. A Yiya magnézium biszglicinátot vettem.
Most DM-es van itthon, azelőtt Aranymozsarast vettem patikában, az nem emlékszem, hány mg-os volt. Első 1-2 alkalommal használ, de úgy érzem, pont olyan hozzászokás van, mint minden máshoz. Emelni kellene az adagot, de frászt. Ma 3/4 3-ig aludtam, utána fetrengés... szerintem létező fogalom az alvásigény, és ha ennyi, akkor ennyi.
Ha el tudod látni nappal a teendőidet, nem alszol el ülve, akkor nem érdemes erőltetni.
En lefekves elott egy oraval magneziumot veszek be.
Eleg jol alszom kb.egy hete,felebredek,de szerencsere vissza tudtam aludni.
En sem tudom aludni hetek ota, de nem hotmonozom bemagam.
Szep napot!
További ajánlott fórumok:
- Gyógyszerek, gyógyhatású készítmények, népi-természet gyógyászat
- Melyik narancsbőr elleni készítmény hatékony?
- Mit nem szabad enni vagy hasznalni homeopatias keszitmenyek szedese kozben?
- Vizsgadrukk ellen van e hatásos készítmény?
- Adsz-e gyermekednek valamilyen multivitamin készítményt, a téli betegségek elkerülése érdekében? Ha igen, milyet?
- Melyik kollagén készítmény vált be nektek?