Melyik banknál érdemes folyószámlát nyitni? (beszélgetés)
Saját tapasztalatok:
Hitelt érdemes az OTP-nél felvenni, folyószámlára jön a pénz. De ha a megtakarított pénzedről van szó, azt érdemes egy másik helyen tartani, hogy pontosan hol, azt én is most keresem.
Mindenkinek más szempontok fontosak:
Nekem a fizimet a cég folyószámlára utalja. Megfigyelés, hogy a K&H-ba már 6-án megérkezik a pénz, az OTP-be csak 10-én, mert az OTP vezetője szerint a cégünkkel olyan a szerződésük, hogy 10-én 24.00-ig kell megkapnunk a pénzt.
Emiatt nagyon arrafelé hajlok, hogy ott nyitok majd számlát.
Ugyanakkor feltétele volt, hogy a hitelt, amit az OTP-nél felvettünk akkor kaphattuk, ha oda érkezik a fizetés.
Ugyanakkor volt már CIB-es tapasztalatom, jó volt, csak az volt az egyetlen baj, hogy csak 1 ATM-jük volt. Ha elutaztam, elég nehezen találtam megfelelő automatát.
Az UNICREDIT is vonzó, az a Lyoness miatt.
Hát, fel van adva a lecke.
De jókat hallottam én is az ERSTE-ről is, bár a múltjuk miatt nem tudom mennyire megbízhatóak hosszabb távon.
Nekem az is fontos, hogy nem mindig tudok munkaidőben beérni a bankba egyedi átutalásokat intézni, s neten keresztül el tudjam intézni. Bár a múltkor nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy az OTP-nél egy ilyen tranzakció díja 250 Ft volt.:(((
Nekem sima folyószámal az OTP nél van mert az van helyben...nem kedvelem őket,volt több nem szimpi tapasztalatom.Ügyintézők kedvesek,rendesek,nem velük van a baj,hanem a "hátté",nem tetszik.
Ahol mostanában jó tapasztalataim vannak ügyintézés,sorbanállás,kiszolgálás,rugalmasság terén az a raiffaisen bank.Lassan kezdünk átszokni,most már neten is használható kártyánk lesz ott,úgy sejtem átkerülünk majd...
Ha már az OTP a téma érdemes elolvasni, mert ott veszélyben van a pénzed
Újabb rossz tapasztalat az OTP Banknál:
Anyukám két számláját kellett hagyatékoltatnom. Hétfőn fél 12-től háromnegyed 5-ig pingpongozott velem két bankfiók! Innen oda, onnan ide, háromszor. A végén az ügyintéző hölgy "rendkívül kedvező befektetési formá"-t ajánlott. Szívem szerint rárúgtam volna a pultot. :((((
A takarékbetétkönyvnek nincs havidíja.Kamatot adnak,igaz nem sokat.OTP-nél is lehet nyitni,átutalni is lehet rá.
Azt a pár perc sorállást beiktatom a sétába.
Szia,
hosszú ideig az OTP-nél volt számlám, de úgy 4-5 éve többször egymás után néhány rendszeres átutalásomat esk...ták. Nem kicsit, nagyon! Volt olyan esetem is, hogy az áramszámlám tízszeresét utalták, átmentem mínuszba, fizethettem a kamatot. Ráadásul még nekem kellett a szolgáltatóval egyezkednem, veszekednem. Ez nem egyedi eset volt, csak ezzel telt be a pohár.
Üdv Imre
Szia!
Akkor érdemes lenne nekem is átpártolnom máshová, addig amíg nincs semmi baj?:)
Vagy csak pár év múlva mutatják a foguk fehérjét?:)
Szia, Angyal!
Én egyszer-kétszer már jól megszívtam az OTP-t. El is pártoltam tőle!
Szia, Irma!
Ebben igazad van, csak az a gond, hogy kevés az ATM-jük, így sokszor komlpikált és drága kp-hez jutni.
Üdv, Imre
Takarékszövetkezetnél.
Ezerszer jobban dolgoznak mit a bankok
Szia,
először az OTP-nél nyitottam folyószámlát, de néhány átutalást sz..rul teljesítettek. És még nekem kellett a szolgáltatókkal veszekednem, egyeztetnem. Egy idő után (úgy 4-5 éve) betelt a pohár, bankot váltottam: átmentem a Postabanhoz, majd automatikusan a jogutódjához, az ERSTE-hez. Azóta semmi gondom. Sőt, takarékossági okokból nyitottam egy "jóléti" számlát az egyik takszövnél.
Egyébként Veled mi újság? Már régen találkoztunk! Az apacssapkás képed még mindog tetszik!!! :)))
További ajánlott fórumok:
- Egyik banknál folyószámlája van a férjemnek, a másiknál személyi kölcsöne.Mit lehet tenni, hogy ne kelljen havonta bejárni utalni?
- OTP Banknál nyitnék lakossági folyószámlát, mi a menete?
- Melyik banknál érdemes folyószámlát nyitnom?
- Raiffeisen banknál szeretnék folyószámlát nyitni.
- Melyik banknál érdemes vállalkozói folyószámlát nyitni?
- Melyik banknál érdemesebb folyószámlát nyitni?