Megmenthető egy házasság? (beszélgetős fórum)

Ez azoknak szól, akik szeretői viszonyban vannak, de a feleségeknek is hasznos, hogy tudják, kivel élnek együtt.

[link]

Van ilyen, nem is vitatkozom vele. Én is csalódtam már így emberben. Azt hittem hogy szegény nő az áldozat, aztán a végén kiderült, hogy ugyanolyan lelki terrorral, értelmetlen hisztériával és szándékos ferdítésekkel tudja csak "megoldani" a konfliktusait, mint ahogyan a férje teszi vele. Konfliktuskezelésre totál alkalmatlan volt mindkét fél. Szerintem a mai napig ülnek ebben a semmilyen házasságban, szegény gyerekek meg a lelki terrort fogják tőlük elsajátítani. Csak őket sajnálom.

Viszont Böbééknél a volt férj viselkedése önmagáért beszél. Itt semmi másról szó nincs, mint hogy a férj most mindenkit letojva dobbant, élvezni az életet. Mert neki olyanja van. Bele lehet ebbe magyarázni bármit, de sajnos VAN olyan, hogy a problémákat az egyik fél egyszerűen nem is akarja megoldani, még talán kapóra is jön neki. Akármi is történt Velük az életben, az nem indokolja ezt. Vannak dolgok, amikről csak egy ember tehet.

Ebbe jól belegondoltál ? Az ember szerelmes, jó esetben mindketten egymásba, eltelik 1-2-3-X év, esküvő, gyerekek ... és képzeld van úgy, hogy egyikük nagyon megváltozik ! Még ha folyamatosan változik, akkor is reménykedik a másik fél, hogy tűrhető lesz a házassága, és együtt nevelik fel a gyerekeiket. Neked hány gyereked van ? Gondolom, elváltál. Tudod, az könnyebb, mint szinte mindent megtenni, hogy együtt maradjon a család ! Böbe előtt le a kalappal !!! Számomra ő már mazochista, én ennyit nem viselnék el !

Nemcsak a nők választanak, hanem a férfiak is, vagyis egymást.

Végülis csak arra gondoltam, hogy egy férj, ha el akarja hagyni a feleségét és a családját, elmegy, - pláne a Szerelméhez ! - akár 2 gyereke van, akár 4.

Igen, most jönnek-mennek az életében a nők, ameddig egyikük nem szakít. Valószínű, függő lett a társkeresőtől, látja, hogy könnyű csajozni az internet korszakban, és ez tetszik neki.

Van olyan is, hogy csak egyik fél hibás.

A másiknak legfeljebb az a hibája, hogy nem veszi észre időben, hogy ki a "társa".

Ez igaz, itt csak az én oldalam látható. Ugyanakkor nem igazán tudom én miylen módon tudnék "alátenni" az apának. És mondjuk nem is jutna eszembe, mert mondom, nem gyűlölöm vagy ilyesmi, sőt. Nekem még mindig erősen kell azon dolgoznom, hogy el tudjam felejteni, mint férfit.

Csak szeretném a gyerekeknek megadni azokat a lehetőségeket, amiket eddig megkaptak, és szeretném, ha megértené, hogy 4 gyerek nem egy emberes feladat. Ha én kidőlök, akkor úgyis rá maradnak a gyerekek.

Nem látunk bele, nem ismerjük a másik oldalt.

Azt megtanultam, több ilyet látva, hogy nem mindig olyan tiszta a helyzet mint amit az egyik fél lefest.

Itt csak a a női szemszögből látjuk az eseményeket, s sajnos szembesültem már olyannal, hogy bizony az anya is rendesen odatatte magát a kötözködésben és hogy alátagyen az apának. Erre persze megkezdődött a harc, de nem volt olyan hogy pusztán vétkes és áldozat.

Kedves Lili!!

Rézben már utána olvastam a történetednek,és találok elég sok hasonlóságot.

Borzasztó, szívbemarkoló érzések, történések ezek,amikor szeretsz valakit,és viszont.

Az én esetemben is elmondott valamit otthon rólunk, nem tudom, mi reakció volt otthon,de változatlanul jár hozzánk,és azt mondja, nem fogja befejezni, meg sem fordult a fejében.Én annál inkább,de köztünk is valódi szeretet van, vagy volt. Tudod, én már másképp látom,de nekem ez már 7. év így.Aki sír a másik után,fél, hogy elveszítheti azt,akit valóban szeret,az nem engedi ,hogy ilyen helyzet előálljon. Az előtt egy út van,és nincs kérdés.

Abban igazad van, hogy sok minden olyan dolog volt a kettőnk hátterében, kapcsolatában, ami magában hordozta annak a lehetőségét, hogy nem tart majd halálunkig a kapcsolat. De sok ilyen kapcsolat van, ami aztán mégis hosszan és jól képes működni (pl. szüleim házassága). Ha meg lett volna a közös akarat, akkor ezek a problémák áthidalhatók lettek volna. De nem volt. És ehhez még jött a tragédia is, ami bombaként robbant.

Bármiből sülhet ki jó és rossz is. Én leszűrtem magam számára a tanulságokat, és tényleg csak annyit szeretnék, hogy a gyerekeket normálisan fel tudjam nevelni, az apjuk támogatásával (anyagi, fizikai és lelki értelemben is). Nem maradt már, mint abban reménykedni, hogy 3-4 év múlva a kapcsolatunk egy higgadtabb, esetleg barátibb kapcsolattá alakul.

Jól tetted, hogy nem engedted. Oldja meg, neked is mindent meg kell oldanod egyedül, mert ő semmire sem hajlandó.

Nem hiszem, hogy hosszú életű lesz ez az új kapcsolata is, ha a saját gyerekeitől akar szabadulni, hogy "élhessen" pont más gyerekeit fogja nevelni.

A megfontoltságra értettem, hogy egy nő hogyan dönti el vajon, kinek érdemes szülnie. Más az ha van ideje, s más ha már kapkod.

Személy szerint soha nem oszttottam azt a nézetet ami elhiszi hogy semmilyen intő jel nincs egy férfinál hogy esetleg nem vele kellene ilyen visszafordíthatatlan dologba kezdeni, mint a családalapítás.

Nem hiszek benne hogy Nobel-békedíjas ZEN szerzetes attitűdű emberekból válnak olyanná amiket leírnak itt is.

Remélem átmegy az írás irónikus éle... :)

De ez most hogy jött ide?

Én 27 évesen szültem az első gyerekem.

Ezt nem mondtam. :)

Viszont már-már pánikolva gyereket akaró, késő harmincas, kora negyvenes férfit még nem láttam.

Nőt viszont annál többet. Ilyenkor aztán jól be tudják nézni a dolgokat párválasztási téren...

Nem lehet. Mindig a nő a hibás. És még vérszemet is kapnak érte. :P

A válás után még szülő maradnak, tök mindegy mit barmoltak szét ketten. A gyerekeknek is mindegy ki a hibás. Nekik két szülőre van/lenne szükségük.

Azzal sincs amúgy problémám, hogy mindig vannak újabb és újabb nők, csak azzal, hogy ezek mind rögtön bevezetődnek a gyerekek életébe, majd eltűnnek. Ezt nagyon károsnak tartom.

Én sem élek apáca életet, de a gyerekeket kihagyom belőle.