Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Lézeres szemműtét fórum

Lézeres szemműtét (beszélgetés)


1074. ZsoZ (válaszként erre: 1073. - Juud)
2010. febr. 28. 20:10
Köszönöm a biztatást Juud, én örülnék a legjobban ha igazad lenne. Jelenleg annyival rosszabb a jobb oldali szemem hogy nem is tudom elképzelni hogy egyszer majd el tudom olvasni azokat a feliratokat, amiket most tisztán látok a bal szememmel. Talán nem aggódnék ennyire ha bal szemem ugyanilyen rossz lenne, mert akkor betudnám a hosszú gyógyulási folyamatnak. De ez nem fér a fejembe, hogy hogyan lehet az hogy a bal szememmel az elejétől fogva tisztán látok, míg a jobbal nem. Pedig nem volt igazán különbség a két szemem között.
1073. Juud (válaszként erre: 1072. - ZsoZ)
2010. febr. 27. 20:50
ZsoZ, nekem majdnem 6 hete hogy műtötték, és végig rosszabb volt a jobb szemem, de az nem azt jelenti, hogy nem javul meg..az egy havi kontrollon 100% lett, )(másik 125%) de azóta érzem, hogy ez is 110 körüli lehet már, sztem túl hamar vársz jó eredményt..én sem láttam élesen a jobbal 3 hétig..aztán egyik nap arra ébredtem, hogy jó! mindig a távoli autók rendszámán teszteltem kutyasétáltatás közben, és most már azzal is olyan éles mint a másikkal! tehát nyugalom..:))
1072. ZsoZ
2010. febr. 27. 20:04

Sziasztok,

2 hete volt PRK műtétem, én is megosztanám a tapasztalataimat. A bal szememet 2.5 dioptriával és 1.0-és cylinderrel a jobb szememet pedig 2.25-ős dioptriával és 1.5-ős cylinderrel műtötték.

Előtte egy sima 2.0 -es szemüveget hordtam, bár tudtam hogy erősebb kellene de elvoltam vele, nem volt kényelmetlen.

Már rögtön a műtét utáni első reggel amikor kinyitottam a szemem jó volt látni hogy a bal szemem tökéletesen látok, viszont a jobb szememmel egyszerűén képtelen voltam élesen látni.

Egy kicsit rossz érzés volt, de gondoltam majd helyre jön idővel. Minden egyes kontroll alkalmával megemlítettem hogy a jobb szememmel nem látok élesen, míg a bal tökéletes, de azt mondták hogy még túl korai ezzel foglalkoznom, legyek nyugodt majd rendbe jön. Most eltelt 2 hét pillanatnyilag a bal szememet tökéletesnek érzem, úgy távolra mint közelre, viszont a jobbal egyszerűen nem látok élesen még távolra sem. A rossz az egészben az, hogy a PRK utáni gyógyulási folyamatra hivatkoznak, és így ki kell várnom az 1 hónapos kontrollt, ahol talán végre már nem hivatkozhatnak arra hogy még tart a hámosodás. Viszonylag alacsony dioptriám volt, így bíztam a tökéletes végeredményben, de sajnos úgy néz ki nem jött össze. Szóval csak azt tudom javasolni aki műtét előtt van az ne bízzon meg vakon abban hogy milyen dioptriákat mérnek a szemére, inkább menjen el még megméretni több helyre is, mert nálam nem jött be ez amit a jobb szememre gondoltak.

