Meghalt a kutyám (beszélgetős fórum)

Morzsi kutyánk 16 évesen szenderült végső álomra. Mivel kertes házban lakunk egy értelmű volt, hogy kutya kell. Mikor tudtuk, hogy nem sok ideje van hátra, egyik ismerősünktől kértünk egy kölyök kutyust. A Morzsi is korcs volt (puli keverék), Oszkár, a mostani kutyánk is korcs.

Igaz nálunk a kutya, macska is egyen értékű családtag.

A kutya, a macskák nagyon jól meg vannak egymással. Nem bántják egymást, de Oszi azért kikéri magának ha a macsok a kajájához akarnak nyúlni. Télen amikor "röpködnek" a mínuszok együtt alszanak a kutyaólban. A család legfiatalabb "tagja" az 1 éves kandúrom, imád Oszi farkával játszani. Érdekes módon a Morzsi is a macskákkal együtt aludt.

Szia!

Nagyon sajnálom, ami a kutyáddal történt, de szerintem még szerethetsz másikat. Minden állat más tulajdonságokkal van megáldva. Egyiket ezért, a másikat azért lehet szeretni. Nagyon szeretem a cicákat és a kutyusokat is. Az elmúlt 12 évben volt részem sok elvesztésében. A fényképek, az emlékek - amíg élünk - megmaradnak róluk.

Jó két éve valaki bedobott az udvarra egy kutyát, mert azt hitte, hogy az enyém. Valóban nagyon hasonlított rá, egy keverék palotapincsi volt. Kerestem a gazdáját, de nem sikerült megtalálni. Két nap után kimászott a kapun. Egy hétig volt távol, és visszajött. Akkor azt mondtam: Mivel visszajöttél, Te engem választottál, az enyém maradsz. Nagyon csavargó volt, állandóan kilógott, de mindig visszajött. Amikor fütyültem neki, ő ugatással jelezte, hogy merre jár. Mint az árnyékom, olyan volt. Bárhova mentem a lakásban, udvaron, jött utánam, az ágyam mellett aludt. Tavaly tavasszal, a tüzelés idején egy falkával láttam utoljára (bocs, de most is sirvafakadok). Nem mentem utána, mert addig mindig visszajött. Kerestem, újságba még a fényképét is betettem. Persze jöttek a telefonok, hogy itt + ott láttak hasonlót, de nem ő volt. Azóta is várom haza.

Aztán az egyik híváskor, miután mondtam, hogy ez nem az én kutyám, megkérdezték, nem viszem magammal? Ők is találták, nem tudnak vele mit kezdeni. Hazahoztam. Életem legszebb kutyusa, ugyanúgy az árnyékom, ott van ahol én. De a másik, az mégis másik volt.

Amikor megismerkedtem a mostani férjemet,akkor 2.éves volt a Bogi(jugoszláv farkasölő kutyus).Nagyon megszerettem őt!De sajnos 3.hónapja kullancs csípés miatt el kellett elaltatni...:-((((

Most is sírok,meg nagyon sokszor,ha rá gondolok...

Nehéz volt,mert egyedül voltam itthon,mikor el kellett döntenem,hogy az állatorvos elaltassa-e vagy nem...Nem tudott már járni sem,teljesen leépült és semmi esélye nem volt a túlélésre:-(((

Eltemettem,napokig sírtam,lehet,hogy sokan hülyének néztek ezért,de nagyon a szívemhez nőtt...

Soha nem fogok így kutyát megszeretni,mint ahogy őt szerettem!:-(((((

Nekem idén februárban halt meg a cicám...ha megnézed az adataimat ö van kitéve.

Ugy fáj hogy még mindig nem tudtam magam tultenni rajta. Én se tudom hogy mi lenne jobb...egy uj cica vagy semmi....

Egy kutyust elveszteni, pont olyan mint egy embert, egy családtagot. Nagyon közhelyes, de igaz, majd az idő mindet meggyógyít. Először nagyon fáj, aztán még jobban, majd kicsit már jobban érzed magad, és lassan csak a szépre emlékezel (lehet egy kutyánál másra emlékezni?). Vehetsz, kaphatsz, szegődhet hozzád másik eb, de akit elvesztettél nem fogja pótolni. Nem is kell, de rengeteg örömet szerez neked.

Én sz elmúlt öt évben 4 kutyát vesztettem el, hála a rengeteg gonosz semmitérő simabőrüeknek.

Nagyon sajnállak,öszinte részvétem.

Tudod nekem is haltak már meg kutyusaim,tudom milyen érzés.1995-ben anyukámat is elvesztettem,és azt hittem már ezek után semmi rossz nem jöhet.De jött!Falatka,így hívták a kutyámat.Kiszökött a volt férjem után,és a bicaj után ment,és kiugrott a főútra és egy kocsi elgázolta.Hazahozta a volt férjem,és eltemettük.Nagyon padlón voltam.Azt mondtam,hogy soha sem kell másik,hiszen olyan mint ő volt nem lehet egy sem.De lett,kaptam egyet,és kettő lett belőle.Síla a neve,és van egy lánya a lújza.Síla 12 éves,és én is nagyon félek az elvesztésétől.

Az én kutyám egy befogadott, csavargó volt - szuka. Tiamariának hívtam, s amikor hazaértem az orrát odadugta a tenyeremhez- így üdvözölt. Szépen felhízlaltuk, igazi házörző lett. Ám egy napsütéses októberi napon -mivel mi tanyán éltünk ekkor- a helyi vadásztársaság vadászai egyszerűen lelőtték! Mivel a kerítésen át kiszabadult. Napokig kerestük, vártuk. A helyi vadásztársaság napokig tagadta, hogy látták volna a tanyánk körül, majd végül az egyik - látva a vergődésünket, gyászunkat- elárulta, hogy hol van!

Megkerestük a tetemét. Fejbe lőtték! A homloka közé kapta a lövést. Nyakörves kutya volt, nem bántott senkit... Hát azóta UTÁLOM a vadászokat!

Már egy éve, hogy meghalt (alaszkai malamut volt), de még mindig siratom, nagyon hiányzik. Kezelte a doki, de nem tudta megmenteni :-(((((( A párja (kislány) még él......, de neki is hiányzik.

Egy éjjelen át haldoklott, ápoltam, simogattam, Ő meg sírt végig, amig itt nem hagyott:-((((

De másikat nem tudok venni, mert az már nem olyan.