1071. melcsiii (válaszként erre: 1067. - Frigo10)
2010. febr. 27. 18:15
nyugi, ez még teljesen normális, kb az első hónap végére lesz a tuti. én is szellemképesen láttam műtét után egy héttel és eltartott 2 hétig.
1070. frigo10 (válaszként erre: 1069. - Juud)
2010. febr. 27. 16:34

köszi, hogy megosztottad a tapasztalataid.

papírt nem kaptam, csak a receptet az új cseppre, ezért nem tudom a mért értékeket (a műtét bp-n zajlott az első 3 kontroll ott volt, van is papír róluk, az 1 hetes pedig vidéki szemészeten történt).

másoknál is a flucont láttam, nem az efflumidexet.

de azért bízva-bízom :)

1069. Juud (válaszként erre: 1067. - Frigo10)
2010. febr. 27. 11:18
helló:) az egy hetes kontrollon kaptál papírt, minden esetben adnak, azon rajta van az eredmény..nézd meg! ha a pirosig láttál az ha jól tudom 0,5 azaz 50%-os látás. nekem 0,80, 0,90 volt, a tiéd elég kevésnek tűnik de nem kell aggódnod, nagyokat ugrik a látás, egyetlen nap is számít! az is lehet, hogy pont abban az órában ilyen volt, nekem óránként változott. hol nagyon rosszul láttam, ilyenkor kellett is csepegtetni a műkönnyel, annak hiánya is okozhat rossz látást! a száraz szem nem lát komfortosan...de, a lényeg, két hét után még semmit sem jelent az egész, nekem a 4. hét utolsó napjain lett hirtelen nagyon éles minden, majd meglátod, hogy jól fogsz látni és még túl korán aggódsz..:)a monitor betűit az 5. héten láttam kristálytisztán addig olyan volt az olvasás is, mintha 3 dimenzióban láttam volna a betűket, ez is el fog múlni..sokan panaszkodnak, hogy közelre romlik a látásuk, nekem is így volt, de ez is múlik..meg kell tanulni a szemnek közelre látni! ezt olvastam a prospektusban..a cseppedet nem ismerem, nekem flucont írtak fel az első hét után..én nem nézetném meg, mert két hét alatt beáll és javul! :)de te érzed..
1068. Juud (válaszként erre: 1066. - Melcsiii)
2010. febr. 27. 11:08
igazad lehet :)
1067. frigo10
2010. febr. 27. 10:27

sziasztok.

több mint két hete volt prk kezelésem, mindkét szem 3-as. az első 3 kontrollon mindent rendben találtak. az 1 hetes eredményét nem tudom, mert csak olvasás teszt volt (piros vonalig láttam).

tudom, hogy türelmesnek kell(ene) lennem, de kételyeim vannak, hisz tájékoztatást nem kaptam róla, hogy mire számítsak x héttel a műtét után (tudom, hogy erősen egyénfüggő, de egy általános duma nem jött volna rosszul). most úgy érzem, hogy kb 1 dioptriás szemüveggel látnék normálisan távolra. megyek vissza dolgozni, de pl a monitor betűit alig tudom elolvasni (az egyik szemmel szinte egyáltalán nem).

nem tapasztalaok javulást napról napra, sőt...

efflumidexet csepegtetek 1 hete 5x.


általános ez az állapot?

legközelebb két hét múlva megyek kontrollra, kérdés, hogy érdemes-e megnézetni előtte és nem várni addig?

1066. melcsiii (válaszként erre: 1060. - Juud)
2010. febr. 26. 22:19
szerintem lehet inni alkoholt, különben szóltak volna.
1065. Juud (válaszként erre: 1062. - Vaksihapsi)
2010. febr. 26. 20:50
ez jó, nincs nagy különbség a két szemed között..nekem -4, -2,5 volt, előbbi 125% 1 hó után, másik 100%. sokkal kiegyensúlyozottabb az eredmény, azaz közel azonos a javulás, ha nincs nagy különbség a két szem között..de nem panaszkodom..:O)
1064. vaksihapsi (válaszként erre: 1063. - Zsugabubus007)
2010. febr. 26. 20:34
03.02-án Focusmedbe. Jó lenne már túl lenni rajta, nem azért mert félek, hanem mert látni akarok :)
1063. zsugabubus007 (válaszként erre: 1059. - Vaksihapsi)
2010. febr. 26. 19:47

Mikor mész? És hová?


Nekem is prk lesz!

1062. vaksihapsi (válaszként erre: 1061. - Juud)
2010. febr. 26. 17:42
annyira nem, csak a vakegér név már foglalt volt :D :D -1,25 és -1,50
1061. Juud (válaszként erre: 1059. - Vaksihapsi)
2010. febr. 26. 17:35
vaksihapsi, mennyire vagy vaksi? :)) ;)
1060. Juud (válaszként erre: 1055. - Melcsiii)
2010. febr. 26. 17:34
Tudja valaki, hogy lehet-e alkoholt inni flucon-kúra közben? Múltkor voltam egy szülinapi bulin, és el is felejtettem a szteroidos cseppet, ittam két sört és éjjel hányingerem volt, és olyan furcsán éreztem magam..nem a sörtől, tuti, más érzés volt...a legutóbbi kontrollon azt mondta nekem a doki, hogy külföldön egyáltalán nem is csepegtetnek a műtét után, semennyi ideig, furcsállom, hogy hogy lehet ez, és akkor nekünk miért kell, de nem kérdeztem rá pontosan hogy is van...
2010. febr. 26. 17:33
Végre egy forum, ahol nem 6 hozzászólás van ezzel kapcsolatban. Igaz már elég sokat olvastam a lézeres műtétekről, de ennyi személyes tapasztalat sehol nem volt leírva. Én most megyek majd prk-ra,erre telik :o) ,de ha lenne is közel 500ezrem is inkább a prk-t választottam volna, egy kis fájdalmat és hosszabb lábadozást elviselek ,ha ilyen sokat lehet sprórolni.
1058. buschne (válaszként erre: 1057. - Melcsiii)
2010. febr. 26. 14:59

Most már mindent értek!

Köszönöm szépen!!

1057. melcsiii (válaszként erre: 1056. - Buschne)
2010. febr. 26. 14:57
A flucon gyengébb csepp. De ha romlani kezd valakinek a látása, akkor lecserélik Maxidexre, mert az erősebb, viszont annak az a hátránya hogy megemeli a szemnyomást, amitől még rosszabbul lát az ember és erre pedig kell a Huma-timolol csepp, hogy nem emelkedjen meg.
1056. buschne (válaszként erre: 1055. - Melcsiii)
2010. febr. 26. 10:38
Ja értem. A Tobradex az csak részben tartalmazott szteroidot, + egy kis antibiotikumot a fertőzések megelőzésére és akkor csak ezután jön a szreroid dózis. A Maxi azt hittem a magas szemnyomás miatt van. De akkor mikor Flukon és mikor Maxi?
1055. melcsiii (válaszként erre: 1054. - Buschne)
2010. febr. 25. 22:33
Szteroidos cseppek amik megakadályozzák a sejtek aktivitását vagyis azt a képességüket hogy visszaállitsák a régi állapotot, ami ugye látásromlással jár.
1054. buschne
2010. febr. 25. 20:27

Sziasztok! Én még Tobradexet csöpögtetek, de mire való a Flukon ill. egyeseknél a Maxi? A Maxit mindenki kapja?

Ma voltam először dolgozni. Minden O.K. volt, igyekeztem pihentetni amennyit tudtam és a gépnél is minimális ideig ültem. Az összes kollégám a "csodámra járt". Jó érzés volt.

1053. k.judit86 (válaszként erre: 1052. - Mathilda)
2010. febr. 25. 20:05

Szia!

Nekem is volt így, a műtét után másfél hónapig (bár nekem fényudvar is volt általában körülötte). Azóta ez már elmúlt és 100%-os maradt a látásom. Remélem ez megnyugtat.

1052. Mathilda
2010. febr. 23. 19:45

néhány napja érdekes dolgot vettem észre: éjszakai vezetésnél a távolabbi autók fényszórói és lámpák fényei "szétesnek", csillagszóró formában látom őket amíg közelebb nem jönnek (kb. 20 méterre) utána összeáll a fényük. Viszont fényudvart nem látok körülöttük és a messzebb lévő, de nem világító tárgyak körvonalai élesek.

Másnak is volt/van ilyen tapasztalata? Meddig tartott, járt-e látásromlással? Előre is köszi a véleményeket.

1051. Mathilda (válaszként erre: 1045. - Buschne)
2010. febr. 21. 19:15
Szia! Igaza van a többi hozzászólónak, tényleg az alvás a legjobb, azzal tudsz a legtöbbet tenni a szemedért:-) Én műtét után szó szerint végigaludtam (a kapott altatók segítségével) a lencse levételig tartó 3 napot...csak enni keltem fel. És szerencsére nem voltak fájdalmaim, nagyon "simán" ment minden, csak második nap este volt egy kb. 2-3 órás fájdalom-roham. Ilyen szempontból szerencsés vagyok - olvasva a többiek hozzászólását. Lényeg, hogy ne erőltesd a szemed, pihenj vele sokat és jól fogsz látni!:-)
1050. Misnyő
2010. febr. 21. 18:34

Sziasztok


Jó régen voltam már fent. Nem tudom hogy mennyibe kerül a Zyoptix viszont ha tényleg lasik akkor senkinek nem ajánlanám. Viszont ha igaza van issti-nek akkor inkább szánjon rá kicsivel több pénzt és egy sokkal biztonságosabb eljárást kap cserébe.

1049. melcsiii (válaszként erre: 1047. - Issti)
2010. febr. 21. 09:18
egyetértek veled Isti, azt én sem vállalnám be, annak ellenére ,hogy a PRK után még mindig nem éles a látásom. De még van több mint 2 hónapom, vagy akár egy évem.szia
1048. buschne (válaszként erre: 1047. - Issti)
2010. febr. 21. 07:34
Nem a PRK és az intraLASIK között van valahol az ára? Úgy emlékszem. Egyébként nekem azt mondták, hogy a kérdést eldönzötték helyettem az égiek, merthogy a vákumot nem bírná ki a szemem, marad a PRK. De azért kíváncsiságból a többi eljárásról is tájékozódtam és úgy rémlik, a sima "LASIK" ára a másik két eljárás árai közt van.
1047. issti (válaszként erre: 1032. - Bernadett05)
2010. febr. 20. 19:36

Szia Bernadett!


Nem elvből tartom a Zyoptix-ot rossznak. Az nem más mint sima Lasik, és nem véletlenül nem vállalja egyik nagy, vagy szakmailag komoly klinika sem.

Nekem PRK-m volt 3 hónapja, és "irigykedve" olvasom azokat a beszámolókat ahol szinte fájdalom nélkül pár nap után jól láttak.

Én nagyon megszenvedtem az első pár napot, és ráadásul még az egyik szememen a rettegett haze (homály) is befigyelt kettős látással.

Most hagytam abba a csepegtetést, és már egész jól alakul (lekopogom).

Ráadásul a műtét előtt várnom kellett több mint egy hónapot, mert szaruhártya gyulladásom lett valamitől. Nálam minden bejött ami kockázat létezik a PRK-nál, ennek ellenére ma sem választanék mást.

Volt időm alaposan utánajárni, beszéltem több orvossal is (olyannal is aki részt vett a lézeres műtétek szakmai protokolljának készítésében)és ezért bátorkodom ilyen véleményt írni a Lasikról.

Zyoptix néven annyi pénzt kérnek el érte, amennyiből a lényegesen biztonságosabb Intralasik kerül. Ezért tartom felelőtlen átverésnek.

1046. zsugabubus007 (válaszként erre: 1043. - Buschne)
2010. febr. 20. 17:08

olyan jó ezt olvasni, így, hogy már Én is tudom mikor megyek :-)

örülök Neked! és Én is a bízom a legjobbakban.

1045. buschne
2010. febr. 20. 17:06
Köszönöm, megyek is vissz az ágyba! Nektek is minden jót!

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2025, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook